Bűnök világa - II. fejezet

Mani- re nagy nyomás nehezedett, nem tudja, mit kellene tennie. Legszívesebben szólt volna a rendőröknek, de tudta, hogy egyrészt nem tehet ilyet William- mel, másrészt félt Don Moe- tól is. William teljesen belesüppedt munkájába. Ellenben a lassan telő homályos reggellel, délután már jöttek, mentek az ügyfelek és úgy viselkedett, mintha semmi nem nyomná lelkét. Gyorsan elrepült ez a másfél óra, aztán el is fogytak ügyfelek.
Fél három. William csendben ült székében, nézve a szemben lévő tükröt. Körülnézett, látta hogy semmilyen mozgás nincs. Elővette táskájából a fegyverét és ellenőrizte, meg van- e töltve. Aztán visszatette. Mr. Bull eközben fent ült irodájában és végezte a dolgát: sok tucat papírt kellett aláírnia, amit nagyon utált. Ránézett toronyórájára, ami 14.55- öt mutatott. Ekkor két kopogó hang csapta meg halk, számára unalmas délutánt. William volt az:

- Uram, meghoztam a következő papíradagot.
- Hogy a franc essen bele ebbe a sok büdös papírba. Az ember bejön dolgozni és egész nap a rohadt nevét kell írogatnia egy csomó…
William csak hallgatta főnöke szokásos munkát unó fecsegését, és azon merengett, hogy egy ilyen rossz természetű, ám mélyen jószívű embert miért pont neki kell tönkretennie. Ugyanakkor belül rettegett, keze is remegésbe kezdett, de mielőtt főnöke ezt észrevette volna, visszafogta bal kezét.
Úgy gondolta, eljött az ideje, meg kell hogy tegye.
- Jut eszembe William, fülembe jutott egy pletyka, miszerint láttak a múlt éjjel a lányommal szórakozni, igaz ez?
- Igaz.

És ekkor előrántotta a Colt 45-ösét és Bull- ra szegezte. Főnöke megijedt arccal kérdezte:
- Mi a francot csinálsz William?
- Hallgasson! Jöjjön ide! Meg ne nyomja a gombot, mert azonnal lelövöm.
- Mit csinálsz fiam? Megőrültél?
- Jöjjön, mennyünk le a páncélterembe, hozza a széf kulcsot.
Túszként használta.
Amint kinyitotta Bull az ajtót és amint észrevette a titkárnő William- et és a fegyvert, kétségbe esett.
- Maradjon a helyén Mrs. Gloria.
Ahogy kiléptek az ajtón, jobbra egy őr állt, aki William- ra és főnökére szegezte a fegyverét, Bull azonban odaszólt neki:
- Ne lőjetek!!!

Lassan haladtak lefele a lépcsőn. Elérték az első emeletet. Itt már szinte minden dolgozó meglátta, mi történik:
- Jó ég William, mit művelsz?
- Engedd el Mr. Bull- t!
- Mindenki menjen vissza a helyére, aki hülyeséget csinál, lelövöm!- mondta William.
Tudta, amit mond, mind hazugság, képtelen lenne lelőni ezeket az embereket. Ezeket, akikkel már évek óta együtt dolgozik.
Ahogy leértek a földszintre, berohant Amanda (ki közel nem volt közömbös nő számára):
- Mit akarsz William?- kérdezgette ő is.
- Te is maradj ott Amanda, ne gyere közelebb.
- De hát…
- Semmi de! Maradjatok ott ahol vagytok!!!

Elindultak lefelé a lépcsőn a pincébe, a páncélterem felé. Az első saroknál négy őr állt. Bull őket is felszólította arra, hogy ne lőjenek. A második saroknál még két őr állt. Elérték az irányítótermet. William mondta Bull- nak, szólítsa fel az őröket: nyissák ki a páncéltermet. Az őrök megtették. Eközben megérkeztek a zsaruk. A páncélterem belsejébe lévő széfeket kinyittatta Bulllal. Az ott található hátizsákba belepakoltatta vele a széfek tartalmát, amik aranyrudak voltak. Rengeteg volt belőlük. Bull vitte a táskát. Eközben William meghallotta, hogy erősítés érkezett.
- William, hogy teheted ezt velem? Én adtam neked tisztességes, jól jövedelmező munkát és te így hálálod meg.
- Először másnak kell meghálálnom a jóindulatot, Mr. Bull.
- És ki az a más?
- Ezt nem fogom az orrára kötni.

Miközben lassan sétáltak kifele, a rendőrök már ott álltak a saroknál. Látni lehetett, hogy a rendőröknél füstgránát is van, William egyre lehetetlenebbnek látta a kijutást. Félt, ha közelebb megy, a rendőrök használni fogják a gránátot.
- Innen nincs kiút William, ezt te is láthatod. Úgy látom, nem tudod kivel kezdesz ki, mindig is naiv voltál, mint most.
- Az az én dolgom, hogy milyen vagyok, ön ezzel ne foglalkozzon.
- DOBJÁTOK MÁR AZT A FÜSTGRÁNÁTOT!!!- kiabált oda Bull.
Az egyik rendőr már majdnem eldobott egyet, mikor pár lövés csattant el. Mindegyik rendőr a földön feküdt lábukban egy-egy golyóval. William teljesen meglepődött. Aztán a sarok mögül egy ismerős hang, aztán egy arc bújt ki.
- Mani, te mi a francot keresel itt?
- Nem gondoltad komolyan, hogy egyedül megtudod csinálni, igaz?
- Ó ember te teljesen meghülyültél.- mondta William.
- Már ha te megbolondultál, akkor én sem maradhatok ki.
- Hát már mindegy, te is nyakig benne vagy. Jobb, ha sietünk, még mielőtt még több zsaru érkezik. Az őröket hagyd! Nem lőnek.
- Majd én megyek előtted, tisztítom az utat.
Mr. Bull eközben mindkét emberre annyira megharagudott, hogy akár máris lelőné őket, ha tehetné. Mani-hez szólt:
- Te is megbolondultál? Az anyád nem így nevelt. Ő még meglopni sem lett volna képes engem.
- Ezt ne hozzuk összefüggésbe az anyámmal, Mr. Bull.
Aztán fel is értek a földszintre, ahol mindenki teljesen meg volt rémülve. William végig Amandát figyelte, sajnálta, hogy nem tudja neki elmagyarázni ezt az egészet. Kiértek az épületből és meg is látták a ’kék kocsit’. Odamentek, kiszállt két férfi és fegyvert szegeztek William-ékre
- Melykőtök William?- kérdezte az egyik.
- Én vagyok, ő pedig segített nekem.
Az egyik ember elvette Bull- tól a táskát. William elengedte, Mani- vel együtt beszálltak a kocsiba és elhajtottak. Bull csak ott állt mozdulatlanul az út kellős közepén, szemöldökét összeráncolta aztán gyorsan beszaladt és kiabált az őröknek:
- Azonnal kerítsétek elő ezt a két férget!!! Hozzátok vissza a táskát, takarodjatok, GYORSAN!!!
Az őrök azonban nem találták meg őket. Egész estig keresték a ’kék kocsit’, de az, mintha felszívódott volna.