Happening

„I need you lovin’, like the sunshine”

- énekli az ifjú nép a katlanban, ezt a nem is annyira hippi dalt, félig vagy egészen meztelenül, sugárzó mosolyokkal és mereven álló mellbimbókkal. Lábuk alatt napszívta, gyér, sárga fű, körülöttük ősöreg sziklafalak, értékes kincseik most értéktelenek, csak a nap van, a nap a nyár és a dal, mely gyengéd mégis erős hangon tör fel a torkokból.
A katlanon túl ragyogó vidék terül el, síkság és part, város és étvágygerjesztő architektúrák. A folyó holtága mentén féláron árulják a finom hamburgert és a sült kolbászt, színes rongyokba öltözött csinos lányok nyújtják át tiszta kezükkel a nevetgélő embereknek. A teraszon ülnek, kávé gőzölög, a láthatáron az óriás tűzkorong imbolyog.
A városban kitárva az ablakok, rózsák és tulipánok, meztelen gyermekek és ifjú lányok nyakláncokat vásárolnak. Az emberek régi lemezeket tesznek fel a lemezjátszókra.

„Rejtett varázsütésre arcok futnak a fényre
Ébred, magához térve a holdfény-negyed”

Végeláthatatlan kígyóként tekereg a menet, hosszú hajú, gyalult szemöldökű különös figurák, pénz és jog hálójából kiszakadt csoportosulások a megnyílt térben. Az idő is igazán kellemes: huszonöt fok és van, és emelkedik.
Megáll egy férfi és azt mondja:
- Halljátok meg, odalenn a parton ingyen van most a hot-dog. Ízletes, sok káposztával. Új korba léptünk. Mindent visszavettünk. A munka? Hamarosan a munka is kezdődik.
Egy nő arra gondol:
- A testem most már nem az enyém. Nem is az övé. Mindenkié. A lelkem pedig még többeké. Miért is tegyem meg, amit kívánok? Nem kívánni semmit. Ez a bölcsesség. Ettől reppen fel Ábrahám madara.
A város békésen forrong, a katlanban az emberek meztelenek, és a mulatság folyik tovább.


****

Ami engem illet, minden újjal szembeni húzódozásom az erdőszélre kényszerített, egy lánnyal, akit sosem láttam, de régről ismertem. Ő százszorszépet rágcsált, én kutyatejet, és mosolyogtunk, örültünk félve, idegennek érezve mindent, önmagunk. Mégis, szívébe láttam, s ingert éreztem játszani könnyű szőke fürtjeivel. Nem húzódott el, ő is megérintett. Mozdulatában benne volt minden tetőablakból látott naplemente, minden csikorgó decemberi délután, minden kihűlni hagyott kakaó. Ez a szerelem, álmélkodtam, s magamhoz öleltem a lányt. Fejünk felett madarak rikácsoltak, hátunkat nap melengette. A távolból a születő világ éneke hallatszott. Minden jó volt, és teljes… könny patakzott arcomon, miközben levetkőztettem a lányt. Törékeny, szőke teste mosolyogva nyúlt el a fűben, kis kezével intett, bújjak hozzá, közelebb és még közelebb. Járjuk el a táncot, a hús és bőr táncát, két ember buja falánk és reménytelen vergődését átlátszatlan hatalmas ég alatt, amely éjszakánként a megérthetetlenségbe nyílik… csókoljam ajkát és mellét, combját és ölét, apró s lényegtelen pontokat a határtalanban, mégis minden energia gyújtópontját, a tudat Melkart-oszlopait, melyen túl sivár az élet s komor minden álom

Minden minden

Nyugalom. Melegség. Lehunyt szemek. Nyugalom

_____________________________________________________

A Durdanhamenam színház esti előadására sokan összegyűltek, csoportokba verődve a sarjerdő szélén. Gyertyát hozott magával mindenki, és senki nem dohányzott.
A szőke lánnyal késve érkeztünk. Leültünk hát a haragos hullámú folyó partjára, ketten bámulva egy gyertyába. A történteken merengtünk, s cirógattuk egymás kezét. Sosem érzett igény kélt bennem a gyengédségre. A folyó túlpartján meztelen lányok merültek a tajtékos habokba, vidáman fröcskölődve. Az alkonyat színei fortélyos gömbökbe rendeződtek, forogni kezdtek, mikor lehunytam a szemem. Az álomból a lány hozott vissza, mikor először hallhattam a hangját. Könnyű volt, mint az asztali bor, csilingelő és édes, ellágyított egészen.

Elhagyom álmaim
Szétcsapom gyönyörű szárnyaim
Oda fel, ahol a nap elvakít
Ahol a tisztaság oly meztelen a szívembe hasít

Maradj velem örökre, gondoltam.
És velem maradt, amíg az előadás tartott, velem maradt a parton és velem a városban, és sose szólalt meg már csak mikor énekelt, és személyisége nem volt és nem is lett, és csak néha jutott eszembe, hogy ez így valahogy szomorú, nagyon.

****

A katlan összenőtt a síksággal s a folyó a várossal. Néhány nap alatt a nép mindent ellepett. A szendvicsek ára felszökött, és a reklámok egyre harsányabbá váltak. A sikátorokban rámenős fiú elégítették ki maguk idegen lányokkal. A kalap kiment a divatból. Ismét megjelentek a vállalati teherautók.
Egy nap gúnyos mosollyal a lányt kerestem. Aztán rájöttem, hogy a lány a tömeggé változott, a mosolya a nappá, s én nagyot sóhajtva ismét lehunytam a szemem. Bolyongani kezdtem, árusok és vizeldék végtelen során, átkozva az elsuhant éveket. Végül részegen elaludtam az agyagos parton, ott, ahol a patak a folyóba ömlik, és vadkacsák fészkelnek, ahol egybefolyik a szerelem s az ember semmitmondó álmai.