Történetek

Aztán megismertelek téged. Amikor először jártál nálam, megkérdezted ez az állvány mi célt szolgál itt, miért üres. Erre azt feleltem, majd erre festem fel a jövőm. Kis részletekre osztom és minden álmom, és vágyam felkerül rá pici képekben, ha teljesül. Elmélázva válaszoltam, tekintetem a vásznat pásztázta, de a szemem sarkából láttam, mosolyra húzódik a szád...

A darabot sok híres ember nézte meg. Az iskola igazgatója, és majdnem az összes tanár is megnézte. Ezután az elismerésüket nem csak egyszerűen, azzal bizonyították be, hogy odamentek hozzá, hanem az iskolában az ő tiszteletére gyűlést hívtak. Szinti legszívesebben el sem ment volna az iskolába. Tudta, hogy a diákok nehezen bírják elviselni, azt, ha valaki sikeresebb náluk, így a hírneve nem hogy jobb, inkább rosszabb...

Csak valaki, aki nevének kezdőbetűivel reprezentálja önmagát... egyébként egy balga, aki rengeteget változott az elmúlt fél évben, sajnos hátrányára... megtagadja, és meghazudtolja önmagát. Szembeköpi múltbeli énjét, és azokat az értékeket, amelyeket képviselt és amelyeket akarata ellenére is sárba taposott...

Elindult. Mostmár nem futott, talán nem is tudott volna. Botorkálva lépdelt a szakadó esőben. Az utcán nem találkozott senkivel, csupán egy-két kivilágított ház ablakában látott embereket. Valaki épp csizmáját fényesítette, valaki épp mesét mesélt gyermekeinek. A két kis lurkó ott ült apja térdén és csodálkozva hallgatta a mesét. Valakik épp akkor vacsoráztak, sült hús illata árasztotta el a levegőt...

Álmodozó típus volt, nagy dolgokat akart véghezvinni. Ki akart törni a mindennapok egyszínűségéből. Úgy érezte, hogy legbelül több annál, ami valójában az. Egyáltalán nem volt beképzelt, vagy öntelt, csupán több akart lenni, más akart lenni, mint aminek született. Kereste a kalandokat, bár szerinte manapság már szinte nincsenek is "kalandok"...

Térfigyelő kamerák pásztáznak a felhőkarcolók árnyékában. Öltönybe és kosztümbe bújt emberek hangyaszorgalommal menetelnek. Köztük van Ray Gurfunkel menedzser. A számítógép adatai szerint nős, szereti a Tom Clancy regényeket, liberális világnézettel rendelkezik, álma, hogy partra vetett bálnák mindenható pásztora...

Nagyjából egy éve bukkantak fel mindketten az életemben, az egyik nappal a másik éjjel. Nem tudom, hogy lehettek azonos testben, mikor se külsőre, se belsőre nem hasonlítottak, csak azt tudtam, hogy éjszakára át kell adnia a helyét. Hosszú hónapokba telt, míg elmondta, és nekem hosszú órákba hogy meggyőzzem ez nem akadály. Aztán elkezdtem vele is randizni, csakhogy lássa, nem irtózom semelyik felétől. És, hogy most merre tartunk? Én lennék a legboldogabb, ha tudnám...

Hogyan állapította meg Veronica, hogy a múltba érkeztek, anélkül, hogy tudta volna, hogy időutazáson mentek keresztül, és 138 millió évet ugrottak? A tó partján álló Cycadeoidea szágópálmából. Ez a talaj közeli, hordótörzsű kis növény volt a segítség. Ugyanis Veronica édesapja paleontológus (= őslénytankutató) volt, és a lánya is szerette a régi, letűnt korokat. Négy óra múlva Veronica vette át az őrséget. Az éjszaka vész nélkül múlt el. Farkaséhesen ébredtek, és neki láttak valami ehetőt...

Hallgattam a szövegelését. Már nagyon untam, de nem hagyta abba. Mondta, hogy legyek jobb, mert ez neki fáj a legjobban. Én nagyon dühös voltam, azt hittem ráborítom az asztalt. De mialatt ezen járt az eszem, jobb is eszembe jutott...

Ibolya nem hallotta a telefonbeszélgetést, de ahogy ránézett a férjére, tudta, hogy baj van. András teljesen elfehéredett, szaporán kapkodta a levegőt, s hangja alig hallhatóvá vált:
- A gyerekek… Baleset történt! A gyerekek!
- Micsoda? – sikította az asszony, ahogy kiugrott az ágyból. Gyorsan a szekrényéhez lépett és gondolkodás nélkül kapkodta magára a ruhákat...