Siker

Szinti írói ambícióval rendelkező tinédzser lány. Nagyon szeret írni. Imádja a színházat, és nem tud szabadulni az érzéstől, hogy valamilyen téren a színház közelében dolgozzon. Nagyon szeretne színész is lenni, de ahhoz nem érzi a tehetséget, nem úgy, mint az íráshoz. Mostanában ugyan nem ír sokat, mert az iskola miatt nincs sok ideje. Már nem a fantázia világban éli a napjait, hanem érdeklik más dolgok is, amik egy normális korabeli lányt. Nem tartja magát szépnek, de neki tetszik egy fiú. Róla nem tudja, hogy mit gondolhat és ezt nem is bírja kideríteni, ezért feladja az egészet. Hiányzik neki az írás attól, hogy kezd a többiekhez hasonlítani. Emellett egy nagyon sajátos stílusa van. Időnként senki se gondolná róla, hogy ilyen.

Most annak érdekében, hogy újra írni tudjon, megpróbál újra visszagubózni, de ez már nem megy annyira. Már soha nem tud olyan lenni, mint amilyen zárkózott volt. Saját stílusát mégsem vesztette el, mert ez hozzá tartozik. Szinti emellett imád intézkedni és a fontos ügyekben részt venni. Ezzel másokat idegesít, de ez őt nem zavarja, mert tudja, ha más gondolatát lesi nem lesz esélye a saját érdekeit és terveit megvalósítani. Sok terve van, de ebből sok olyan van, amihez pénz és tudás kéne, de ez neki nincs. Pénz az nincs, mert a szülei azok nem keresnek sokat, bár keveset se, tudás meg nincs, mert ehhez már egyetemi tudásra van szükség. Nem sok barátja van, mert sokat követel meg mások viselkedés módjában és azért azt is figyelembe veszi, hogy cigány-e, de mégis legjobb barátnője az. De annak testvéreit már nem bírja elviselni. Ez a barátság nagyon nehezen alakult ki, mert Fruzsinának több mint hat évig tartott, míg vele és másik legjobb barátnőjével kialakult ez a baráti kapcsolat. Most a középiskolában nagyon lázadózó ember lett, ezt hozta ki belőle a mostani osztálytársai és a tanára. Azok közül sokat utál.

Most néha zárkózott, néha pedig annyira laza, hogy simán összeismerkedik bárkivel. Így ismerkedett meg az egyik színésszel a tőlük nem messze lévő színházból. Nagyon jó barátok lettek és időnként Szinti be is ment hozzá a színházba. Amíg így bejárt Misihez nagyon jól kijött a kisfőnökkel, aki a színház legtöbb alkalmazottját irányította. Egyszer az egyik írását véletlenül otthagyta az ő asztalán. Ő elolvasta, és utána odaadta a rendezőnek, aki szintén elolvasta. Annyira jónak találta, hogy elképzelte már, mint színdarab. Beszélt a színészekkel, hogy ők elvállalnák-e a bizonyos szerepet, ha beleegyezne, abba hogy megcsinálják ezt. A kiszemelt színészek számára lefénymásolták. Már csak a női főszereplővel volt gondjuk, mert nem volt rá megfelelő karakterük. Misinek erre eszébe jutott Szinti kedvenc színésznője, akivel egyszer együtt is játszottak az egyik színdarabban. Megfelelő karakternek találta, és úgy gondolta még Fruzsinának is tetszene. Közben Szinti sokat idegeskedett, mert ezt a művét egy dolgozatnak készítette, amit be kellett volna adnia, de mivel nem tudta, hogy hol hagyta, ezért idegesen kezdte keresni, amikor egyszer csak valamilyen megfontolásból felhívta Misit, hogy nem találkozott-e ezzel az irományával.

— Igen itt van nálunk, de szeretnék neked ezzel kapcsolatban mondani valamit. Szeretném, ha bejönnél.
— Most menjek be?
— Ha szükséged van rá, akkor igen, ha nem, akkor ráér később is.
— Erre nagyon szükségem van, mert ez a házi dolgozatom és egyest kapok, ha nem viszem be ígyis már halasztást kértem amiatt, hogy nem találtam meg. Mivel az iskolánál vagyok így tízperc múlva ott leszek.
— O.K.

Tízperc múlva tényleg ott is volt. A portás simán beengedte, mert tudta, hogy jönni fog. A folyosón egy fiatal srác várta, aki a rendező fia volt. Ő egy kicsit rámenős volt. Ettől még idegesebb lett, mint amilyen volt.
— Nagyon jó lett, amit írtál kár, hogy én nem szerepelhetek benne.
— Tessék, mit mondtál?
— Hoppá elszóltam magam. Inkább gyere a stúdiószínpadra, ott várnak már a többiek. Amúgy Zolinak hívnak.
— Te vagy az előfutár?
— Nem, ezt nem lehetett volna elmondanom, amibe belekezdtem.
Felértek a stúdiószínpadhoz és a többiek már tényleg ott várták. Elmondták, hogy szeretnék megrendezni és színpadra vinni. Szinti kicsit meglepődött, de annyira nem, hogy ne tudott volna rá azonnal igent mondani. Nagyon tetszett neki ez a lehetőség, mert ha ez bejön, akkor egyik terve már megvalósult a sok közül.
— De van egy kivételem. Szeretném, ha a női karakter megformálóját a kedvenc színésznőm lenne, csakhogy ő nem itt dolgozik. A fővárosi színház egyikében dolgozik.
— Ezzel semmi gond. Mi is erre gondoltunk, mivelhogy itt nem igazán találtunk ilyen karaktert és Misinek eszébe jutott, hogy a kedvenc színésznőddel együtt is játszott és ő pont ilyen. Már csak azt kell megtudni, hogy ő elvállalja-e?

Az eredeti példányt, amit már a sok másolt miatt elég nehéz volt megtalálni Szinti eltette, nehogy megint elhagyja, és a végén egyest kapjon. Ezután Szinti művét még egy példányba lefénymásolták és elfaxolták. Miután elküldték haza ment, hogy a többi háziját is elkészíthesse, és hogy mindenkinek elmondhassa ezeket a dolgokat. A színésznő Pesten rögtön elolvasta, amikor megkapta, mert kíváncsi volt, hogy mi lehet az a mű, aminek nem volt elég, ha postán, vagy futárral érkezik meg. Nagyon megtetszett neki. Mivel nem hosszabb harminc A/4-es gépelt oldalnál, így elég hamar a végére jutott. Utána, amint tehette, felhívta a lap alján található mobil számot, ami Fruzsináé volt, mert ő szerette volna elsőként megtudni, azt, hogy miként döntött Gerda. Szinti szerencséjére elvállalta, mert fantáziát látott az egész szövegben és magában a karakterben is, amelyet, majd ő fog eljátszani.

Megbeszélték Fruzsinával, hogy hamarosan le fog utazni hozzájuk és akkor mindent megbeszélnek. Majdnem kiugrott a bőréből annyira örült az egésznek. Persze ezzel azok is így voltak, akik a környezetében voltak és látták, hogy mennyire örül neki. Nem igazán hitt saját művében, de úgy gondolta, ha most nem megy bele soha nem fog kiderülni, az, hogy van-e tehetsége hozzá vagy csak unaloműzőnek jó a saját részére. Aki tehette, bíztatta, és titokban reménykedtek a sikerében. Ezek után Szinti örömmel ment iskolába. Ott már csak két olyan osztálytársának mondta el, akikről tudta, hogy nem fogják tovább adni, mert azt, hogy a tanárok is tudjanak róla nem akarta, mert a rossz kritikát nem bírta attól, aki értett hozzá, és aki még nem is értett hozzá azzal majdnem, hogy háborús készültség alakult ki, ha egy légtérben voltak.

Nagyon könnyen megsértődött, mióta az apukáját megműtötték, tatája meghalt, és nővére szó nélkül elment. Ő ezt magából nem igazán adta ki, mert ugyan mindenkinek elmondta, aki ismerte, és ismeri, de azóta nem sírt és így nem is igazán tudott könnyíteni a lelkén, de megfogadta saját magának, hogy ha teheti nem sír, ezért nem is teszi. Meg ezen kívül utálja, ha valaki arról faggatja, hogy mi baja, tehát még a sírás gondolatát is nagy ívben kerüli. Ha valakinek elmondja azokat a dolgokat, amik egy féléven belül történt (apukája műtétje, tatája halála és nővére eltűnése) és látja az illetőn, hogy sajnálni akarja, azonnal leszögezi, hogy nehogy sajnálni merje, mert azt nagyon utálja. Ő megbékélt ezekkel a dolgokkal és így nem is igazán foglalkozik velük, és ha úgy érzi most sírni akar, akkor elfelejti ezeket a témákat, és valami másra gondol.

Minden délutánját a színházban töltötte. Először azokat a színészeket nézte meg, akiket a rendező választott ki. Meghallgatta és megnézte, hogy mennyire karakter jellemek. Nem mindegyikkel volt megelégedve, de náluk jobbat viszont nem talált. Utána már az olvasó próbák voltak, ahol ismét jelen akart lenni, mert egy-két mondatnál a hanglejtés nem olyan volt, amit csak úgy ki lehet fejezni. Ilyenkor Szinti kijavította őket. Később viszont már Gerda miatt volt jelen a próbákon. Időnként a próbák nagyon elhúzódtak, persze ő ezeken is ott volt, ilyenkor tizenegy óra felé ért haza, de a házija ilyenkor is kész volt, mert még akkor sem -ekkora előkészületek mellett- sem merte elmondani a tanárainak. Máskor viszont Gerdával beszélgetett, aki nagyon kíváncsi volt Fruzsinára és, arra, hogy, mi ihlette egy ilyen mű megírására, meg úgy az életéről, viselkedéséről. Fruzsinát is sok minden érdekelte. Ezek a beszélgetések is sokáig elhúzódtak. Gerda a pesti dolgait úgy intézte, hogy egyhamar ne kelljen visszamenni. Vagy legalábbis ne azért, mert fontos dolga van.

Amikor már több mint egy hónapja csinálta ezt már az osztályfőnökével közölte a dolgokat, mert nem bírt úgy készülni, mint ahogy kellett volna és a jegyei még jobban leromlottak. Az osztályfőnök megbeszélte Fruzsinával, hogy ezt az igazgatóval is közölni kell. Nagyon nehezen, de beleegyezett, mert az igazgatónő nem szerette az osztályát, mert mindenben annyira kivétel volt, hogy nem tudta felvenni a versenyt és persze szabályozni se tudta őket. Túl szabadok voltak és a sok egyéniség nagyon tarkává tette az osztályt. A tanárok szerint nagyon összefogtak, bár ők csak, akkor látták őket, ha valami baj volt velük, így az eredeti valójukat nem bírták megismerni, a valódi képet az osztályról. De most kivételesen elfogadta, hogy ebből az osztályból is lehetnek kivételek, akik nem mindig vannak az osztállyal. Innentől kezdve nem igazán feleltették és így már ő sem izgult annyira. Főleg, mert a bemutató napja rohamosan közelgett. Itt már mindenkinek minden erejével a színdarabra kellett figyelnie. Egy pár mondatos szerepet maga, Szinti is bevállalt. Az első előadáson újságírók és kritikusok is jelen akartak lenni, és azt is jelezték, hogy utána az íróval és a színészekkel szeretnének egy riportot készíteni. Szinti ugyan félt a kritikától, de rájött, ha most nem mondja meg valaki a véleményét, akkor soha nem derül ki, az hogy érdemes-e továbbra nagyban csinálni.

A premier. Szinti csak az első két órán volt jelen az iskolában utána a színházba ment, hogy megnézze minden rendben van-e és utána hazament. Az előadás hét órakor kezdődik, addig Szinti úgy, ahogy kipiheni magát. De már öt órakor a színházban akart lenni. Nagyon ideges volt. A többiek sem voltak különbek. Egyedül Zoli nem volt ideges, ő próbálta lenyugtatni Fruzsinát. A szerepe még az elején volt, tehát onnantól már nézőként figyelte az eseményeket. A szünetben kiment az aulába, de megpróbált észrevétlen maradni, mert az nem vette volna jól ki magát, ha az emberek között nagy feltűnést keltett volna. Ismerte annyira az újságírókat, hogy azok rögtön lecsaptak volna erre, és az a gondolatuk támadna, hogy bizonytalan a sikerében. Ami persze így is volt, de ezt nem kellett senkinek tudnia.

Csak rövid időt töltött kint, de bent sem volt jobb a hangulat, mert ott is mindenki azon izgult, hogy mit szólhattak az emberek. Az újságírókon, kritikusokon kívül még ott volt pár színi igazgató, színész. Csöngettek, ez a szünet végét jelentette. Mindenki erőt vett magán, és nyugalmat árasztottak magukból. Ez Fruzsinát is megnyugtatta. Alig várta már, hogy vége legyen. Vége, a színészek nagy tapsviharban hagyták el a színpadot, bár csak az elején voltak egyedül, mert mivelhogy ez Szinti napja volt az, első függöny leengedése után ő is beállt a színészekhez. Misi mutatta be az embereknek. Ő maga is nagy tapsnak örvendhetett. Mindenki elismerte, azt hogy van benne valami, amit az egész országnak látnia kell. Két nap múlva már az összes újság a fiatal tehetségről írt. A színi igazgatók mind azért versenyeztek, hogy melyik színházban játsszák ezt előbb. Egy darabig nem volt egy perc nyugalma sem, beszélgetős műsorokba hívták, riportokat kellett adnia és mindenki meg akarta ismerni.

Egyszer, amikor az előadás már úgy a tizedik felé járhatott, maga a francia nagykövet is ellátogatott az előadásra. Neki is annyira megtetszett, hogy úgy gondolta a franciák se maradhatnak ki egy ilyen remek műből. Azonnal beszélni akart Fruzsinával, de ő ekkor már nem töltötte ott az estéit emiatt, így hát a nagykövetnek várnia kellett másnap reggelig, amíg Fruzsinát zavarni tudták ezzel. Másnap, szombaton a sok munka, riportok, rendezvények miatt csak tizenegy órakor ébredt fel. A telefonját kikapcsolta, hogy pihenni tudjon. Amikor bekapcsolta jött az üzenet a hangpostától, hogy üzenete érkezett. Meghallgatta és a nagykövet volt, az szerette volna, ha délben találkoznának. Ez már nem volt lehetséges, mert sehogy sem ért volna a színházhoz. Még felhívta a nagykövetet, hogy nem tud odaérni. A követ biztosította, hogy most ugyan nem bírnak, majd akkor tárgyalni, de amint lehetősége lesz rá újra eljön. Nem nagyon érdekelte Fruzsinát, hogy mi lesz már az egésszel, mert terhesnek érezte. Nem tudott már úgy örülni a dolgoknak. De az a lehetőség, hogy a kedvenc országában is láthatóvá teszik a művét, felvillanyozta a kedélyét. Nem csüggedt volna le, akkor sem, ha nem sikerül, mert már tizenhat éves kora ellenére így is sok mindent elért.

A darabot sok híres ember nézte meg. Az iskola igazgatója, és majdnem az összes tanár is megnézte. Ezután az elismerésüket nem csak egyszerűen, azzal bizonyították be, hogy odamentek hozzá, hanem az iskolában az ő tiszteletére gyűlést hívtak. Szinti legszívesebben el sem ment volna az iskolába. Tudta, hogy a diákok nehezen bírják elviselni, azt, ha valaki sikeresebb náluk, így a hírneve nem hogy jobb, inkább rosszabb.
— Minek vagyok itt, minek menjek be? Úgy is csak hülyeségnek tartják majd ezt az egészet, és még annyira sem bírom majd megkedveltetni magam velük, mint amennyire eddig bírtam, ami már most is a nullával volt egyenlő. Szeretem a nyüzsgést, és mindig az volt a vágyam, hogy híres legyek, de most már sok. A felelősség talán nagyobb, mint az átlagos felnőtté. És még a stílusomat is nehéz meg tartani. De akkor is meg fogom csinálni. Ha egyszer azt mondtam, hogy lesz elég erőm, és amibe belekezdtem, azt be is fejezem, akkor ez így is lesz. Ha most, amikor már majdnem elértem a célom legnagyobb részét feladom, akkor saját magam adnám fel. NEM! Bemegyek és eltűrök mindent, amit mondanak. Hagy lássák, hogy olyan vagyok, amilyennek megismertek a tévéből, újságból.- így gondolta végig a dolgokat Szinti.
— Gyere már. Már mindenki téged vár.
— O.K.

Amikor bement, majdnem hogy örömujjongás tört ki a tornaterembe. Ez a viselkedésük a legvadabb képzeletét is felül múlta. Az igazgatónő, mielőtt Szinti bement volna, röviden tájékoztatta az iskola tanulóit. Úgy érezte magát, mintha riportot készítenének vele. Rengetegen voltak kíváncsiak vele kapcsolatos dolgokra. Annyira pozitívan hatott ez rá, hogy újra erőre kapott, és ahelyett, hogy ezt még gyűjtötte volna újabb terveket szövögetett. Az iskolából a színházba ment, amit már rég nem tett. Zoli már nagyon hiányolta, de nem merte zavarni, mert az elején túl rámenős volt, és ez nem tetszett Fruzsinának. Azóta inkább a háttérben volt. Mindenki örült, hogy újra látják. A nagykövet is jelentkezett, de még Fruzsinánál nem tette meg, mert gondolta előbb a színházzal célszerű letisztázni a dolgokat. Kicsit ideges lett emiatt, de Zoli azonnal előáll egy olyan szöveggel, ami bárkit lenyugtatott volna.

Mivel már rég nem volt a színház közelében sem a szerepét az egyik színésznőnek adták, aki ezt szívesen elvállalta, mert Szinti művében játszani megtiszteltetés volt. Szerencséjére a színésznő bent volt, így meg tudta hallgatni. Ezután Zoli meghívta ebédelni. Szinti belement, és elment vele ebédelni. Ebéd közben nagyon jókat nevettek, csakhogy a telefon megzavarta ezt a békés együttlétet. A francia nagykövet telefonált.
— Jó napot kívánok. A francia nagykövet vagyok. Jövő hétfőn lemegyek Szolnokra és szeretném, ha találkozhatnánk. A múltkor nem jött össze a találkozó, de azóta még gondolkodtam rajta, és csak jobban szeretném lefordíttatni az írásodat.
— És mikor jön, délelőtt?
— Igen, körülbelül tíz órakor fogok odaérni. A színházban lenne a legideálisabb. Az ügyvédet is viszem, hogy a szerződést megkössük. Nem lenne baj, ha a szüleid is ott lennének, vagy legalább az egyikük.
— O.K.

Ezzel letette, de Zolinak már nem volt kedve továbbra ott maradni. Szinti nem bánta, mert szeretett volna haza menni, és feldolgozni az újdonságokat. És persze most már nem ártott volna tanulni sem. Haza ment szüleinek elmesélte a dolgokat és bevonult a szobájába. Keddre sokat kellett tanulnia, de valahogy nem számított ez sem neki. Most könnyedén megtanult mindent, így nem is sokat foglalkozott vele. Lefeküdt aludni, hogy kipihenje magát. Kedden az iskolában a tanárok szinte csak őt feleltették, de ez nem tudta zavarni. A dolgozatok alatt ugyan a jó válaszokat írta mégsem figyelt, mert Zolin járt az esze. Zavarta az, ahogy tegnap viselkedett a telefonbeszélgetés után. Elhatározta, iskola után megkeresi, és megbeszéli a dolgokat.
— Szinti mit csinálsz órák után?
— Beszélnem kell egy sráccal, miért?
— Reménykedtem abban, hogy végre beszélgethetünk. Olyan régen nem beszélsz már senkivel az osztályból. Ezt mindenki zokon veszi.
— Bocs, de miért? Az osztály háromnegyedével majdnem, hogy csak a köszönő viszonyig jutottam el. Vagy talán a sikeremen felbuzdulva szeretnének ismertebbek lenni. Valahogy gondoltam, ha ez kiderül, és bejönnek a dolgaim, akkor rögtön rám szállnak, hogy valakin keresztül elérjék a céljukat.
— Miért te mit csináltál?
— A véletlenül jött ki, hogy ott hagytam a dolgozatomat. Nem akartam.
— De az nem véletlen, hogy összeismerkedtél Misivel.
— De az is az volt, meg az amúgy is a stílusomhoz tartozik. Rendben, és ha csak ilyen gondjaid vannak, akkor inkább hagyj békén.

Ezzel hátat fordított neki és menet közben felhívta Zolit. Csakhogy ő ki volt kapcsolva. De ennek ellenére mégis elment Zoliékhoz. Őt nem találta otthon, csak az apukáját. Károly meg mivel úgyis beszélni akart Fruzsinával, így maradásra bírta. Beleegyezett, de kikötötte, hogy nem sokáig. Ez pont annyi idő volt, amíg Zoli is hazaért. Már az ajtót nyitotta ki Szinti, amikor beállított. Nem nagyon akart maradni annak ellenére, hogy miatta jött, de Zoli átkarolta a derekát és megcsókolta. Örült, de még se értette a viselkedését.
— Szeretnék megtudni valamit. Hogy lehet az, hogy délelőtt még a telefonodat is kikapcsoltad, most meg megcsókolsz. Amennyire megismertelek nem így ismertelek meg. Nem változtál egyik percről a másikra.
— Az elején nem volt komplexusom veled kapcsolatban. Erre is csak akkor jöttem rá, amikor tegnap beszéltél a nagykövettel, pont, amikor velem ebédeltél. Tudtam, hogy te fontos lettél a darabod miatt, de mégis bíztam benne, hogy sikerül ezt elfelejtenem, vagy legalább beletörődnöm, de csak akkor sikerült mindez, amikor az előbb olyan szemrehányóan néztél rám és így akartál elmenni. Ekkor döbbentem rá, ha most kiengedlek azon az ajtón, akkor talán örökre elvesztelek. Ezt nem hagyhattam.
Még sokat beszélgettek, és az idő hamar elmúlt. Több mint tíz óra volt így Károlynak kellett hazavinnie. Most már jókedvűen ment haza. Örült, hogy Zoli végre bevallotta azt, hogy szerelmes belé. És hogy végre azt is elmondta, hogy mi bántja. És el is tudja fogadni az ő ismeretségét. Lefeküdt aludni, bár a házija nem volt kész.
— Egy újabb dolog, ami bejött. Lehet, hogy feladtam volna, ha Zoli nem vallja be, Pedig már majdnem kész a francia nagykövettel a szerződés, de ha nem bírtam volna, otthagytam volna az egészet. Nem érdekelt volna az, hogy mindenki azért küzdött volna, hogy ne hagyjam abba. Rossz volt Zoli ellenszenvességét látnom, amikor épp tárgyaltam, vagy arról jöttem ki. Lehet, miatta feladnám az álmaimat, amiért sokat küzdöttem, és amúgy is csak egy véletlen miatt valósulhatott meg. Na mondjuk az is igaz, ha ez nincs, nem találkozok Zolival. De találkoztam, tehát szerencsém volt.

Utána elaludt. Másnap a színházban volt jelenése. Szerették volna Fruzsinát újra színpadon látni. Azon gondolkodtak, más színdarabban is szerepeltetik. Ezért hívták be. Órák után Zoli a suli előtt várt rá. Együtt mentek oda. Zoli tudta miről van szó, de nem mondta el Fruzsinának. Nem akarta elrontani még egyszer a meglepetést. Sehogy sem bírta ki szedni belőle.
— Szia, látom kíváncsi vagy, miért kellett idejönni, és azt is, hogy a fiam nem szólta el magát.
— Pontosan. De megértem, múltkor mindenki leszúrta.
— Mondjuk ez igaz. Gondolod, csak, ezért nem mondta el.
— Nem tudom.
Megbeszélték, hogy egy új darabot szeretnének színpadra vinni, és azt is, hogy ő legyen az egyik szereplője. Azt is felajánlották, hogy egy drámatagozatos iskolába átmehet, mert ott tolerálják a hiányzást, próbák és előadások miatt. Tetszett neki ez az ajánlat, és úgy döntött a szerepet elvállalja, de az iskolaváltáson még gondolkodik. A napok hétfőig gyorsan, talán még túl gyorsan is teltek. Hétfőn tíz órakor nagy gyűlés volt a színházba, pedig nem is volt egy színész se ott. A színház igazgatója, a nagykövet, Szinti és a szülei, meg az ügyvéd gyűlt ott össze. Az ügyvéd egy előre megírt szerződést adott át neki. Elolvasta, szüleivel is elolvastatta, és úgy döntöttek, hogy rendben van. Aláírta Szinti és az anyukája. Utána a színház igazgatójával is aláírtak egy szerződést, ami egy másfajta, de Szinti darabjához tartozott. Ez arról szólt, hogy, majd Pesten is előadhassák.

Egy-két héten belül eldöntötte, hogy kéri azt a segítséget, hogy átkerüljön a másik iskolába. A szerepét nagyon jól eljátszotta. Az évad végéig játszották ezt a darabot. Az utolsó előadás után a színház egy évad záró bulit készített a nézők számára.
Szinti részére ez a nyár sok jóval kecsegtetett. Az elején kiutazott Franciaországba, ahol szokásosan egy riport résztvevője volt. Utána a színházba volt jelenése, ahol, megint csak eljátszották neki a saját művét. Kicsit már unta saját művét ennyiszer látni. Amikor vége volt elment a szállodába és estére ki kellett pihennie magát, mert egy neki szervezett bál fő szereplője volt. Még másnap se sok pihenés várt rá, mert a programok még tovább folytatódtak. Körülbelül egy hétig volt ez, utána már csak a nyarat élvezte Franciaországba. Családja is vele volt, és Zoli is kiment velük. Szinti édesanyja nem tudott annyi szabadságot kivenni, hogy végig kint maradjon, de két és fél hétig ő is élvezte. A többiek egy hónapot töltöttek ott. Utána itthon újabb műsorokba szerepelt. A szünet már el is telt. Ennek ellenére mégsem gondolta azt, hogy fárasztó volt a nyár. Sőt most még élvezte is.

A tanítás kezdetét már nem Magyarországon érte meg, hanem Franciaországban. Ott felajánlották számára a lehetőséget, hogy egy félévet, vagy akár egy évet is kint töltsön. Ott tanulhasson, és így még a nyelvet is tudja gyakorolni.

Szinti ezután mind Magyarországon, mind Franciaországba megbecsült és híres ember lett. Kint is sokáig élvezte riportok hadát. És haza is elég sokszor hívták. Volt, amikor csak egy-egy díszszereplésre. Az élete teljesen megváltozott. Pont, úgy ahogy ő ezt elképzelte. Örült, hogy terveit megvalósította. És sikerült a kezdeti nehézséget átvészelnie. De ha Zoli nem lett volna mellette, akkor kétséges lett volna az is, hogy befejezze azt, amit elkezdett. Szintiék emellett sem költöztek el. Minden megmaradt eredeti formájában kivéve, hogy majdnem mindennap van róla szó, vagy újságban, vagy a tévében.