Történetek

- Hé! Te ott! Mit keresel itt? – és már veszi is fel a rendőröknél oly jellegzetes sapkát és esőköpenyt. A lány reménykedve emeli fel a fejét, de hamar rádöbben, hogy bolond volt. Felpattan és elkezd futni arra, amerről jött. Jól tudta, hogy jobb nem találkozni a rendőrökkel. Más se hiányzik neki, mint hogy bevigyék és kifaggassák. Csak rohant át az utakon, és bár tudja, hogy nem üldözik, nem áll meg...

Peter beszámolt a főnökének arról, hogy elvégezte a feladatát és azt is elmondta, hogy miért kellett elhoznia magával a lány, csak a szeretkezésükről nem tett említést. A hajó orvosa később megvizsgálta a karját és szerinte sem súlyos a sérülés, de a seb begyulladt és Peter is belázasodott. Mondták neki, hogy a lány elaludt és ettől ő is megnyugodott és a kabinjába ment...

Tudta, hogy bármikor behívhatják, ha szükség van a nyelvtudására, ezért nem kötött szorosabb kapcsolatokat. A hadseregben sokoldalú képzésben részesítették, de élhette a saját életét, viszont, ha hívták, mint most, akkor rögtön mennie kellett.
Most itt van ebben a kis országban, amit annyira kedvelt és nem tudja, hogy hogyan fogja végrehajtani a feladatát rádió nélkül. Meg kell szereznie azt a rádiót, most ez a legfontosabb és ez a lány segíteni fog. Meg kell győznie arról, hogy...

Esőszarkalábak az ablakon, kattogó vonatrapszódia a fülben. Gyűrt, poros éjben felcsikordul a futószalag, a vonat egyhelyben áll, körülötte egymást váltják a tájak. Romos vasútállomásnál megpihen pár percre a műszak. Fent összemosódott neonfények. Szemben a lány göndör arcbalógó hajjal. Szendén alszik, arca üvegről tájba mosva visszatetszik. Moccan a lélek, körbelengi őt a vágy...

- Szeretlek! - mondta majd megcsókolt. Szeret! Ott feküdtünk a kanapén, majd ránéztem az órára tizenegy óra volt. Majd megszólaltam.
- Fel kéne öltözni! Nem?… - kérdeztem, majd adtam egy csókot neki.
- De, mert anyukád elég mérges lehet. - elkezdtünk öltözni, közben csiklandozott, nevettünk. Majd nevetgélve elindultunk az ajtó felé. Kinyitottuk majd néhány csuklyás valaki ott állt az ajtó előtt...

Liceus herceg felébredt, felállt, de mikor meglátta Serena-t térdre borulva szólott hozzá, miközben megfogta a kezét.
- Szerelmes hercegnőm, légy asszonyom egy életen át. Urad, s hű rabszolgád leszek, bármint is kívánsz, úgy legyen!
- Óhajom kedves szavaid hallatán teljesült, mire mindig vágytam, most megadtad nékem, nincs más, mit szívem oly hevesen kívánhatna. Az ég áldja szerelmes frigyünket! ...

A púpos rásandított a rémült gyermekre hályogos szemével.
- Nagyon sok itt a csapda, ezt is mondtam magának... most már érti, hogy eddig miért nem szabadult meg senki innen? A legjava ki sem húzta odáig, hogy.... megszökjön, és elkezdjen itten bóklászni. Hhhrrm... – nagyot harákolt. – hát óvatosan kell kutászkodni, mert sok a csapda nagyon. És óvatosan kell, nem pedig úgy hübelebalázs módjára...

Rég figyelte őt. A lány feküdt, a szeme nyitva, de nincs benne többé tűz. Minden szürke körülötte, csak a bőre hófehér. Minden szürke körülötte, csak egy piroslik, a vér. Az eső pereg, kopog a kövön, csobban a tócsa közepén. Nem mozdul a szél, a vér és a halál szaga lassan terjed szét...

- Mert Te nem győzhetsz. Ha győztes lennél, a holnapi vonaton ülnél. Velük. De nem vagy, nem lehetsz győztes. Csalódottnak kell lenned. Írnod. És félned…
- De miért nekem? Boldog a világ, csak én vagyok boldogtalan?
- Kárhozott vagy. Elkárhozott. Elkárhoztattak a szavaid. A mozdulataid. A tetteid. Félsz...

Imádta, ha a fürdőhab pamacsokat varázsolt a víz felszínére. Nézte a buborékokat, ahogy csillogtak a lámpa fényében, de a szeméből mintha minden fény kiveszett volna. A sötét szempár mereven bámult a semmibe. Pár perc múlva azonban elfordította fejét, és a kád szélén meglátta az odakészített vadászkést. Pengéje tökéletes: acélból készült, élére fordítva szinte láthatatlan. Megfogta a markolatát, és remegve fölemelte...