Álmaim férfija

Reggel arra ébredtem, hogy ott fekszik mellettem. Felfeszegettem az álomtól még egymáshoz ragaszkodó pilláimat, hogy ellenőrizzem első kósza benyomásomat, de az ilyet azért az ember zsigerből tudja. Ő volt az, ott feküdt mellettem, semmi kétség. Megilletődtem, elvégre ez életem egyik legnagyobb pillanata. (a másik majd a béke Nobel díj átvétele lesz, amiről ma még azt sem tudom, hogy hogyan kell írni, ráadásul mire megkapom, már csak a járókeretem fog velem örülni. A nagyon távoli jövőben.) Ma reggel rátaláltam Álmaim Férfijára, ráadásul ilyen spontán módon. Büszke voltam magamra, gondolom nem mindenkivel fordul elő, hogy Álmai Férfija önként felkeresi, majd frissen borotválva fekszik az ágyába. Kihasználtam, hogy még mélyen alszik. Nyilván elfáradt, miközben engem, Álmai Asszonyát kereste. Pillekönnyű gondolat suhant át az agyamon, mely szerint vajon honnan is tudhatta, hogy éppen én vagyok az, de tudjuk, a szerelem nem az agymunkáról szól, ezért pille gondolatom tovaszállt. Belefogtam annak a férfinak a csodálatába, akivel hátralévő életemet tölteni fogom.

Kicsit gyanús volt, hogy a haja szőke, mindig azt hittem, hogy a sötét tónusú hímneműeket kedvelem, de az álmaim nyilván jobban tudják. Egyébként nagyon határozott karakterű arca volt, erős szája, egyáltalán nyugodtan lehetett volna egy falinaptáron mondjuk Mr. November (avagy November úr, bár így kicsit röhejes). Mr. Álomnovember nyakig be volt takarózva, ami nem is csoda, mert a fűtéssel valami baj lehetett a lakásban. Hirtelen ért a felismerés, hogy miért álmodtam egész éjszaka hófúvást, hiszen Mr. November az én takarómmal védekezett saját zimankója ellen. Azonnal megbocsátottam neki, tudván hogy milyen istencsapása tud lenni egy magát betegnek tartó pasas.

Amikor már minden frissen borotvált szőrszálat ismertem hirtelen született kedvesem arcán, egyszeriben gyakorlatiasabb problémák kezdtek foglalkoztatni, először azt hiszem az, hogy én tulajdonképpen férjnél vagyok. Ez a tény némi gátat vetett elragadtatásomnak, tisztán kellett gondolkoznom, lehetőleg amíg még Boldogságom Záloga az igazak álmát szuszogja.

Kilopakodtam a konyhába, főztem egy instant kávét (nagy kunszt, tej meg por, minden kozmólánynak megy), megettem az antikalóriás müzlimet, és erőteljesen a problémára koncentráltam. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy még az ominózus ébredés előtt el kell válnom. Percnyi kétkedés nélkül tárcsáztam külföldi úton lévő leendő exférjem mobilját. Gyanús volt, amikor egy magyar akcentussal rendelkező magyar nő vette fel a telefont. Vasárnap reggel fél nyolckor. Hangszíne nem csak hasonlított férjem nagymellű titkárnőjére, de az övé is volt az utolsó akkordig. Ha cseppnyi kétségem lett volna az inflagrantit illetően, a szituációra a férjem tette fel a koronát, kikapván a verbálisan is dekoratív hölgy kezéből a kagylót:

- Kicsim, ez nem az, aminek látszik. – Azt hitte, a helyzet ezzel menthetővé válik, de nagyon tévedett.

- Tudod drágám, az a baj, hogy mivel momentán telefonálunk, ez az egész semminek látszik. Azonban ha ez nem semmi, akkor valami, mégpedig válóok. – Zseniális helyzetfelismerő készségemet anyámtól örököltem. Az az öröm ért engem ma reggel, hogy úgy döntöttem, kirúgom a férjemet, ő azonban szerződésszegést követett el, ezzel érdemtelenné vált a felmondási időre és a végkielégítésre. Tehát kirúghatom, és enyém a lóvé.

Könnyek között közöltem vele, hogy vissza nem merje dugni a mocskos pofáját közös otthonunkba, mely számomra a boldogság bástyája volt ebben a gonosz és kiábrándító világban. Felelőssé tettem továbbá hirtelen támadt hímundoromért, valamint ebben a pillanatban éledezni kezdő leszbikus hajlamaimért, hiszen örökké kiábrándultam a rondábbik nemből. Érthető okokból nem említettem a hitvesi ágyunkban fekvő férfi Novemberistent, sem egyéb olyan körülményeket, amelyek csak zavarosabbá tették volna a válás procedúráját. Boldogan tettem le a telefont, az utolsó, amit hallottam, immáron ténylegesen exférjem bocsánatkérő zokogása volt. Nem volt lelkiismeret-furdalásom, átpillantottam a hálóba. Álomnovember továbbra is aludt, kicsit horkolt is. Meglepődtem magamon: melyik az a beteg nő, amelyik horkoló férfit kíván magának. Mivel nem vagyok beteg, arra jutottam, a Föld minden férfija horkol, én pedig még nem vagyok érett egy intergalaktikus kapcsolatra.

Elkészítettem Horkoló November reggelijét. Fogalmam sem volt, mit szeret, ezért csináltam palacsintát juharsziruppal. (Elég önfeláldozó nő vagyok, ugyanis nem volt itthon szirup, viszont áll egy juharfa a lakóparkban. Kicsit megizzadtam a végére.) Készítettem tojásrántottát, pirítóst, fehér-, barna-, magos és biokenyeret, felvágottakat, natúr csirkemellet, salátát, háromféle müzlit és gabonapelyhet, a többire már nem emlékszem, mert közben percenként szaladgáltam megnézni, hogy felébredt-e már. A nagy esemény akkor történt, amikor már a kávét főztem. Be kell látnom, nagyon jól időzített, ez volt a munkafolyamat utolsó fázisa.

Álmos szemmel jött ki a konyhába, majd’ elolvadtam, ahogy egy boxeralsóban, szemeit dörzsölve megjelent a konyhakövön. Ami hideg volt. Pánikba estem, nem halhat itt meg nekem felfázásban, ezért azonnal kerestem egy rendkívül férfias vonalvezetésű mamuszt, rénszarvasfej alakút. Leereszkedő kedvességgel felvette álomlábaira, majd rám nézett és ennyit mondott:

- Álom János vagyok.

Nyilván azonnal elolvadtam, hiszem álmaim férfira hozzám szólt, de egy kicsi kis hangocska motoszkált bennem. Azt üvöltötte egyszerre másfél oktáv szélességben, hogy hogy hívhatják Álomhorkolót Jancsinak. Éppen az üvöltő kis hang hatására kicsit kényszeredetten mosolyodtam el, majd a kezemet nyújtottam:

- Török Edit.

Legnagyobb megdöbbenésemre Jancsi nem viszonozta a kéznyújtást, helyette kacagásban tört ki. Kicsit értetlenül álltam.

- Csak nem gondolod, hogy tényleg Jánosnak hívnak? Csak vicceltem. Az pár évvel korábban volt divat. Most a Balázs név a trendi, ezért a nevem Álom Balázs. Én vagyok Álmaid Férfija, mint ahogy azt már kitalálhattad. Imádj nyugodtan.

Fensőbbséges nyugalmától egy kicsit magam is megnyugodtam, csak az a kis hang visított át immár két oktávot, kikérvén magának hogy Álombalázs konkrétan ezzel az emberi viselkedés-stílussal rendelkezzen. Igazat kellett neki adnom. Ha ez a férfi álmaim férfija, valószínűleg sokkal többet rémálmodtam a közelmúltban, mint amennyit emlékezetem megőrzött nekem reggelre. Mindazonáltal kezdenem kellett valamit a helyzettel, minimum azért, mert valóban Mr. November teste volt, én pedig már lassan egy órája facér voltam. Ráadásul házaséletünk az utóbbi egy évben más kimerült a verbalitásban, és ez alatt pont nem a telefonszexet értem. Az ég ma ezt a fickót osztotta nekem, igyekeztem gazdálkodni vele, ezért kocsányon lógó szemekkel figyeltem, ahogy magába lapátolja két és fél afrikai kisgyerek háromheti betevőjét. Csak annyi időre tűntem el a fürdőszobában, amíg földi korpuszom fedőrétegét a kozmólányság követelményeihez igazítottam, ami nem telt különösen sok időbe, mert azért én is állati jó nő voltam. Vagyok. Meg egyébként is.

Visszatérvén azt tapasztaltam, hogy Álompárom útra készen áll. Félénken érdeklődtem:

- Hova is megyünk?

- Ahova az álompárok járnak. Először múzeumba megyünk, aztán egy salátabárban ebédelünk, majd megnézünk egy romantikus filmet, hazatérvén pedig egy meghitt estét töltünk együtt, testünk a kandalló előtt leterített medvebőrön fog egybeforrni, mozdulatainkat csak a lángok világítják meg. Ezután én elalszom, azonban te, mint nő, még nem fogsz tudni álomba szenderülni, így fölös energiáidat a konyhában vezeted le, megfőzöd a holnapi bio-ebédet. – Ezt ártatlan arccal mondta, az a fajta éteri boldogság ragyogta be a vonásait, ami biztosan nem lett volna, ha tudja, hogy én is olvastam ezt a cikket a legutóbbi Cosmopolitanban, és kicsit húztam is az orrom, hogy milyen nő vágyik ilyesmire. Mindegy, kövesd az álmaidat, suttogtam magamnak, és angyali ábrázattal fogadtam el Álomnyál kinyújtott kezét.

Fél órával később nem hittem el, hogy éppen a reneszánsz festőkre vágytam álmaimban. Nem hiszem, hogy lett volna ilyen álmom. Valami rémlik barlangrajzokkal kapcsolatban, és egy kósza benyomás is van a kubizmusról, meg a dadaizmusról, de pont a reneszánsz! Nagyon igyekeztem nem elaludni, és értelmes arcot vágni, de a kettő csak felváltva sikerült. Ki gondolta volna, hogy alva ilyen értelmes kifejezést vesz fel az arcom? Arra riadtam, hogy egy régi barátnőm ölelget buzgón. Két ölelgetés között a fülembe sugdosta, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy ilyen jó hapsit fogtam ki magamnak, hogy tudtam ide elrángatni? Mentő ötletem támadt.

- Mert neked ez a kiállítás bejön?

- Hát persze. – Boldogságom az egekben.

- És bejön a bioebéd is, meg a romantikus film, meg a szex a medvebőrön? – Barátnőm elkerekedett szeméből az irigykedés zöld hullámait olvastam ki. – Azt hiszem sok bennetek a közös. – Fordultam oda Rémálmaim Novemberéhez. – Meg kéne ismernetek egymást. – Ezzel, plusz egy merész lépéssel magukra hagytam őket a reneszánszokkal, és hazaindultam eltakarítani a fejedelmi reggeli romjait.

Elvégre holnaptól halomra hordhatom haza a férfiakat, hátha találok egy kedvem szerint valót. Egyáltalán nem Álmosat. Csak olyat, akit kedvelni lehet, és aki engem is kedvel, és boldogok vagyunk, amikor a szombatjainkat heverészve macinaciban töltjük a szobában. Még akkor is, ha ő autószűrőt szerel, és meg majdnem uncsizok, de mégis valahol jó és meghitt, mert összetartozunk, és esténként macskaként kuporoghatok az ágyában, miközben ő elalszik azon a tvműsoron, ami engem érdekel (és viszont). És akkor vele leélem az életem.

Amint felfelé mentem a lifttel, eszembe jutott az az álomsorozat, amelyben Mr. November szerepelt. Borzalmas álom volt, a hapsi a végén valami szörnyeteggé változott, és addig kergetett a lakásban, amíg be nem zárkóztam a fürdőszobába. Aznap reggel reszketve ébredtem, és ébrenlétem első fél órája arról szólt, hogy adrenalin-szintem visszasüllyedjen a normálisra, mert November elég ijesztő tudott lenni, ha akart. Meg sem lepődtem, amikor hazaérve a rögzítő gombját lenyomva egy hisztérikus hang csendült az előtérben, azt firtatva, hogy ugyan én mit csinálok a mélyen tisztelt ex-párommal, amikor vetkőzés közben plusz körmöket, fogakat, karokat, sőt, állkapcsokat növeszt. Hívtam az MIB-t, majd visszafeküdtem szépeket álmodni.