Változás

Este van.
Eszembe jutnak a régi emlékek. Még régen, amikor...

Most nyolcadikos vagyok. Emlékszek, hogy negyedikes koromig Mikebudára jártam iskolába, ahol az anyu tanított. Aztán már itt laktunk Albertirsán, de én még oda jártam iskolába. Szerettem oda járni. De sajnos minden álom véget ér egyszer... Negyedikben át kellett jönnöm a Tessedik Sámuel Ált. Isk.-be. Mint említettem, szerettem Mikebudára járni. Ott voltak a barátaim, ellenségeim, és szinte az egész életem. Még akkor nyáron, eléggé sok minden történt velem. De ezek részlet kérdések.

Ötödikes koromban először az évnyitón találkoztam az új osztályommal. Ismertem innen egy valakit, aki bemutatott a Ramónának. Így a Rami mellett áltam az évnyitón. Következő napok, hetek nem teltek eseménytelenül... Még csak ötödikesek voltunk, de annyi minden történt velünk. Összebarátkoztam egy lánnyal, aki azóta is a legjobb barátőm: Anita. Anitával sokat beszélgettünk, bár nekem akkor nem ő volt a legjobb barátnőm, nagyon szerettem őt is. Mesélte, hogy ő egy Ádám nevű fiúval "jár". Akkor én még azt se tudtam mi az, hogy járás, de hamar rájöttem. Bemutatott ennek az Ádám nevű fiúnak. Nem is emlékszek pontosan mi volt, de arra igen, hogy az Ádámmal egy csoportba jártunk szolfézson, és ott mégjobban megismertem. Pár hét mulva az Anita megtudta az Ádám tesójától, hogy az Ádám a Beával jár. És erről nem szólt Anitának. Ez igy kezd kicsit bonyolult lenni... Később Ádám szakított Beával valami hülyeség miatt. Egész évben (ötödik) mondogatták nekem hogy én tetszek az Ádámnak, de én ezt akkor valamiért nem tudtam felfogni.

Év végén Anita újra összejött vele, de ez szerintem itt lényegtelen. Nyári szünetben mentünk táborba, ahol Anita és Ádám megint szakítottak, és én meg összejöttem vele. Nagyon jó volt az a tábor, és az a nyár. És nem csak Ádám miatt. Találkoztam egy régi ismerőssel, egy régi baráttal, és újra barátok lettünk. Meg persze nagyon "szerelmes" voltam. Azóta már Ádám kétszer is megcsalt ugyanazzal a lánnyal.
Ezt csak bevezetésnek szántam. Valahogy soha nem fájt az, hogy Ádám megcsalt. Talán nem szerettem? Á, nem. Nem erről van szó.

Azóta rengeteg mindent veszítettem el, nem csak őt. A legjobb barátnőmet, a szerelmet... Amióta eljöttem a mikebudai suliból, csak "romlik az életem". Van két nagyon jó barátnőm, Anita és Betti. De csak arra tudok gondolni, hogy mennyit veszítettem. Az egész ott kezdődött, hogy hatodikban április 18.-án az akkori legjobb barátnőm összeveszett velem. Ez óta a nap óta az egész osztályom utál engem. Persze azóta már "durvult" a helyzet, hála az osztályfőnöknek. Ki vagyunk közösítve, pedig nem csináltunk semmit.
Persze ez engem nem zavarna. A legjobban az fáj, hogy olyanokat veszítettem el, akik tényleg fontosak voltak nekem. Még a régi sulimból. Az ottani barátaim. Annyi közös emlékem van velük, és valahogy ezek az emlékek jobban bennem vannak, mint az ez utáni négy év emlékei.

Mindenki azt mondja, hogy sírni fog a ballagáson. Én a saját ballagásomon nem hiszem, hogy fogok sírni, de ha elmehetek a régi osztályom ballagására, ott biztosan. Azt mondják, azért sírnak, mert itt volt minden, itt vagyunk nyolc éve, barátok, ellenségek, osztálytársak... Szerettük egymást, vagy utáltuk. Itt vagyunk nyolc éve, és akármennyire nehéz ezt most felfogni, olyanok is hiányozni fognak, akikre nem is gondolnánk. A ballagás tényleg fura lesz. Meg már az a tény, hogy nyolcadikosok vagyunk. Belegondolni is szörnyű. Minnél jobban közeledünk a ballagás felé, annál fájdalmasabb. Tisztán emlékszek, hogy hogy kezdtem el ezt az évet. Vegyes érzésekkel, de még tisztán emlékszek, hogy mondogattuk a "padunk"-nál a "kicsik"-nek, hogy: Mi vagyunk a NAGY nyolcadikosok, ti meg a KIS hetedikesek. De ahogy telik az idő, egyre jobban bele tudok gondolni, eltelt az idő, változunk, de én nem akarom...

Eszembe jut, amikor jöttem ebbe a suliba, osztályba, megismerkedtem velük, az új osztálytársaimmal, összebarátkoztam velük, összevesztem velük, aztán ki is békültünk. Amikor még...

Változunk! És én nem akarom...