Amnézia - A kezdet

…csipp-csöpp, csipp-csöpp.
Hol vagyok? - kérdeztem magamtól, mikor felébredtem. Minden sötét volt, legalább is azt hittem az elején. Később láttam, hogy csak félhomály van, de nem értettem semmit. Nem tudtam kiverni a fejemből egy nevet: Adrein. Egy elhagyatott raktárépületben lehettem, de lehet hogy egy elhagyatott régi épület volt. Nagy nehezen sikerült kijutnom az utcára. High way street28, ezt olvastam a táblán. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogy kerülhettem ide, de egyre inkább kezdtem kétségbe esni, mert valójában ezen a környéken még életemben nem jártam. A lámpák sárgás fényében az eső úgy hatott, mintha havazna, pedig tudtam hogy decemberben már több éve nem havazott ezen a környéken. Elővettem a mobilomat, jó szokásához híven le volt merülve. Kerestem egy fülkét, ahol hívtam egy taxiszolgálatot és elmentem haza. Otthon 1 üzenetem volt az üzenetrögzítőn. Amikor lejátszottam csak egy sípolást hallottam, arra gondoltam biztosan megint a gyerekek szórakoznak. Végignéztem a lakásomon. Igazi legénylakás volt, a hűtő tele sörrel, gyorskajákkal, és az elengedhetetlen kupi, ami már szinte lakásom védjegyévé vált. Elhatároztam, hogy kitakarítok, holnap úgy sem kell dolgozni menni, hiszen szombat este volt. Megnéztem a naptárban. December 28. szombat.
- Mi a …?! Hisz meg csak 21. van! - felnyitottam a TVt, megnéztem, és valóban 28. volt- Mi történhetett velem? Hol lehettem? Mit tettek velem?

New York ebben az időben eléggé nedves hely volt, ezért nem is szerettem bejárni dolgozni, az autómat pont javjtották,és a buszozás hasonlított egy szardiniásdobozhoz mintsem régi mivoltához. Az Egyesült Nemzetek Kutatóintézetében dolgoztam, gondoltam legalább ott fogják tudni miért nem voltam egy egész hétig dolgozni. Amikor bementem, mindenki csodálkozó tekintettel nézett rám.
- Helló! Nem úgy volt, hogy nem jössz dolgozni még 1 hétig?
- Én? - kérdeztem mégnagyobb csodálkozással.
- Azt mondtad, hogy el kell valamit intézned.
- Igen? Nem mondtam véletlenül, hogy mit?
- Nem fogsz megint átverni úgy, mint múltkor! Mondtam, hogy ezt még egyszer nem fogod velem eljátszani!(Tudni illik pont így szoktam heccelni munkatársaimat, eddig jó poénnak tűnt, de most inkább szomorú volt mintsem vicces)
Jobbnak láttam, ha inkább hazamegyek, és megpróbálom megfejteni, hogy mi történt velem azon a héten, ami „kiesett” az életemből.

Első dolgom volt, hogy megpróbáltam megfejteni, hogy ki lehet az az Adrein. Mondanom sem kell, hogy a telefonomban ilyen név nem volt, csak egy ismeretlen szám, ami pont az eltűnésem előtti napon hívott. Megpróbáltam visszakeresni a számot, de sikertelenül. Ez az egész kezdett kicsit érdekes lenni. Azóta a nap óta furcsa álmok kínoztak. Mindig azt álmodtam, hogy egy hosszú utcán futok, és a végen egy nagy fény van, amit el szeretnék érni, de nem tudok. Álmomban mindig az Adrein nevet kiabáltam, és mikor már majdnem elértem a fényt felriadtam. Kétségbeesettségemben elkezdtem megkeresni azt a helyet ahol futottam. Sikerült is megtalálnom, csak az volt az érdekes, hogy ez a hely még csak egy elképzelés volt, minek terveit még csak most készítették el. Munkámból kifolyólag nagyon kíváncsi természetem volt, ezért felkerestem a látványterv készítőjét. Mivel ő csak annyit tudott, hogy egy bizonyos Jasol tervezte, nem volt mit tennem, fel kellett keresnem Jasolt, aki a legfelkapottabb építész volt az univerzum ezen szegmensében. A Hillerionon lakot, csak pár száz fényévnyire a mi kis bolygónktól. Vettem is egy jegyet, és még aznap elkezdtem csomagolni.

Másnap már a Hillerionon voltam, és Jasol irodája előtt állva vártam hogy beléphessek. Mikor beléptem meglepetten vettem észre, milyen szerényen van berendezve a szoba. Nem volt benne semmi más, csak egy rajzolóasztal, egy szék egy nagy ablak, amiből így a 100. emeleten csodálatos kilátás nyílt, es egy kis asztal, mellette 4 szék.
- Mr. Jasol? - nem válaszolt senki sem.
- Mr. Jasol, itt van?

Hirtelen nagy huzat támadt a szobában, kinyílt egy ajtó, amit eddig még nem láttam, és egy óriási lyuk tátongott az ablakon. Azonnal segítséget hívtam. Amikor bejött a titkárnő egyből hívta a biztonságiakat. Azt kérdezték, hogy mit tettem Jasollal. Miután elmagyaráztam nekik, hogy kb. 2 percet lehettem bent a szobában, elengedtek. A lyuk szabályos kör alakú volt, es mintha magasabbról vágták volna ki, ez látszott az 5mm-es ablakok széléből. Mivel nem ugrott ki senki sem az ablakon keresztül, mindenki tudni szerette volna, hogy hol lehet Jasol, mindenki közül talán én voltam az egyetlen, aki sejthette, hogy mi történhetett vele, de amnéziám miatt nem is tudtam volna válaszolni még akkor sem, ha szerettem volna. Elmentem Jasol lakására, nem találtam semmi különöset, csak egy névjegykártyát:
Yerea Goner: kabbalista cím és telefonszám. Másnap felkerestem ezt a Gonert. Amikor beléptem, nagy meglepetésemre nevemen szólított.
- Mit keres itt? A múltkori válaszom nem volt kielégítő?
- Milyen múltkori válasz?
- Amikor megkérdezte, hogy léteznek-e idegenek.
- Én nem ismerem magát, és azt sem tudom mit akar tőlem!
- Nem kell aggódnia, tudtuk, hogy visszajön, ezért volt szükség az álmokra és Jasol elrablására.
- Maguk tudják, hogy elrabolták? Hisz még csak 2 órája történt, és megtiltották, hogy akárki is beszéljen róla.
- Maga szerint miért hívnak kabbalistának, és miért vagyok médium?
- Na jó, ez már sok nekem, azonnal mondja meg mit akarnak tőlem, és hogy mit csináltak Jasollal.
- Mindjárt meglátja.

Goner csettintett egyet, és én mély transzba estem. Ezt az érzést már ismertem, ugyan ezt éreztem, mikor felkeltem abban a raktárban. De most nem ott voltam, nem a hideg kövön feküdtem, hanem egy puha melegágyban. Egy űrhajón. Ezt a mennyezetbe süllyesztett lámpákból es persze a falakból láttam. Mellettem ott ült Jasol. Mikor látta hogy fölébredtem kezet nyújtott és bemutatkozott. Megkérdeztem tőle, hogy mi történt vele, erre ő csak annyit mondot:
- „Novus ordo seclorum” - új világrend

Folytatás következik