Történetek

Álom ez vagy valóság. Nem haltam meg. Nem hiszem, hogy a másvilágon egy ilyen förtelmes zajra kellene hátralévő időmben élnem. Élnem? Megérdemelném a szenvedést. A halált, de tudom, még élek. A sötétség körülöttem oly reménytelen, mintha már örökre elvesztem volna. Ha senki sem lenne, aki szeretne, akinek kellenék. Az élet túl nehéz, de a másvilág egy cseppet sem könnyebb és elmenekülni a megpróbáltatások elől soha sem megoldás. Én mégis ezt tettem, de megbántam...

- Jöjjön el ma vacsorára – folytatta Julika. – Kérje meg a kezem a családtól, úgy ahogy a hagyományok megkövetelik. Hozzon magával egy barátot és egy nő rokonát. Hatkor vacsorázunk, jöjjön ötre. Fontos, hogy még a gyertyagyújtás előtt megkérje a kezem. Ha meggyújtottuk a gyertyát és elmondtuk az imákat, a szombat miatt várnia kell vasárnapig. Ezért fontos, hogy időben érkezzenek. Fontos, hogy tartsuk a szokásokat.
- Tudom, hogy, hogy zajlik egy lánykérés
- A mama nem fog örülni,...

Először csak óvatosan nyalogatta, majd szájába szívta, szopogatta, mire addig soha nem tapasztalt izgalmat és keménységet ért el. Ujjai közben fürgén mozogtak be és ki. Aktivitásom félig-meddig visszanyerve simogattam haját, és szorítottam combjaim közé fejét...

Jó volt itt. Jó volt újra látni a gyerekkori barátokat, a rég nem látott arcokat. Maradna is szívesen, de muszáj menni, holnap dolgozni kell. Így is tovább maradt egy nappal. Pedig nem is nagyon volt kedve utazni, mikor a nagyi felhívta, hogy látogassa már meg ugyan, olyan rég járt erre. Persze az is lehet, hogy csak a meleg miatt nem volt kedve kimozdulni otthonról, hisz csaknem három óra az út, és közben még át is kell szállni...

A Kapitány belökött egy súlyos faajtót, és belépett, maga után húzva Elizabethet. Az ajtót kulcsra zárta, a kulcsot pedig zsebre tette, és leült egy székre, ami egy nagyobb faasztal mellett állt. Az asztalon térképek, papírok, rengeteg körző, nagyító, és egyéb kellék hevert.
A férfi hátradőlt a széken, karjait összefonta a mellkasán, lábait pedig felrakta az asztalra, és onnan nézte a lányt, aki hátát, az ajtónak vetette...

- Szia apa, beszélni akartál velem.
- Susi, gyere be, ülj le! Mindjárt végzek - és aláfirkantott egy papírt.
Susi nézelődött, bár már sokszor járt itt. És gondolatok cikáztak át az agyán, hogy mi lehet az a fontos dolog, amiről az apja beszélni akar vele.
- Tehát. Ma érkezik Stephen Bleyerd, utoljára 10 éve találkoztatok - szólt az apja, és letett a kezében lévő tollat.
- Igen?! - kérdezte a lány értetlenül.
- A lényegre térek, ő most 26 éves, és elég sok...

- Akkor gyors leszek - azzal helyet foglalt a cseresznyefa íróasztal előtt álló, piros fotelbe. A szobán nem nagyon látszott, hogy egy hadvezér lakik benne. A rideg kőfalakra néhol fáklyák voltak akasztva és helyet kapott a Castle zászlaja is. Az asztal mellett egy baldachinos ágy állt, fehér függönnyel és fehér takaróval. A szobában helyet kapott még egy könyvespolc és még egy hatalmas láda is. A másik oldalon egy erkélyre nyílt ajtó...

– Üdvözlégy a Szükség Szobájában, Lily Evans. Nem, nem kellett volna válaszolnod ott lent, mert én egyáltalán nem akartam kérdezni semmit. Ma nem kaptál választási jogot.
–James… – suttogta áhítattal Lily. – Óh, James…
– Örülök, hogy ennyire kedvelsz, de csak mindent csak szépen sorjában, drága. Hát igen, a szerelmi bájital segít a legrosszabb helyzetekben is. – Rámosolygott a lányra, aki még mindig áhítattal bámulta, majd az asztalhoz vezette...

Elizabeth hangtalanul lépkedett fel a fedélzetre. A Nap már fenn volt az égen, és élesen világított a szemébe. A fedélzeten, lehettek vagy tizenöten, húszan…
Ijedten torpant meg, mikor minden szem felé fordult. Arca vörösre váltott, és legszívesebben visszament volna a kabinba, ahol senki sem láthatja… de nem fordulhat vissza…

Egek, adjatok türelmet, adjatok bölcsességet, mely biztosít arról, hogy hallgatni művészet, hallgatni tudás és erő... Egek, adjatok türelmet, mielőtt késő lenne... Egek, adjatok toleranciát, adjatok képességet, mellyel megóvhatom a világot magamtól...