Nem csókolnak Pesten könnyen III. fejezet Egy visszautasíthatatl

Barna doktort szörnyű rémálom gyötörte. Álmában, egy gyönyörű, fekete hajú nő ült az ölében, ölelte, csókolgatta, aztán egyik pillanatról a másikra átalakult valami rémes, emberfeletti teremtménnyé, egy szörnyű lidércé, egy démonná, amely üldözni kezdte, és Dénesné hangján azt kiáltozta, hogy nem veheti el a lányomat, meg fogom enni, nem kért engedélyt itt a vég. Ahogy a doktor az életéért futott, az egyre inkább Dénesné alakját magára öltő démon elől, a rém egyszer csak ismét alakot változtatott. Egy nagy, szőrös kéz volt, ami hirtelen elkapta, nyakon ragadta és rázni kezdte.
- Doktor úr, nyolc óra van – mondta a kéz, ám ezúttal a hang nem Dénesnéé volt, hanem egy férfi, megnyugtató, mély baritonja.
- Ne bántson – nyöszörgött Barna.
- Doktor úr, ideje felkelnie – rázta tovább a kéz.
- Az Osztrák-Magyar monarchia állampolgára vagyok – tiltakozott Barna – Követelem, hogy ne egyen meg!
- Doktor úr, nyugodjon meg, nem akarom megenni – mondta a kéz, és gyengéden pofozgatni kezdte a doktort.
- Az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgára vagyok – hadakozott Barna rendületlenül. – Isten áld meg a magyart! Gott erhalte unser Kaiser – kezdett rá, még mindig álmában a magyar és a császári himnuszra, azonban a kéz egy erőteljesebb ütésére végre magához tért.
Na ebben az ébredésben aztán nem volt semmi köszönet. Amint kinyitotta a szemét, az ablakon beömlő fény elvakította, elvesztette az egyensúlyát, ha a kéz nem kapja el le is esett volna az ágyról. Zúgott a feje, borzalmas hányinger tört rá, a gyomra indián táncot járt, egyszóval Barna doktor durván másnapos volt. Lassan, ahogy szeme hozzászokott a fényhez, valahogy egyre ismerősebb lett a hely, ahol ébredt. Egy nagy, széles, mennyezetes ágyban feküdt, körülötte gazdagon díszített, nehéz fabútorok, a szemben levő falon egy kétszárnyú ablak, alatta egy komód, rajta bekeretezett képek, egyik oldalán háromajtós szekrény, a másikon egy fésülködő asztal, felette tükör, az ágy mellett egy furcsa, kövér, kopasz öregúr. Lassan minden megvilágosodott előtte. A saját hálószobájában volt, a saját ágyában, az öregúr pedig nem más, mint Szűcs úr, az inasa volt.
- Hány óra van? – kérdezte Barna ingerülten.
- Nyolc óra múlt két perccel doktor úr.
- Nyolc? Mi a frásznak keltettél fel te gyilkos? Te hun! Te barbár!
- Doktor úr, tízre a klinikán kell lennie.
- Hagyj békén Sándor, nem megyek sehová. Nagyon beteg vagyok.
- Tudom doktor úr – mondta Szűcs úr megértően. – Igya ezt meg, jobban lesz tőle – rakott elé egy csészét valami gőzölgő, gusztustalan, fekete lével.
- Mi az ördög ez? – kérdezte Barna gyanakodva.
- Puer tea, igya meg, higgye el jót fog tenni.
- Mond Sándor, hogy kerülök én ide?
- Késő éjjel érkezett konflison. Felhoztuk, levetkőztettük, megfürdettük, és ágyba dugtuk. Tíztől rendel, igya meg a teát, addig elkészítem a fürdővizét. Takácsné elkészíti a reggelit, negyed tízre pedig kocsit hívtam.
Barna nem sok értelmét látta ellenkezni. A tea és a fürdő valóban jót tett, kicsit összeszedte magát, még Takácsné kiváló lángosából is evett egy keveset.

A doktor otthona egy csendes, külső józsefvárosi utcában, az Aggteleki utcában volt, mely szerényen, szemérmesen húzódott meg az örökké zajos, forgalmas, hivalkodó Kerepesi út és a Népszínház utca között. A lakás hatalmas volt, majdnem az egész első emeletet elfoglalta. Szalon, dolgozószoba, dohányzószalon, öt hálószoba, ebédlő, figyelemre méltó lakás egy egyetemi tanársegédnek. Az igazság az, hogy a nemcsak a lakás, hanem az egész ház, valamint még öt másik is a belvárosban Barna doktor tulajdonában volt. Az egyik nagybátyja hagyta rá, Áron bácsi. Maga a doktor egy tisztességesen szegény, soproni adótisztviselő fiaként született, az egyik nagyapja rabbi volt, a másik patkányméreggel, szappannal és búgató porral házalt. Áron bácsi, a család fekete báránya tíz évesen szökött el otthonról, Pestre jött, elszegődött inasnak egy csemege üzletbe, később feleségül vette a főnök, borzasztóan ronda lányát, majd apósa halála után átvette az üzletet, és Pest legnagyobb élelmiszer áruházává fejlesztette. Miután meghalt, az áruház az egyik üzlettársáé lett, Barna pedig megkapta a lakását, berendezéssel, személyzettel és a bérházait, biztos, állandó jövedelmet biztosítva.

Miután végzett a reggelivel, átnézte a postát, és elolvasta az aznapi újságot. A nagyvilágban kevés, említésre méltó dolog történt. Kínában megöltek négy belga misszionáriust, a búrok egy véres csatában megverték az angolokat dél-Afrikában, egy Mafeking nevű falu mellett. Egy Shwarcz Dávid nevű mérnök megalkotta a monarchia első benzinmotorral hajtott léghajóját, Széll Kálmán miniszterelnök medvére vadászik a Kárpátokban, Budán pedig elkezdték a Szent György téri Hentzi emlékmű bontását, amit pár hete egy anarchista megpróbált felrobbantani. Hentzi tábornok, bűbájos fickó volt, Budapest lakói között osztatlan népszerűségnek örvendett, különösen azóta, hogy a 49-es ostrom idején rommá bombáztatta Pestet. Barna doktor, annak ellenére, hogy hálás volt a monarchiának és a császárnak, hogy felvilágosult kormányzásával lehetővé tette, hogy egy zsidó házaló unokája orvos vagy egy Dob utcai redőnyös fia, az orvostudományi egyetem tanára, sőt az egyik klinikájának a vezetője lehetett, mégsem tudta megérteni, hogy a Habsburgok mi a fenének állítanak magukról szobrot, ott, ahol nyilvánvalóan nem szeretik őket. Szobrot Hentzinek, micsoda végtelen arrogancia! Mintha utcát neveznének el Haynauról. Csodálkoznak, hogy felrobbantják. És nem bontják le, csak átviszik a hadapródiskola udvarára. Szép példa lesz a kadétoknak. Még akkor is ezen morfondírozott amikor beszállt a bérkocsiba.

Pest már túl volt a szokásos reggeli kábultságán. Az üzletek redőnyeit felhúzták, a nagyobb utak mellett kétkerekű, kopott kézikocsikról, kordékról rákospalotai, újpesti, keresztúri kendős, ködmönös sokszoknyás parasztasszonyok árultak zöldséget, őszről megmaradt gyümölcsöt. A Kerepesi úton a villamos, a bérkocsik, konflisok, hintók, szemetes és szeneskocsik között egy marhacsordát hajtottak a keleti pályaudvarról a józsefvárosi vágóhidak felé. A jámbor állatok lassan komótosan ballagtak, egyáltalán nem érdekelte őket a káromkodó kocsisok, az idegesen csengető villamos, a rendőr, aki sípolva, ordítva próbálta nógatni a hajcsárokat. A tehenek után gyerekek szaladtak, akik újságpapírba gyűjtötték a trágyát, amit a szegényebb családok fűtésre használtak. A kávéházak, kocsmák még üresek voltak, a Népszínház előtt is csak az utcaseprők küzdöttek rendületlenül a hajnalban lehullott hóval.

Barna doktor kocsija végigdöcögött a Kerepesi úton, az Astoriánál, melynek helyén akkoriban egy Zrínyi nevű, igen rossz hírű kávéház és egy Pannónia Hotel névre hallgató bordélyház állt, befordultak a Múzeum körútra, elhajtottak a királyi tudományegyetem bölcsész és műszaki karának szigorú épülettömbjei és a Nemzeti Múzeum mellett, ahová éppen kék egyenkabátot és kalapot viselő iskolás lányokat hajtottak be komor arcú nevelőik.
A Kálvin térnél ismét megállt a forgalom. Komoly baleset történt, egy szódáskocsi a villamos elé szaladt és felborult. Barna úgy döntött innen már gyalog megy tovább, kiszállt a kocsiból, kifizette a kocsist és elindult a Kálvin téren át a Baross utca felé.
A Kálvin téren közben teljes volt a felfordulás. A villamosok amik a Baross utca, a Múzeum körút és a Ferenc József híd felől jöttek megálltak, az utasokat leszállították. A szódáskocsi vezetője beszorult a saját szekere alá, négy erős rakodómunkás, akik a rakpartról szaladtak oda, próbálták kiszabadítani, de nem sok sikerrel. Mikor Barna befordult a Baross utca sarkán, az Űllői út felől vadul csengetve megérkezett egy kétlovas mentőkocsi.
Barna doktornak mint tanársegédnek saját szobája volt, mosdóval és egy Rosner Berta nevű, középkorú, mindig komor és szigorú tanszéki titkárnővel.
Mikor belépett az iroda előszobájába, az asszony elmélyülten gépelt valamit, előtte az asztalon papírhalmok, dossziék, leckekönyvek, a sarokban, pedig három, igencsak megszeppent medikus.
- Jó reggelt Rosner kisasszony – köszönt Barna.
- Jó reggelt – mondta kurtán Rosner kisasszony, majd fölállt és hogy lesegítse és eltegye Barna doktor kabátját.
- Valami fontos? – kérdezte Barna.
- Lontai professzor úr kérte, hogy ha lehetséges, akkor helyettesítse a hétfő délelőtti előadását, Dénes professzor kéri, hogy küldje vissza, legkésőbb ma délután az elsőévesek negyedévi nagydolgozatát és a 10 órás előadás után keresse fel az irodájában. Ezen kívül van még itt legalább harminc szemináriumi anyag, és egy kupac leckekönyv, amit alá kell írnia.
- Rendben van – nézett végig Barna gondterhelten a papír halmokon – A szemináriumi anyagot pakolja össze, majd hétvégén otthon átnézem, a leckekönyveket vigye be az irodámba, Lontai professzornak üzenem, hogy megteszem, amit kért, a dolgozatokat pedig keresse meg, ha jól emlékszem egy barna irattartóban voltak és küldje át. Kik ezek a süvölvények? – mutatott a medikusokra
- Negyedévesek, maga mellé vannak beosztva kötelező gyakorlatra
- Milyen öröm – sóhajtotta. – Nem mondta Dénes professzor, hogy mit szeretne?
- Azt mondta családi ügy
- Családi ügy? Ez furcsa. Még valami?
- Dénes Júlia kisasszony az irodájában várja.
- Te jó isten, ilyen korán? Na mindegy, a fiatalurak menjenek le a négyes rendelőbe, a nővér majd eligazítja magukat, néhány perc és én is csatlakozom. A leckekönyveiket hagyják itt.
Julika nem sokkal Barna előtt érkezett. Mivel a főnök lánya volt, mindenki ismerte, a nővér kérdés nélkül engedte be az irodába. Barnának, ahogy benyitott és meglátta, még a lélegzete is elállt. A lány ma különösen gyönyörű volt. Egyszerű, díszítés nélküli levendula színű szövetruhát viselt, ami tökéletesen kihangsúlyozta vékony derekát, hibátlan kebleit, magas, sudár termetét. Hosszú, barna haját bájos kontyba fogta, a kabátját és a kalapját hanyagul a kanapéra dobta. Amint meglátta az igencsak zavart Barnát, teljes magasságába kihúzta magát, és szigorúan végigmérte a doktort.
- Kezét csókolom Julika – köszöntötte Barna.
- Jó reggelt Aladár – mondta Julika hűvösen.
- Foglaljon helyet kedvesem – mutatott az asztala előtti székre – Minek köszönhetem a látogatását? Megkínálhatom valamivel, kér egy csésze teát? Kávét?
- Nem köszönöm, nem maradok sokáig, tudom, hogy sok a dolga. Tegnap nem volt időnk beszélni, olyan sietve távoztak.
- Sajnos a hivatásunk, olykor ütközik a magánéletünkkel. Ez ellen sajnos nem tehetünk semmit, ilyen a szolgálat.
- Ne haragudjon Aladár – szólt közbe a lány kissé emeltebb hangon – De maga a szülészorvosi hivatását a Riviéra lokálban gyakorolja? Végül is, min csodálkozom, tele van nőkkel, miért ne lehetne az egyik terhes. Azok alapján, amik ott történnek, ennek az ellenkezője lenne furcsa.
- Ezt kikérem magamnak Julika – csattant fel Barna – Itt voltam tegnap este, egy sürgős eset miatt. Ha nem hisz nekem kérdezze meg a titkárnőt, ő tanúsíthatja, azonnal behívom
- Felesleges alakoskodnia. Ne feledje, az öcsém medikus. Ugyanabba a rosszhírű házba jár, ahová maga. Látta tegnap késő délután, hogy maga és Várnagy doktor két hölggyel mulattak a Riviéra legdrágább páholyában.
- Már megbocsásson Juliska – szakította félbe Barna. – Visszautasítom, hogy vádaskodjon, és kémekkel figyeltessen. Azt, hogy mikor kivel mulatok, hogy hol és miként az, az én dolgom. Maga nem a feleségem, nem a menyasszonyom, nem az anyám. Én önt nagyon kedvelem, de kérem, ne tegye próbára a barátságomat, azzal, hogy vádol, és számon kér a saját irodámban. Ha az a célja, hogy erkölcsi leckét adjon, akkor félek, ez a beszélgetésünk sem lesz hosszú. Ez itt egy munkahely Julika, nekem itt rendelnem kell, betegeket ellátni, tanítani.
- Ön egy borzasztóan goromba alak Aladár. Végig sem hallgat, hanem azonnal nekem támad. A tegnap délutánról akartam beszélni, szemmel láthatólag nem volt olyan állapotban, hogy értelmesen tudjunk tárgyalni.
- Nem hinném Julika, hogy van miről tárgyalnunk. A húga férjhez megy
- Arról valóban nincs mit mondani. Én kettőnkről, magáról és rólam akarok beszélni. Tett nekem egy ajánlatot még májusban
- Miféle ajánlatot?
- Megkérte a kezem
- És maga nemet mondott
- Nem mondtam se nemet, se igent, nyitva hagytam ezt a kérdést
- Nemet mondott
- Most igent mondok
- Mit csinál?
- A felesége leszek, mit nem lehet ezen érteni?

Barna ebben a percben, az elmúlt 24 órában harmadszor érezte úgy, mintha fejbe vágták volna. Másra sem vágyott, mint hogy Julika a felesége legyen, de ez a bejelentés akkor is sokkolta.
- De Julika maga egyszer már visszautasított, akárhogy is nevezi, ez történt. Nem áll szándékomban még egyszer megkérni a kezét.
- Maga teljesen bolond Aladár. Maga szeret engem, felajánlom, hogy magához megyek, erre most visszautasít? Azt akarja, hogy könyörögjek magának? Így akar bosszút állni, mert májusban nemet mondtam? Hogy lehet ennyire kicsinyes?
- Julika magának tegnap délután még esze ágában sem volt férjhez menni. Mi történt miután elmentünk?
- Ne gondoljon semmi rosszra. A leendő sógorom és Makács úr nálunk maradtak vacsorára is. A mama és ez a Makács olyan jól összebarátkoztak, hogy ez a hülye Makács vacsora után megkérte a kezem
- Gratulálok Dénes kisasszony
- Még nem fejeztem be. A mama el volt ragadtatva az ötlettől, a papa nem annyira. Annus boldog volt, elkezdett álmodozni, hogy milyen szép közös esküvőnk lehetne, de a papa rámordult, hogy mivel egyik vőlegény sem zsidó, nyilván nem lesz egyházi esküvőnk, mire Dorottya néni sápítozni kezdett, hogy micsoda dolog a városházán esküdni
- Ez mind nagyon szép, de még mindig nem értem, hogy, hogy jövök én a képbe?
- Nem akarok Makácshoz menni, de mivel a mama már a fejébe vette, hogy férj és feleség leszünk, gyorsan ki kellett találnom valami mentő ötletet.
- Ez egyre izgalmasabb
- Ne gúnyolódjon Aladár ez most nagyon fontos. Egy kiutat láttam, ebből a kilátástalan helyzetből, azt mondtam, hogy már elígérkeztem magának. Na ekkor felcserélődtek a szerepek, a mama feje majdnem felrobbant, a papa viszont nagyon örült a hírnek. Azt mondta, hogy még ma délelőtt beszél magával.
- Julika, maga megőrült. Maga elvesztette az eszét. Mégis, hogy gondolta ezt?
- Ne kiabáljon velem Aladár, ne feledje, hogy maga úriember és még egy hölggyel beszél. A dolognak igenis van realitása.
- De mégis, hogy gondolja? Eljátsszuk, az esküvőt? A rabbi nyílván el lesz ragadtatva az ötlettől. Vagy összeházasodunk, és közben különélünk? Vagy elválunk és akkor már elvált asszonyként nem lesz olyan csábító parti Makács úrnak? Egyik ötlet jobb, mint a másik
- Nem Aladár, én úgy gondoltam, hogy feleségül vesz, családot alapítunk, maga dolgozik, hogy eltartson, munka után szépen haza jön a családjához, én felnevelem a gyerekeket, fenntartok egy tisztes, polgári otthont, aztán megöregszünk csendben, együtt.
- De hát maga nem szeret engem Juliska! – vágott közbe Barna.
- Drága Aladár, mi köze van a szerelemnek a házassághoz? Egy életre szóló kapcsolatot nem lehet múló érzelmekre építeni. Nézze, tegnap látnom kellett, hogy a húgom egy homályos érzés, amit ő szerelemnek tart, nevében hozzámegy egy lehetetlen, rémes alakhoz, aki mellett talán ideig, óráig boldog lesz, de miután a szerelem elmúlt, lehullott a szeméről a rózsaszín köd, rájön majd, hogy nincs semmije, a férje egy durva, aljas, jellemtelen piszok, senki
- Vidám dolog a sógorának lenni Juliska – epéskedett Barna.
- Ne szóljon közbe, ez most fontos. Én nem szeretném a húgom hibáját elkövetni. Ha egyszer úgy döntök, hogy valakivel örökre összekötöm az életemet, akinek gyerekeket szülök, vállalom minden örömét, szenvedését, akivel együtt vagyok bajban, betegségben ha kell, akkor nem fogok elhamarkodott döntést hozni, hanem észérvek alapján választok.
- Julika maga most kísértetiesen hasonlít az édesanyjára, és ez halálra rémít.
- Hagy mondjam végig. Maga jó ember Aladár, nem könnyű természet, de becsületes, jószívű, szorgalmas, korrekt úriember. Mindemellett kedves és szórakoztató Tudom, hogy a feleségeként biztonságban leszek, számíthatok magára bármilyen helyzetben, tudom, hogy boldoggá fog tenni. Magának jó állása van, biztos jövedelme, társadalmi státusza, pár éven belül egyetemi tanár lesz. Takarékos, nem prédál,, nem szórja a pénzt. Szereti a gyerekeket, amióta az apja meghalt, példásan vezeti a családját, maga tartja el az anyját és a testvéreit. Persze vannak kellemetlen tulajdonságai, is, például indulatos, morog, zsémbes, nem baj, legalább rokonlelkek a mamával. Ezeket egy jó asszony tudja kezelni, a kuplerájokról pedig le fog szépen szokni.
- Julika ugye nem azt akarja mondani, hogy előre eltervezte az elkövetkező ötven évünket?
- Ugyan Aladár dehogy, csak elkövetkezendő tíz évre vannak terveim
- Julika maga úgy beszél erről a házasságról, mintha egy lovat akarna venni. Gyorsan fut, lehet fedeztetni, ugyanakkor szeszélyes, nehéz betörni, te jó ég Julika, hallania kellene saját magát.
- Higgye el nekem sem könnyebb, mint magának. Egész éjjel ezen gondolkodtam, és arra jutottam, hogy ez a legjobb megoldás. Anyám rémesebbnél, rémesebb férjjelölteket szerez. Ismeri Mogyoródi Tamást?
- Mogyoródit? Hogyne ismerném, szintén szülész! Egy szállodában laktunk Krakkóban a II. Nemzetközi Nőgyógyászati Konferencián. Rémes alak, minden este unalmas, csattanó nélküli vicceket mesélt. Elrontotta hangulatot. Ugyanazokat a vicceket mesélte a vacsora előtti koktélon, a vacsorán, a vacsora utáni koktélon, és bridzsezés közben végig. Zavart és egy kisebb vagyont vesztettem miatta.
- Erről a rossz szokásáról is le fog mondani –szólt közbe Julika.
- Na látja, többek között ezért nem veszem el – legyintett Barna. – Az Orvostudományi Egyetem öregdiák klubjában, ha az ember nem bridzsezik, vagy alsózik kirekeszti magát a társaságból. És különben is kis pénzben, egy, két koronásokban játszunk, elvégre orvosok vagyunk, nem Csekonics bárók. De mit is akart mesélni a jó öreg Mogyoróról?
- Ő anyám másik nagy kedvence. Évek óta mindent megtesz azért, hogy összeboronáljon minket. Amikor tavaly Bécsben az udvar bált rendezett a birodalom orvosprofesszorainak a Burgban, anyám elérte, hogy Mogyoródi is velünk jöjjön, mint az én kísérőm. Borzalmas este volt. Ha visszautasítom Makácsot, anyám elővarázsolja a kalapból Mogyoródit, vagy egy még rosszabb jelöltet. Az a baj, hogy akiket anyám szívesen látna mellettem azok az ő védencei, akik úgy érzik, hogy csak akkor lehet stabil a helyzetük mellettem ha, folyamatosan udvarolnak a mamának. Bármilyen vitában neki adnának igazat, mellé állnának velem szemben. Anyám folyamatosan beleszólna az életünkbe, nem engedné, hogy önállóan vezessem a háztartásomat, hogy úgy neveljem a gyerekeket, ahogy én szeretném. Magát utálja a mama, és valljuk be, maga sem kedveli túlzottan, tudja mit jelent ez?
- Fogalmam sincs Juliska, egy ideje nem tudom követni a gondolatmenetét
- Azt jelenti – mondta Juliska ingerülten – Hogy maga nem akar megfelelni a mamának, hogy ha baj van mellém fog állni, már csak dacból is, és ami a legfontosabb, nem fogja hagyni, hogy az anyám belekontárkodjon az életünkbe.

- De miért nem olyasvalakit választ, akit szeret? – értetlenkedett tovább Barna.
- Maga nem tudja átérezni a helyzetemet Aladár. Maga férfi én, pedig nő vagyok. Maga szabad, annak udvarol, akinek csak akar, aki csak tetszik magának, de én nem kereshetek magamnak férjet, én csak választhatok azok közül, akiket bemutatnak, de még ezt sem önállóan, mert a mama vagy a papa, ha úri kedvük úgy tartja, megvétózhatják a döntésemet. Maga Aladár rendhagyó módon úgy kezdett el udvarolni és úgy kérte meg a kezem, hogy megkerülte a papát, a mamát, az egész családot. Először velem beszélt, pedig az a szokás, hogy a lánykérésről többnyire a lány szerez utoljára tudomást. Nagy bátorság kellett ehhez, és ezért tisztelem és becsülöm magát. Ezért utasítottam vissza, fiatal és ostoba fejjel azt hittem, hogy egy házassághoz szerelem kell. Nem akartam becsapni magát. Nagy baklövés volt józanul kellett volna gondolkodnom és igent mondanom magának. Azóta már férj és feleség lennénk és nem kényszerültem volna ebbe a lehetetlen, megalázó helyzetbe, amiben most vagyunk. Én őszinte vagyok magához, nyíltan beszélek a döntésemről és az okairól.
- Ezért hálás vagyok Julika, de…
- Ne szakítson félbe, hagy mondjam végig. Én nem vagyok szerelmes magába, nagyon szeretem, de mint egy barátot vagy egy testvért. Nem kizárt, hogy az együtt eltöltött évek alatt magába fogok szeretni, de ha nem akkor is jó felesége leszek. Megosztom magával minden gondját, baját, magával leszek, bárhová is vesse a sors, legyen akár szegény, akár gazdag. Megadom magának mindazt a szeretet és tiszteletet, ami férjemként és családfőként megilleti, cserébe ugyanezt várom magától. Ennyit akartam mondani, Aladár.
- Julika én nem is tudom, mit mondjak.
- Az isten szerelmére Aladár, mit akar még tőlem? – ripakodott rá Julika. - Kiöntöttem magának a szívem, teljesen őszinte voltam, mondhatni csupaszon állok maga előtt! Megkérné végre a kezem?
- Van más választásom? – sóhajtott Barna.
- Nem hiszem – mosolygott a lány.
- Na jól van, akkor legyen, aminek lennie kell – mondta lemondóan Barna. – Óhajtja, hogy letérdeljek?
- Ha nem ragaszkodik hozzá, akkor inkább ne – mondta a lány hűvösen.
- Julianna – mondta Barna, közben közelebb lépett és gyengéden megfogta a lány kezét. – Julianna, szeretném, ha a feleségem lenne. Ígérem, hogy hűséges, jó férje leszek, szeretni és tisztelni fogom, amíg a halál el nem választ minket.
- Örömmel leszek a felesége Aladár – mondta Julika komoly arccal.
- Nagyon boldoggá tett kedvesem – mondta Barna, majd közelebb lépett a lányhoz és gyengéden megcsókolta. Mindketten zavarban voltak, úgyhogy szerény, udvarias csók volt, de Barna ekkor érezte igazán, hogy mit is tett. Juliannát megnyugtatta ez a csók, Barnát felzaklatta. Most kezdett megvilágosodni előtte, hogy milyen nehéz hónapok várnak rájuk, a hivatalos lánykérés, eljegyzés, a zsidók számára kötelező házassági szerződés, az esküvő, Barna, Barna, mibe vágtad a fejszéd?
- Most menjen és beszéljen a papával – súgta a lány.
- Már amúgy is hívott.
- Jöjjön el ma vacsorára – folytatta Julika. – Kérje meg a kezem a családtól, úgy ahogy a hagyományok megkövetelik. Hozzon magával egy barátot és egy nő rokonát. Hatkor vacsorázunk, jöjjön ötre. Fontos, hogy még a gyertyagyújtás előtt megkérje a kezem. Ha meggyújtottuk a gyertyát és elmondtuk az imákat, a szombat miatt várnia kell vasárnapig. Ezért fontos, hogy időben érkezzenek. Fontos, hogy tartsuk a szokásokat.
- Tudom, hogy, hogy zajlik egy lánykérés
- A mama nem fog örülni, kedvtelen és unott, sőt lehet, hogy kifejezetten ellenséges lesz, erre jobb, ha felkészülnek.
- Ismerem Julika az édesanyját
- Elnézést doktor úr – kopogott Rosner kisasszony az ajtón. – Le kell mennie a rendelőbe, teljes a káosz, azok a szerencsétlen medikusok nem bírnak egy váróteremnyi türelmetlen asszonnyal. Ja és egy kisasszony keresi, mondtam, hogy elfoglalt és nem tudja fogadni, de azt mondja, hogy az ön húga, Sopronból
- Rózsi Pesten van? – szólt közbe Julika. – Ez csodálatos, megvan a nőrokon, az esti dologhoz. Hívja csak be Rosner kisasszony, az asszonyok még várhatnak
- Bocsásson meg Julika – mondta Barna erélyesen – De ez még egyenlőre az én irodám, és az én titkárnőm, itt még én parancsolok. Rosner kisasszony, azonnal fogadom a húgom
- Már itt sem vagyok – mondta Julika és a kanapéhoz lépett, de Barna elé vágott, a kezébe vette a kabátját és felsegítette rá
- Még egyszer köszönöm Julika
- Ez egy nagyon szép kapcsolat kezdete – mosolygott a lány és megsimogatta Barna karját.
- Vigyázzon magára kedvesem – mondta Barna és újra megcsókolta.