Történetek

- Nóri, – kezdte – nekem is el kell valamit mondanom. Már meséltem neked, hogy kipróbáltam lánnyal is, de semmi komolyat nem éreztem. Akkor elkönyveltem magamban, hogy a fiúkat szeretem. Ezért nem értem az érzelmeimet. Te is tetszel nekem. Imádlak, mint egy barátot, de valamiért sokszor érzem úgy, hogy megcsókolnálak, hogy megölelnélek és csak szorítanálak, ahogy csak tudlak, hogy együtt nézném veled a naplementét, olyan dolgokat, amit lánnyal még nem éreztem...

A lánynak fogalma sem volt, hova vihették, és hogy egyáltalán minek hozták ide. Megpróbálkozott újra a felállással. Szerencsére sikerült megállnia a lábán. Nagyon fázott, ezért odament a pinceablakhoz, és becsukta.
Aztán körülnézett. Egy létra vezetett fölfelé. Reménykedve ráállt az első lépcsőfokra, aztán elkezdett felfelé mászni. Már majdnem elérte a pince lecsukható tetejét, amikor valaki váratlanul felnyitotta azt...

Amikor a szájuk összeért, Tamás szinte öntudatlanul fonta karjait a lány karcsú dereka köré, szorosabban vonva magához. Angéla szája puha volt és odaadó. A vágy úgy emésztette belülről, hogy majd fel akarta falni a lányt, de nem akarta őt megijeszteni, ezért csak nagyon gyengéden érintette a száját. Szájával végigsimított a remegő ajkakon, halk sóhajt fakasztva a lányból...

A gondolatok ölnek.
Lassan, fájdalmasan. Kételyt ébresztenek, mely kígyóként tekergőzve alattomosan vájja méregfogát védtelen szívünkbe.
Az örökös bizonytalanság, a hiába súgott- üvöltött kérdések felemésztenek.
Valami változásra lenne szükség. De a változás a szemnek láthatatlan. Tündérhálóját szaggatják szét a mindennapok, a türelmetlenség...

Sanyi elsápadt. Kezével a kötését tapogatta, és körülnézett.
- Nincs amnéziám, de hol vagyok? – ismételte meg sürgetően a kérdést.
- Azt hiszem, értesítem a doktor urat – mondta a nővér ijedten.
- Ne, ne hívjon senkit! – kiabálta Sanyi. – Tökéletesen emlékszem arra, hogy nem autóbalesetet szenvedtem! Leütöttek! És én nem is vagyok Földi! Én lovag vagyok! ...

Mikor elfogyott a sor megkönnyebbült sóhajjal belefekszik, egy darabig mocorog, keresi a helyét. Addig is Cigány Bandi a szúrágta zongorához ül és szívszaggató blueos nigger hangját kiengedi. Néhány szentimentális csak bort rendel és a zene hatására pohárba potyogó könnyeikkel hígítják...

A vámpírfiú a következő pillanatban a fekete kis nyakéket óvatosan a másik nyakába akasztotta, majd meglepő dologra szánta el magát. Saját karjába harapott majd onnan a kicsorduló vért a másik kezében tartott talizmánra csurgatta. – Amíg ez rajtad van… Addig nem bánthatnak. Amíg az általam lopott vér szagát ontja ez a medál, addig nem érhetnek hozzád Lucifer angyalai… - Mosolyodott el hirtelen megnyugtatóan, és egy utolsó búcsúcsókot lehelt a medálra...

Ám történt valami egy alkalommal, amikor Viki és Ádám együtt táncoltak, és lelassult a zene. Ilyenkor egészen ringatóvá vált a hangzás, szinte nem is dübörgött. Ádám megfogta Viki derekát és így himbálóztak egymással, ritmusra. Viki nem ellenkezett, sőt Ő is megfogta Ádámot a vállánál. Újabb dübörgős rész következett és most vadabbul mozgott mindenki. Majd megint jött egy könnyedebb szakasz és ekkor Viki eldöntötte magában. Ő lesz a kezdeményező. Azzal belenézett Ádám szemeire, aki szintén...

Mendez látta, hogy ellenfele ereje igen nagy, s tovább folytatta a kántálást. Fejes pálcáját a vízbe mártva, szenteltvizet fröcskölt a kisfiúra, mely felüvöltött s a vízcseppek helyén, felrepedt a bőr. A démon megelégelte a dolgot s néhány edényt vágott a papoknak, ám azok felkészültek s elhajoltak előle. Folytatták a szertartást, de a démon ereje ettől csak még nagyobb lett...

Nincsenek kék szemű, szőke hercegek fehér lovon, sem hercegnők, kik arra várnak, hogy megmentsék őket. Csupán átlagos emberek, kiknek van egy-egy olyan jellemvonása, mely első találkozáskor feltűnik nekünk és megtetszik. Majd miután jobban megismerjük, némiképp csalódunk...