KF02 - Karmazsin Folyó: Második fejezet

FIGYELMEZTETÉS:

A regényben fellelhetők részletesen taglalt EROTIKUS, ERŐSZAKOS, KÖZERKÖLCSÖT SÉRTŐ részek, elolvasása csak 18 éven felülieknek ajánlott.



Második fejezet
(lektorált változat)



Délelőtt Jeremy összehívta a lányokat a csapatszállító elé, és bejelentette:
– Egy vásárlónk ragaszkodott hozzá, hogy itt legyetek, amikor megköt velem egy üzletet.
– Jeremy, ugye nem akarsz belőlünk kurvát csinálni? – sandított a kereskedőre Ryana.
– Nem egy rossz ötlet – Eresztett meg egy farkasvigyort a férfi, aztán szelíden felnevetett, és legyintett.
Ryana legnagyobb meglepetésére a kuncsaft nem egyedül jött, hanem egy nagydarab, komor, bőrdzsekis és napszemüveges, fekete férfi társaságában. Maga a vevő pedig:
– Ron?
– Helló, lányok! Szeva, Jeremy.
– Üdvözöllek titeket a kereskedésemben! Bármi, amit látsz, eladó!
Csak ezt ne mondtad volna, te aljas hiéna … – szorította össze a fogait Ryana.
– Nagyszerű, mert mi épp híján vagyunk pár embernek!
Jeremy először köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől, majd gyorsan megrázta a fejét:
– Sajnálom, de a testőreimet nem adom – nekem pedig vezetnem kell a boltot.
– Pedig nagyon is előnyös áron vennénk meg őket. Engem például kimondottan az érdekelne – mutatott egyenesen Ryanára, aki a döbbenettől falfehér, majd a felháborodástól rákvörös lett, de inkább nem szólt semmit.
– Nem hinném, hogy megválnék tőle, bármennyit is fizetsz.
– Mit szólnál, mondjuk ötvenezerhez?
– Te most viccelsz? Ennyiért még egy jóval kevésbé kedves testőrömet sem adnám.
– Hatvanöt.
– Na de kérlek, egy ilyen kiváló harcosért? Legalább száztíz.
– Annyira azért nem harcol jól. Hetven.

Ryana egyre dühösebb lett, azonban Ron láthatólag halálosan komolyan vette, amit csinál.
– Száz.
– Nyolcvan.
– Kilencvenhét.
– Nyolcvan, és egy liter víz.
– Kilencven, és a víz.
– Nyolcvanötnél nem adhatok többet a víz mellé.
– Hmm… Nyolcvanöt, egy liter víz, és a dzsekid.
– A dzsekim nem adom.
– Akkor nincs üzlet.
– Adok egy pár kesztyűt, egy liter vizet, és nyolvanöt-ezer ércet.
– Rendben!
– Hogy micsoda!? – Ryana nem bírta tovább. Valamit mondania kellett erre a nonszensz baromságra.
– Ryana, az úr megvett téged nyolcvanöt-ezer ércért, egy liter vízért, és egy pár kesztyűért.
– De … de …
– Amint mondtam, mostantól ő dönt a sorsodról.
– Hallottad, Ryana – felelte Ron, majd tekintetét a nőébe fúrta. Ellentmondást nem tűrő hanggal folytatta:
– Mostantól az én testőröm vagy, és követsz engem.
– Micsoda !?
– Ottó, magyarázd el neki.
A férfi egyszerűen felkapta a nőt a vállára, majd annak rúgkapálását észre sem véve elindult vele a megbontott tábor felé.
– R … Ryana … – szólalt meg Arina erőtlenül.
Ron azonban ismét a kereskedőhöz fordult:
– A másik háromért mennyit kérsz fejenként?
– A kicsi nem eladó. Rá igényt tartok.
– Pedig lenne rá is vagy száznegyvenem.
– J … Jeremy … – pillantott kétségbeesve a férfira Nitty.
– A másik kettőt elviheted száznyolcvanért, és visszakapod a kesztyűt. Jobban megéri neked, hidd el.
– Hmm … Százhatvan, a kesztyű maradhat, és veszek még valami kacatot.
– Nos … – fordult Jeremy az előző jelenet sokkjától még mindig értetlenül álló páros felé.
– Rendben. Legyen százhatvanöt, és a kesztyűm vissza a két nőért.
– Üzlet – vigyorodott el kajánul a férfi.
– Hé, Ottó! – szólt oda Ron a nagydarab embernek, aki időközben alaposan megkötözte Ryanát.
– Ha egy ujjal is hozzám ér, meghal – felelte Jetta, és jéghideg pillantást vetett először Ronra, majd Jeremyre is.
– N … Nitty – emelte fel aggodalmasan a tekintetét Arina.
– Hát, ha meguntad a kiscsajt, akkor majd szólj, és elviszem. Gyakran járőrözgetünk errefelé.
– Észben tartom. De ne számíts rá egyhamar. Nitty ritka errefelé, te is tudod.
– Persze. Csak gondoltam, átvenném akkor már az egész pakkot.
– Kétszázhetvenért hajlandó vagyok megválni tőle … ha ő is úgy akarja. De alább nem adom.
– Jeremy … – Nitty hangjában iszonyatos kín csendült. Kétségbeesetten fürkészte a férfi tekintetét, aki azonban kifürkészhetetlenül mosolygott rá. Nem tudta eldönteni, mit tegyen … ez az ember eladta a barátait egy idegennek. És most – kizárólag az ő érdekében – lemondana róla, ha velük akar tartani. És mit jelent az, hogy …
– Kurva borsos áron adod a cuccaidat, ugye tudod?
– Az utolsó testőröm akarod megvenni. Ez hatalmas érvágás lenne számomra.
– Úgyis csak ágyasnak használod.
– Na de … !! – Jeremy felháborodásának minden apró jelét kétszeresére nagyította.
– Ennyiért most tuti nem kell. Már így is két motort le kell terhelni. És látom, hogy még ő se nagyon akarna jönni. Majd legközelebb.
Ottó eközben megérkezett.
– Kísérd őket a többiekhez. Ha kell, vidd. Ja, és vigyázz a nagyobbikkal, eléggé harapós kedvében van.
– A nevem Jetta. És ha akár Arinának, akár Ryanának baja esik, megdöglesz.
– És ha sokat pofázik, kötözd is meg, és tömj bele rongyot.
Jetta néma dühvel és mély megvetéssel mérte végig mindkét motorost.
– Oké. Mehettek. Ja, kösz a vizet, Ottó. Én is mindjárt jövök, csak még fizetek.
– Öröm volt veled üzletelni – vette át a pénzt és a vizet Jeremy vigyorogva.

Mikor a motorosok végre távoztak olyan déltájt, Nitty zokogva borult az egyik matracra. Jeremy békén hagyta. Dolgozza csak fel a történteket. Kissé rossz szájízzel ugyan, de beült a volán mögé, és beindította a motort.

– A picsába! Eressz el, de azonnal! – üvöltötte túl a járgány huhogását Ryana.
– Ha túl sokat fészkelődsz, lezuhansz, és ledarálnak a többiek – felelte komoran Ron.
A motorok vagy háromszázzal suhantak keresztül a pusztán, lassan már két-három órája. Jetta Ottó mögött kapott helyet. A fazon nem volt valami bőbeszédű, de a nő ezt nem is bánta jelen helyzetben. Lehet, hogy akkor tényleg kinyírná.
– Hova megyünk? – kérdezte félénken Arina Markinsont, aki volt oly kedves, és a motorjára engedte.
A férfi kimondottan agresszívnak tűnt, mi több, igénytelennek is, de legalább nem jött egyből azzal, hogy hálát várjon el egy kulturáltságból adódó gesztusért.
– Amerre Dingó visz minket. Ha akarod, előremehetek hozzá.
– Nem, köszönöm – felelte Arina – Ha jól hallom, most Ryana is épp elég neki.
– Jah, tüzes kis szuka, az egyszer biztos – pillantott hátra a férfi. Soknapos szőke borostáját átvilágította a nap.
– Szuka ?? – kérdezte döbbenten Arina.
– Ja. Még nincs neve, azért. A tagokra általában a jelzőjükkel utalunk. Pölö Ron ugye a Dingó. Én a Keselyű vagyok. Markinson, a Keselyű.
– Várj … mi nem vagyunk falkatagok, minket Ron … a Dingó vásárolt.
– Ron falkatagként kezel titeket. Ő már csak ilyen. Nem komálja a rabszolgatartást. Majd este, amikor letáboroztunk, elmondja nektek a többit.
Egy darabig némán robogtak a semmiben, ameddig be nem értek egy kanyonba két fennsík között. Ott Ottó hátraszólt Jettának:
– Ez most kicsit rázós lesz.
– Kurvára nem érdekel.
– Remélem, hogy Dingó rendesen rögzítette a spinét …
– Ajánlom neki.
– Kapaszkodj erősen.
– Jetta ráfogott a férfi derekára.

A következő pillanatban sziklák kezdtek záporozni a peremekről. Az emberi fej nagyságú kőtömbök hangos csattanással robbantak szét a motorosok közt. Látszólag mindenki természetesnek vette a jelenetet, eltekintve a három nőtől: Ryana átkozódott, Jetta felszisszent minden közelebb földet érő sziklánál, Arina pedig jajongva csimpaszkodott Markinsonba.
– Baszd meg, és ti katonák vagytok? – horkant fel Ron.
– A kurva életbe! Mi a kibaszott fasz ez !? – sikította túl a hangorkánt Ryana.
A férfi kikerült még két sziklát, mielőtt válaszolt:
– Kibaszott kannibálok! Kövekkel dobálnak meg mindenkit, aki erre téved. Aztán a hullákat megeszik, a sérültekkel meg jobb nem is tudni, mit kezdenek. Nem élnek sokkal tovább, mint ameddig ivaréretté válnak, de addig veszélyesebbek, mint egy raj vérsáska.
– Vérsáska? – kérdezte Ryana, de inkább nem akarta tudni a választ. Nem is kapott. Olyan közel csapódtak be a kődarabok, hogy néha a szilánkok beleálltak a motor páncéljába.
Jetta elgondolkozott rajta, hogy vajon hány sérültjük lesz, mire kijutnak innen. Mindenesetre a félpucér kis fickók a fal kiszögellésein nagyon elszántnak tűntek. Az egyikük rosszul lódította meg a követ, és vele együtt lezuhant. A széthasadó kőre esve a teste darabokra hullott, véres tócsát hagyva a porban.
Ron motorja elcsúszott rajta, de sikerült ügyesen visszamanővereznie magát úgy, hogy Ryana se essen le. Igaz, a nő orra már-már súrolta a földet.
– A kuuurva életbeee! – sikoltotta összeszorított szemekkel.

Miután kiértek a kanyonból, még vagy fél óráig utaztak, mielőtt megálltak volna pihenni és megszámlálni az áldozatokat.
Ron leültette Ryanát a földre, majd előkapott egy bajonettet, és elmetszette a csomókat. A nő a csuklóját masszírozva fordította el a fejét.
– Képes vagy megülni a seggeden?
A nő nem válaszolt, de ezek után valószínűleg kétszer is meggondolja, hogy hisztériázzon-e.
– Nem akarlak otthagyni egy hasonló szituációban. Este, a tűznél mindent megbeszélünk.
– Baszódj meg.
– Tegnap még milyen tökös csaj voltál, most meg mekkora nyuszi lettél hirtelen.
– Na tudod, mit? Azt a jó …
– Főnök! – szólalt meg Rover egy kicsit távolabb – Janetnek eltörött a lába.
– Picsába. Ryana, tudja valamelyikőtök használni az üres motort?
– Én tudom – felelte komoran Jetta.
– Akkor te fogod vinni Janetet napnyugtáig.
A nő némán bólintott.
– Akkor induljunk. Ez még mindig nem biztonságos környék. Estig el kell jutnunk azoknak a szikláknak a túloldalára. Szerencsére ott szélesebb a repedés, ezért ha középen megyünk, nem támadnak meg minket.
– Kiváló – húzta el a száját Ryana.
– Ryana … – kezdte Jetta – pofa be. Miattad vagyunk itt.
A nő köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől. Második volt a rangsorban, és Jetta csak így leszólta. És mi az, hogy …
– Miattam?
– Szerintem elég egyértelmű, mivel egyedül neked volt kapcsolatod a bandavezérrel.
– Falkavezérrel. Mi egy falka vagyunk – helyesbített Ron mosolyogva.
– Igen? Akkor ti mit kerestek itt? He !? – a vádak kihozták Ryanából a legrosszabbat.
– Na jó, béküljetek ki, különben egy motoron kell utazzatok táborverésig.
– Eh … igaza van – hajtott fejet Jetta – Bocs. Igazából csak zavar, hogy Nitty nem jött velünk. Még csak el se búcsúzhattunk rendesen.
– Megértelek. Tényleg, mire volt ez jó, de most komolyan?
– Higgyétek el, az a fazon úgy használta volna ki azt a civilizált lelketeket, ahogyan csak akarja. A kiscsaj még ráér, a faszi valószínűleg valóban érez iránta valamit, és ahogy én láttam, a spiné is bukik rá.
– Dingó! – harsant egy kiáltás valamivel odább – Indulhatunk! Nincs több súlyos sérülés!
– Akkor, kivel utazol, Ryana?
– Én? Öö …
– Akkor velem – rendezte le gyorsan a vitát Ron, majd felpattant a motorjára, és beindította.

Este, a táborban Ron odahívta a három szerzeményt a tűzhöz, felsorakoztatta őket szemben az őket mustráló falkatagokkal, majd hangosan bejelentette:
– Ti hárman mostantól szabadok vagytok.
A hír csak Arinát nem érte meglepetésként.
– Ha akartok, akár most azonnal vissza is mehettek Jeremyhez és a kis rajongójához – itt tartott egy rövid hatásszünetet – , vagy velünk tarthattok mint a falka teljes értékű tagjai.
– Az utóbbi mivel jár? – vonta össze gyanakvóan a szemöldökét Arina.
– Először is: portyázunk. Egy aprócska sarcot szedünk azoktól, akik a területünkön áthaladnak. Akinek nem tetszik, azt jól elgyepáljuk, és úgy vesszük ki a részünket. A kereskedőkkel más a helyzet. Azok mindig tele vannak trükkös, nem egyszer öngyilkos kütyükkel, ezért inkább megveszünk tőlük pár kacatot, és odébbállunk.
– Másodszor: a falka szent. Ezen a kegyetlen bolygón is szükség van a rendre, legalább a közösségen belül. Meg fogjátok tanulni a viták rendezésének szabályos módját, és azt is, hogy hogyan éljetek túl errefelé.
– És végül harmadszor: kurva gyorsan meg kell tanulnotok motort vezetni.
A három nő csak pislogott. A férfi kivárta, amíg megemésztik, és bólintanak egyet-kettőt.
– Akkor még egyszer bemutatkozom: Ron vagyok. Ron, a Dingó. A falka tagjaira a becenevükkel szokás hivatkozni. Szóval hívjatok nyugodtan Dingónak. Vagy például, itt van a Valkűr, Janet. Most, hogy ezen túlestünk, ideje jó kislány módjára bemutatkoznotok és ejteni pár szót arról, hogy kik is vagytok. Kezdd te! – bökött az ujjával Arina felé a férfi.
A nő előrelépett, és megköszörülte a torkát:
– A nevem Arina Foxx. E két társam felettese vagyok az Egyesült Földi Légiónál. Egy marsi csapatba botlottunk, és … csúnyán elbántak velünk. Ezután kerültünk Jeremyhez, aki idáig gondunkat viselte.
– Nos, Arina, köszönjük az esti mesét. Majd talán téged is megismerünk. Most pedig Gyere te.

Ryana peckesen megállt a „falka” előtt, felemelte az állát, és úgy mondta:
– Ryana Pillars. Látásból már ismertek. A seggem csakis rám tartozik, és aki az engedélyem nélkül a közelébe merészkedik, az többet nem fog kormányt.
– Azt hiszem, már csak egyvalaki van hátra … – sóhajtott Ron, és Jetta felé biccentett.
A nő előrelépett.
– A nevem Jetta Dams. Szerelő és mérnök vagyok. És katona.
Várakozó csend támadt, majd lassan mindenki tudomásul vette, hogy ennél most nem tudnak meg többet.
– Rendben. Most már elvben mindenki ismer titeket, majd holnap úgyis vöröskének, szöszinek, meg ilyesminek fognak becézni. Azonban nem nagyon szoktunk bekészülni újoncok fogadására, szóval, ha nem akarjátok, hogy a szar a seggetekben is megfagyjon, jobban teszitek, ha megkértek valakit, aki szimpatikus, hogy ossza meg veletek a sátrát.
Kínos csönd támadt, de Dingó kivárt egy darabig, és csak akkor szólalt meg, amikor már mindhárom nő zavarodottan méregette a társulatot.
– Oké, gondolom nem nagyon volt időtök barátkozni senkivel, úgyhogy itt a tűznél most lesz alkalmatok kicsit összemelegedni a többi falkataggal is.

Volt pár barátságosabb arc, akik invitálták őket. Mások egyenesen meg tudták volna ölni őket a tekintetükkel. Végül együttesen odaültek ahhoz a részhez, ahol Markinson és Ottó vacsoráztak.
– Hé! Helló, lányok! – vigyorodott el önelégülten Markinson. – Látom, Foxx kisasszony meggyőzött titeket, hogy én vagyok számotokra a legjobb társaság! Talán tudok némi helyet szorítani még nektek is a sátramban, bár …
– Ottó … ugye jól emlékszem? – kérdezte ügyet sem vetve a másik beszédét, a nagydarab feketére pillantva Jetta, majd a férfi biccentését követően folytatta. – Ki ez a csóka?
– Ez itt? Ez Markinson. A Keselyű. Egyébként jó barátom. Jól lehet vele üzletelni.
Ryana elfojtva felkuncogott, Arina pedig jó alaposan megnézte magának mindkét alakot, utána megkérdezte:
– Tehát ő Keselyű … Te pedig Ottó. De téged hogyan szólíthatunk?
– Ottó. Ottó, a Pöröly. Fogjátok fel úgy, hogy én vagyok itt a békebíró – azzal kimérten biccentett, és beleharapott a gyíknak kinéző sült húsba.
Markinson kiosztott pár hasonlóan bizalomgerjesztő nyársot a lányoknak. Jetta egyből neki is látott. Ryana kicsit megszagolgatta, és már épp készült volna fintorogva beleharapni, amikor leült mellé az az iszonyatos hústorony, vörös, taréjra borotvált hajjal, csupasz felsőtesttel, kék farmerral és fekete bakanccsal; a mellkasán és a felkarján meztelen nőket ábrázoló tetoválások futottak végig, az orrában apró karika fityegett, fejénél is vastagabb nyakában pedig egy láncra felfűzött, jókora fogaskerék lengett. Ez az a fazon, aki a kövön is „ráhajtott”.
– Ööö… Üdvözlöm a hölgyeket… Öh… izé… Rover vagyok, a Barbár. A beszéd nem az erősségem, de ha valakit agyon kell csapni, nekem szóljatok – fogta rövidre mondandóját, és kényszeredetten elvigyorodott. Még annyit intézett Ryanához:
– Bocs a tegnapiért … Nem akartam tolakodónak tűnni … csak … na mindegy.
Azzal fel is állt, és átment Ronhoz beszélgetni. Arina némi vonakodással beleharapott a gyíkba. Majd még egyszer. Az arca egészen felderült:
– Egészen hasonlít a pulykára!
– Aha – tette hozzá közönyösen Jetta is.

Ryana is elkezdett enni. Egy darabig csendben falatoztak, ám egyszercsak egy világosbarna, lágy bőrszíjakba öltözött, réz fülbevalókkal, karkötőkkel és bokagyűrűkkel teleaggatott, relatíve rövid, feketehajú, nagyjából tizenhét éves lány szökkent elő a semmiből. Az ékszerek össze-vissza csilingeltek rajta, ahogy mozgott.
– Sziasztok! Patak vagyok! – perdült a lányok elé, majd túlfűtött lelkesedéssel átölelte Jettát, aki hirtelen nem tudott mit reagálni erre a gesztusra.
– Isten hozott titeket! – tette hozzá, majd – még mindig Jetta nyakába csimpaszkodva – Arinára mosolygott.
– Tudom, hogy most még mindenki nagynak és ijesztőnek tűnik, de higgyétek el, nagyon jól fogjátok érezni magatokat! – zengte, majd amilyen gyorsan előtűnt, lekuporodott Markinson és Ottó mögé és éberen ragyogó szemekkel elkezdte fürkészni a nők tekintetét.
Ryana szeme a lány mögött megakadt egy srácon: katonai egyenruhát viselt, és sötétbarna haja alatt zölden világító szempár villant meg.
– Bassza meg, az ott egy … ! – kiáltotta, és már nyúlt volna egy husángért, de Keselyű megragadta a kezét.
– Hé, kislány! Ne csináld itt a fesztivált, inkább mondd, mi a baj?
– Az ott egy genoharcos! – fakadt ki kétségbeesetten próbálkozva kezének kiszabadításával.
– Nem, az ott nem egy genoharcos, hanem a genoharcos, Vipera – felelte Markinson, és ahogyan a lány kicsit lenyugodott, elengedte a kezét. – Már jó ideje a csapattal van, és rengeteget segített idáig is.
– Képtelen vagyok elhinni, hogy egy ilyen szörnyet is képesek voltatok befogadni! Mi van, ha egyszercsak bekattan, és elkezd mindenkit lemészárolni ?!
Ismét odapillantott a fiúra, de az már nem volt ott. Elkezdte keresni a tekintetével, ám ekkor kezek nehezedtek a vállára, és egy végtelenül megátalkodott hang suttogta közvetlen közelről a fülébe:
– Hallom, rólam beszélgettek …

Ryana ereiben megfagyott a vér. Idáig csak egyszer látta az ellenállás kitenyésztett harcosait, de az az egy alkalom is elég volt, hogy a fejébe verje: ha ilyet lát, érdemes visszavonulót fújni. A többiekre pillantott: Ottó és Markinson közömbösen figyelték a jelenetet, azonban Arina és Jetta is meglehetősen riadtan meredtek a jelenetre.
– Gondolom, szeretnéd, ha mesélnék magamról egy keveset … bár nem éppen erre születtem, de a szagodból érzem, hogy érdekel … – folytatta Vipera, azzal mélyet szippantott a levegőbe.
– Nos, a történetem a fejemben kezdődik, ami csodával határos módon átment a marsi bevizsgáló-teszteken, és lehetővé tette, hogy eljöhessek erre a napsütötte kis szarkupacra egy szánalmas kis felderítőosztaggal, akiket már az első éjjel felszeleteltem, amikor megérkeztünk. Ez van … Úgy tűnik, született pacifista vagyok. – felelte, majd elvette a kezét, és elhallgatott.
Ryana erőt vett magán, lehunyta a szemét, és megfordult, hogy szembesüljön vele … De már nem volt ott semmi.
– Vipi olyan kis gonosz. De épp ezért tetszik annyira! Olyan színessé teszi a csapatot! – kuncogott fel, előre-hátra hintázva Patak.
– Van még pár hasonló ember a csapatban – jegyezte meg Ottó.
– Ember? – kérdezte hitetlenkedve Ryana.
– Igen. Például azok ketten; Skorpió és Diana – mutatott egy meglehetősen szokatlan párra: mindketten eléggé nyúlánkak voltak, és fehér hajuk volt. Nitty is hasonlóval rendelkezett. – Ez egy speciális génállományra utal, ami a Marsról származók egy részénél alakult ki, eddig ismeretlen okokból – idézte fel az akadémián tanultakat magában Arina.

A férfi haja a háta közepéig ért, és befonva hordta. Csupasz felsőtestén fekete bőrmellényt viselt, hozzá hasonló nadrágot és csizmát. Az acélkék szemek fenyegetően mérték végig Arinát, majd a társára sandítottak, és valamit odasúgott neki. A nő haja a válláig ért, és kibontva hordta, egy fejdísszel hátrafogva. A bal szeme alatt egy tövises indát mintázó tetoválás futott végig. Fekete topban és oldalt hasított rövid szoknyában volt, amihez ugyanolyan színű, fémmel díszített saru társult. A hátán keresztbevetve számszeríj nyugodott. Ahogy lehunyt szemmel mosolygott a fülébe súgott szavakon, leginkább úgy festett, mint a halál angyala.

Nem tűnt valami barátságos duónak. A nő szeme hirtelen felpattant, és láthatóvá váltak fehéren ragyogó íriszei. Még a saját fajtáján belül is különlegesnek számított. Így viszont, ha lehet, még veszedelmesebbnek tűnt. Azután ragadozó léptekkel odasomfordáltak a tűzhöz, de nem ültek le.
– Helló, lányok … – szólalt meg a férfi, és a hangjától még Patak arcáról is lehervadt a mosoly.
– Mit gondolsz, Skorpiókám? – sandított rá Diana.
– Talán – felelte, és egy kaján félmosollyal viszonozta a szemkontaktust.
– Akkor be kéne avatnunk őket.
– Nem kell elsietni. Mindent a maga idejében.
Kajánul vigyorogva, és a csapat tagjaival váll fölött szemezve távoztak. Ahogy távolodtak, még hallani lehetett a kuncogásukat. Jetta felsóhajtott. Tipikus pozőrök, akiknek a fenyegetései mögött nincs semmi erő – futott át az agyán.
Ekkor Janet bicegett oda hozzá, akit két férfi támogatott a járásban. A Valkűr nevéhez méltóan robosztus nő volt, hosszú, szőke haját is két fonatban hordta. Kék farmerját a kanyonban szerzett sebből kifolyt és odaszáradt vér piszkította be, fekete pólójára rálógott a nyakába függesztett apró kalapács-amulett.
– Hé – biccentett Jetta felé – kösz a segítséget. Valkűr vagyok. Általában magam is boldogulok, de ez a kurva szilánk keresztülvitte a combom. Egy pár napig még bicegni fogok. Addig viseld gondját a pacimnak, oké?
– Eh, nem egy rossz járgány, bár ráférne már egy generálozás – vakarta meg zavartan a tarkóját Jetta.

– Hé, tudod mit? Gyere az én sátramba. Akkor legalább nyugtod lesz a kanoktól.
– Kösz, de meg tudom védeni magam. Inkább Arinát fogadd be, ha meg akarod hálálni.
– Nem, én igazán… – kezdte Arina, de Jetta egy határozott mozdulattal odatessékelte.
– Rendben, csak aztán nehogy megbánd… Ismerem én ezeket, nem riadnak vissza egy kis birkózástól, ha kell nekik valami – Mosolygott Janet.
– Ne aggódj, az utóbbi időben van bennem némi elfojtott agresszió – ropogtatta meg az öklét Jetta.
– Rendben. Öö… szösz, te gyere velem – intett Arinának Valkűr, majd a támaszokkal az oldalán elbicegett az időközben felszított tábortűzhöz.
– Lányok, azt hiszem, nekem ennyi volt mára. A többiek miatt meg ne aggódjatok, nem fognak bántani titeket. Ron és Ottó vigyáznak a rendre – Állt fel nyújtózkodni Keselyű.
– Látom, ismerkedtek – térdelt Ryana mellé Dingó mintegy végszóra. – Hogy megy?
– Szerintem holnapra is hagynunk kéne némi ismerkedést – ásított fel a nő, majd megjegyezte:
– Öm… Ron, azt hiszem, hogy nem a te sátradban fogok aludni.
– Nos… izé… Ahogy gondolod. Nagylány vagy már, tudod te, mit csinálsz! – mosolyodott el kényszeredetten a férfi, majd ahogyan Ryana felállt, és elindult Markinson sátrához, lassan elhúzta a száját:
Nagyon kemény csaj – nagyon, nagyon, nagyon kemény…