Magányos hegedűszó

A gazdasszony nem szerette, ha a százados hegedült, mert nem tudta megérteni, hogy lehet egy zongorajátékot, főleg Chopin-t hegedűvel eljátszani. De legalább elfoglalta magát, így békeidőben. Békeidő. A magyarok lázadását már leverték, és most ez az úr azt mondja, hogy a századosnak újra be kell vonulnia, mert valamilyen, ahogy mondta, megtorlásra készül az osztrák hatalom. Elhagyni Bécset, és abba a kopár, szürke országba menni. A századosnak nem tetszett az ötlet. Dódi viszont vele lesz, és hozhatja a kedvenc hegedűjét. Az úton, amerre menniük kellett, míg elérték a gyülekezőpontot, volt egy kis bár, ahová az este beálltával betértek. A bár ugyan kicsi volt, de sok katona volt benne, akik szintén oda tartottak, ahova ők. Halk zene, és néhány utazó tette színesebbé a mulató tömeget. Mint a katonákkal való beszélgetésekből kiderítette, a levert magyarok közül kell elfogniuk azokat, akik részt vettek az egy évvel ezelőtti koncolásokban, vagy mészárlásokban.

Dódinak nem tetszett a dolog. Ha azok az emberek egyszer már tettek ilyet, akkor nem félnek majd megtenni megint. Ez a gondolat motoszkált az elméjében, de nem mondta ki hangosan. A százados hajnalban elővette a hegedűjét, és játszani kezdett, mint mindig, Chopin Asz-dúr prélude-öt. Bár a mű, amit játszott, vidám volt, de ő mégis - a kis hamiskás játékával - szomorúvá, magányossá tette. Hogy miért, ezt senki nem tudta, de egy fiatal házaspár érdeklődve tette fel a kérdést, hogy miért játssza ilyen szomorúan a darabot, mert ők mulatnának rá. A százados nem válaszolt, így a házaspár nem tehetett mást, visszamentek a helyükre és hallgatták tovább az előadásokat. Az éjszaka gyorsan eltelt, és a viccek, a történetek és muzsikák csak egy ember arcára nem csaltak mosolyt. A százados mindig komor, határozott volt, és már ő is elfelejtette, milyen az, mosolyogni. Arra gondolt, hogy amikor belépett a katonák közé, még csak tizennégy éves volt.

Az akkori barátai nagy része már halott. Ő csak a szerencsének, és a segítő társaknak köszönheti az életét. Nem vágyott Magyarországra. Gyűlölte a magyarokat. Miattuk kellet elhagynia az otthonát. Miattuk nem lehetett felesége mellett a betegsége napjaiban, és miattuk nem láthatta őt még egyszer. Mire hazaért már eltemették. Akkor nem tudta, mit gondoljon, kit vádoljon. De mára úgy érezte, még ebben a mulatozó kompániában is, hogy a felesége gyilkosainak országába kell visszatérnie. Az alvás nem tartott sokáig, mert kora reggel továbbindult a menet. Két éjszaka telt még el, mire Budára értek. Itt újabb csapat csatlakozott hozzájuk, és a parancsuk szerint Debrecen városa felé indultak. A Budán töltött éjszaka alatt a százados és Dódi megismerkedett két magyar nővel a fogadóba, ahol elszállásolták őket. Ez az új ismeretség valamit megváltoztatott benne. A százados rádöbbent, hogy talán mégsem ők tehetnek mindenről, hiszen ők csak a hazájukat védték, sokkal inkább tehet erről a helyzetről a saját vezérkara, és vezetősége.

A parancs szerint katonáival szabad kezet kapott a magyarokkal való bánásmódban. Azonban mivel ő volt a szakasz vezetője megtiltott mindennemű erőszakot katonáinak. Az élelmet nem elvették az út során, hanem kérték a parasztoktól, akik ugyan nem szívesen, de adtak. A feladatuk a debreceni felkelők előkerítése, és bíróság elé állítása volt. Ők voltak azok, akik még a nyáron osztrák tiszteket, és tiszthelyetteseket öltek. A feladat elvégzése után - ami nem volt nehéz, hisz mindenki megrettent a haderőtől - visszatértek Pestre. A százados már hazavágyott. De még kapott megbízatásokat a csapatával együtt.

Mire az idő újra nyárba fordult a megtorlásnak vége lett és vezetőit szélnek eresztették. A százados és Dódi hazaindultak, mert őket is elbocsátotta a kormányzat. Örültek neki, hisz közel egy éve nem voltak otthon, nem látták házaikat, és valahogy a levegő is más volt ebben az országban. Az úton a kis bárban visszafelé is megszálltak, és Dódi reggelre azt kívánta, bár ne tették volna. A századost megölték. Dódi és a gazdaasszony temette el, és a sírjánál egy muzsikás Chopin Asz-dúr prélude-jét játszotta, úgy ahogy a százados is a hegedűjén.