Történetek

Az álmok előre jelzik a sors alakulását.
Ami álomban megtörténik, az a valóságban is bekövetkezik.
Az álom vágyai pontosan megmutatják, milyen
tudatossági fokon él az álmodó az élet színpadán.
Az álom a földre vetített valóság...

Először finoman dugtunk, aztán egyre keményebben, több féle pózban, hol sima misszionáriusba, hol az kombinálva, hol oldalról, hol hátulról, amihez éppen kedvünk volt.
Lazításként körítve kis 69-el, ami csodás volt, mint mindig...

Furát álmodtam arról, hogy minden jobb lehet, hogy változhatnak a dolgok és megjavulhatnak az emberek. De mikor egy éles fájdalom hasított belém és még utolsó hangként meghallottam azt a rettenetesen éles sípolást, tudtam, hogy ez nem lehetett a valóság...

Szükségem van rá, vágyom rá, testestül-lelkestül, minden szívdobbanásom, és porcikám érte ég. Baráti ölelése, játékos érintése tartotta bennem a lelket, tüzelte érzéseim hamvadni képtelen lángját. Napról napra egyre inkább biztos voltam magamban, hogy ez vagyok én és ö a másik felem, egyek vagyunk, és bár annyi mindennel kellene szembenézni, nem csak önmagunkkal, másokkal, szülőkkel, barátokkal és az egész világgal, hittem abban, hogy nekünk menne...

Otthon a házi bácsinak elmeséltem, mi történt a munkahelyen, s mit mondtak. A ház tulajdonosa meglepődött a munkahelyi viselkedéseken.
- Az élet olyan, mint egy sakkjátszma – mondtam neki, de ha kufárok mozgatják az elesetteket, könnyen besározhatják őket, de minél mélyebbre nyomnak valakit, annál vakítóbban emelkedik ki a sötétségből, hogy tükröt tartson a fekete lelkűek elé...

- Na ez az – mondta a kapitány teljesen nyugodt hangon. – Akkor most tűnés innen a sunyiba.
Felkapta a földön heverő űrruháját, és intett a többieknek, hogy kövessék. Abban a pillanatban azonban, hogy lábával a rámpára lépett, egy éles sikoly hangzott fel, és Escobar hátraperdült. Jeanne sikoltott...

Anna már lefektette a gyermekeit, éppen végzett a rakott burgonya elkészítésével, közben forgott a mosógép.
Ekkor jött haza a férje részegen, mint általában, maga elé tette a jénai tálat, s falni kezdte a rakottkrumplit.
- Várj, szedek tányérba neked!- szólt Anna, erre a férje dühösen ordítozni kezdett:
- Paraszt vagyok neked, büdös paraszt! ...

Kérnék még egy utolsó falatot, de a vacsorám elvetted előlem. Kiszórtad a tányéromból, így a földön éhesen hevertem. Míg Te a szenvedésemen nevetve elrepültél a távolba, az emberek között elvegyültél szándékosan elkerültél. És nem jöttél vissza, már csak a képekről láttalak, mégis nyitva hagytam ajtóm és betegesen vártalak...

- Calistar tudott erről. Év vége felé küldetésre ment ő és Erna, de Erna Ibozzal kikönyörögte, hogy Iboz is velük mehessen. Ha jól emlékszem, Iboz azt mondta, ő keresi a helyes utat, és addig Ernára bízta a gyilkos gépezeteket. Erna lezuhant egy szakadékba harc közben, és Iboz Calistart hibáztatta, aki meg akarta menteni a lányt. Erna meg tudott kapaszkodni egy sziklába. Iboz azonban tovább veszekedett Calistarral, és Erna végül lezuhant...

- Armel! De...hisz...szóval... vacsora... Neked elment az eszed? Nem eheted meg Lionelt!
- Micsoda badarság, ha nem jöttél volna rá Ő is olyan, mint mi! Majd mosolyogva néztek rám, én meg elfehéredett arccal vártam hogy belécsapjon egy villám.
- Áhhh...szóval te is vámpír vagy...Köhömm....És Lizával mi van!? - szegeztem neki a kérdést.
- Erről inkább nem beszélnék, mert dühös leszel... - kezdtem megijedni...