Apa neeeee... (1)

A vihar úgy tombolt, mintha a természet megharagudott volna a tájra, és most dühöngve törne, zúzna, míg el nem pusztít mindent. A kis tóparti házban Mr. Lloydman legalábbis ezt érezte. A lámpa fénye sejtelmesen pislákolt a sötét nappaliban, és minden árnyékot élővé tett a láng. Még csak fél kilenc volt, de már teljesen besötétedett, és ez várhatóan rosszabb lesz. A papírok nem akartak telni, pedig muszáj lett volna. Mr. Lloydman unottan nézegette a fehér halmot, közben a drága Westok szivart szívta, és arra gondolt, hogy talán hagynia kéne az egészet. Úgy sincs értelme, mert talán, talán máshogy is elrendeződhetnek még a dolgok. Hiszen nem történt, olyan nagy tragédia. Bárkivel előfordulhatnak ilyenek, nem? Kicsit veszekszik az asszonnyal, az kidobja, elmegy a nyaralójukba, ott tölt pár éjszakát, majd visszamegy, és szent a béke. Mint egy forgatókönyv, olyan szabályos az egész. De ez mégis valahogy más volt. Mintha mást is észrevett volna a nőn, nem csak a dühét. Csak nem undort látott a szemében? Nem, az kizárt. A felesége még soha sem utasította vissza a közeledését, de Mr. Lloydman mégis valami fajta ismeretlen érzést látott a nő szemében. Mindennek már két kibaszott napja. Azóta ki se mozdult innen, nem is nézett tévét, még a rádiót sem kapcsolta be. Muszáj volt gondolkodnia. A feleségével egy szót sem beszélt azóta, és megfogadta, hogy még vagy két napig nem is fog. Had érezze a férfi hiányát. De mi van, ha ő nem is hiányolja Mr. Lloydmant? Mi van akkor, ha már talált valaki mást? - Akkor megölöm-suttogta az üres szobának.
Egyszer csak valami koppanásra lett figyelmes, majd ablakcsörömpölésre. Hírtelen hatalmasat csörrent az emeleten valami, és hangos puffanással földet ért a felső szobában.
Ezután néma csend borult a világra.

Mr. Lloydman fölugrott, és felsandított a plafonra, bár tudta, hogy úgysem fog ott látni semmit. De tévedett. Egy nagy víztócsa szerű beázás kezdett növekedni a sarokrésznél, majd fokozatosan egyre szélesebb, egyre méretesebb lett.
Hirtelen csoszogó, clappogó hang törte át a csend pajzsát, és Mr. Drágaszivartszívok rémülten fülelt, mint egy egér aki tudja, hogy el akarják kapni, és ez csak idő kérdése. A westok szivar kiesett a szájából, és a dohányzóasztal üvegfelületére pottyant.
A folt a plafonon olyan vonalban nőt, amilyen vonalban a fenti valami haladhatott, mert nem körkörös volt, hanem hosszan vezetett egyenesen az... egyenesen a fenti hálószoba ajtajához.
Mr. Lloydman hátrébblépet, majd odasietett az íróasztalához, és elővett a fiókjából egy negyvenötös Magnumot, ellenőrizte, majd odafordult a lépcsőhöz. A hang egyre közelebbről hallatszott. A félrerakott iratok elkezdtek füstölni, a férfi bosszúsan odament, és elnyomta a szivarcsikket a hamutálban.
Hatalmas robajjal kivágódott a hálószoba ajtaja, és a valami kilépett a felső folyosó padlójára.
- Jézus Mária - reszkető hangokkal az ajtó felé hátrált, majd egy hang azt mondta bent a fejében - Már késő-, de ő nem akart hinni neki.
A lépcső felső foka hangosan felrecsegett, ahogy súly nehezedett rá, és a dolog elkezdett lefelé araszolni a lépcsőn...

- Lisa! Hé, Lisa! Jól vagy? Mi van veled? - Lisa felriadt a mély álomból, és megborzongott. Kezei reszkettek.
- Már megint az az álom?
- Aha, borzalmas volt!
- Mi történt?
- Ugyanaz ami máskor is. De most még szörnyűbb, mint eddig volt. Most megláttam, érted? MEGLÁTTAM.- Debit ez egyáltalán nem nyugtatta meg, sőt, ideges lett tőle. A héten már harmadjára álmodja meg az apja állítólagos halálát.
- És mit láttál pontosan, Lisa?
- Hát ez az, hogy nem tudom.
- Hogyhogy nem tudod? Olyan nincs.
- De van, mondom. Csak annyit tudok, hogy láttam valamit, de hogy mit azt nem tudom. Fel kell hívnom apát!- Odament a telefonhoz, és tárcsázta az oklahomai számot. Hosszú kicsöngés jelezte, hogy a házban éppen az igazak álmát alusszák, de valaki csak felvette a kagylót.
- Haló!- Szólt bele egy mogorva hang.
- Szia apa, én vagyok az Lis! Csak megint álmodtam, és meg akartam tudni, hogy jól vagy-e?
- Persze szívem, de ezért kellett hajnali háromkor idecsörögnöd?
- Nézd apa, most láttam is valamit. És
- Figyelj Lisi! Nem fog megtörténni, érted? Anyád és én nem szoktunk veszekedni, és még csak nem is szivarozom. Úgyhogy feleslegesen aggódsz.
- De ez annyira valóságos volt, hát nem érted? Minden úgy volt, ahogy igazából.
- Figyelj kicsim! Szerintem túl sokat tanulsz mostanában. Alszol te eleget egyáltalán? Lehet, hogy csak pihenned kellene.
- Lehet, hogy igazad van. Anya hogy van?
- Alszik mint a tej, és ha nem haragszol mostmár én is
- Nem, persze, bocs hogy felkeltettelek.
- Semmi baj kicsim. De fogadd meg a tanácsom.
- Ok apa. Jó ét!
- Neked is!- Azzal egy bip-bip hang jelezte, hogy a hívás megszakadt.
- Na mivan?- Kérdezte Debi kisé érdektelenebbül, mint szerette volna. Remélte, hogy Lisa nem sértődik meg érte.
- Semmi különös. Jól van mindenki, ennyi.
- Akkor jó. Inkább aludjunk!
- Igazad van.- Bebújt, a takarója alá, de sejtette, hogy ma már úgysem tud elaludni.

Másnap Lloydman furcsán ingerült volt, még a reggeli tejet sem itta meg. Mindenért morgott, és sajnos a felesége sem volt valami jó kedvében.
- Mi bajod van?- Kérdezte a nő.
- Semmi. Mi bajom lenne? Légy szíves, ne piszkálj!
- Én nem piszkállak, csak érdeklődtem. Miért vagy most ilyen?
- Nem vagyok semmilyen, hagyj végre békén!- Az asszony sértődötten kiment a konyhából, és hangosan becsapta maga után az ajtót. Lloydman dühös volt rá is, meg magára is, de ő sem tudta, hogy mi van vele. Olyan nyűgös ma.

Lisa a reggeli kávéját szürcsölte, mikor meglátta az újságot. Nagy betűk hirdették, hogy tegnap este meghalt valaki a Gerion tó partján, egy nyaralóházban. Részletek a 3. oldalon. Lis egyre feszültebben kereste ki a harmadik oldalt, és közben már szinte maga előtt látta az egész cikket.
"Egy férfit találtak holtan a Gerion tó pratján a nyaralójában. A nyomozás érdekében semmit nem hoztak nyilvánosságra, de a szemtanú szerint, a férfi teljesen megőszült, pedig még csak 28 éves volt, és hiányzott a jobb füle meg a bal mutatóujja. Eddig még nem bizonyított, hogy betörésről lenne szó, de a plafonon egy jókora beázásfolt van, és az emelet úgy néz ki, mintha valakik összetörtek volna mindent. A nyomozás vezetője szerint..." Elisabeth nem bírta tovább olvasni, és félrelökte remegő kezéből a papírt.

Ez lehetetlen, ilyen nem létezik. Hogy történhetett ez? Mi van velem? Ezek a gondolatok jártak a fejében egész nap, még a szakmaismeretek órán is, ahol mindig csak Jerry Knightról szokott ábrándozni, de most csak a cikk járt az eszében.

Lloydman teljesen kikelt magából, egész nap olyan volt mintha megszállták volna. A felesége már nem bírhatta szó nélkül, és ekkor elkezdtek veszekedni. Mindenféle dolgot egymás fejéhez vágtak, ami a múltban történt, vagy ami majdnem megtörtént, és a végén, már odáig fajult, hogy Lloydman inkább elmenekült, hogy elkerülje az erőszakot. Elment a kis tóparti nyaralójukba.
Fél kilenckor már tombolt a vihar, és Lloydman elővett egy Westok szivart, hogy ellazuljon...