Kegyetlen szerelmek? II.

Együtt léptek kedvenc éttermébe.
Nem volt semmi különleges a helyben a jó hangulaton kívül.
Egyenesen a hátsó, dohányzó helységbe ment, és hanyagul leült a falusias lócára.
- Itt, gondolom, jó is lesz.
- Nekem megfelel- vonta meg széles vállait a férfi.- Bár nem túlságosan kedvelem a cigarettafüstöt.
- Mélységesen sajnálom, mivel én is dohányzom.
- Az egészen más! A maga füstje számomra csupa élvezet.
Mérgesen kapta elő a dobozát, kirántotta az öngyújtót, és azonnal rágyújtott. Kellemes a számodra?! Akkor gondoskodom róla, hogy bőven jusson neked ebből az élvezetből, te hólyag, gondolta pulykavörösen.

Nem igazán értette, miért is olyan ellenszenves a számára a férfi. Nem tudhatott róla más, minthogy a tekintete éget, akár a cigarettája parazsa. De nem nagyon örült annak, hogy itt kell bájolognia vele. Bár elnézést kérhetve rohanhatna haza. Nincs vele biztonságban!
Egy szót sem szóltak, ő nem is szívesen mondott már semmit, de hogy s férfi miért hallgat, arra nem talált okot.
Már nyomasztóvá vált a hallgatás, így kelletlenül megszólalt:
- Megmondaná, mit néz olyan keményen rajtam? Bevallom, hiába vagyok furcsa, azért nem vagyok földönkivüli!
- Kellemes dolog magát nézni, ezt már tudhatom. De még sok minden más is érdekelne magával kapcsolatban. Miért mondja, hogy furcsa?
- Hogy miért?- Hanyagul felvillantotta a karikagyűrűjét, nem kérkedésből, inkább önvédelemből. - És a nagyszerű az egészben, hogy még szeretem is a férjem.
- Ez mit magyaráz meg a kérdésemből?
- Jaj, ne haragudjon! Maga valószínűleg naponta kávézgat férjes asszonyokkal, és viszont nem szoktam idegen férfiak társaságát elfogadni.
- Ezzel még nem kötelezi magát semmire velem szemben...
- Ugyan, mire is kellene köteleznem magam?
- Csak arra céloztam, hogy ez még nem jelent semmit.
- Semmit? Vagy semmi rossza?
- Egyiket sem!- A férfi széttárta karjait, és jóízűen elnevette magát. - Maga nem könnyen adja magát!
- Soha nem láttam gyenge embert, aki sokra vitte volna.
- Maga sokra akarja vinni?
Újra rágyújtott. Szívja csak a Don Juan!
- Miért, maga csak él a világba talán?
- Miért? Mi rossz van abban?
- Semmi, maga megteheti ezek szerint. Én nem. Talán nem is erre születtem.
- Ne haragudjon, de még a nevét sem árulta el.
- Minek? Maga úgyis csak a futó kalandokat keresi!
- Mitől ilyen biztos benne?
- Csak úgy, megérzés!
- Áh, a női megérzésektől óvjon meg az Isten minden férfit!
- Amúgy érdekes magával vitatkozni. Istenfélő?
- Istenhivőnek inkább nevezném magam.
Sokat nevettek. Egymás rovására inkább.

Az órák viszont kegyetlenül repültek még a kellemessé vált levegőben is.
Kapkodva nézett a karórájára. Öt óra? Te jó ég, gondolta. Sietve elnézést kért a férfitől, és az abroszt majdnem magával vonzolva sietett kifelé a táskájában matatva telefonja után.
- De remélem, még találkozunk, kedves Ingrid.
- Ki tudja? De megkérem, ne bámuljon úgy a szemem közé!
- És miért ne?
- Gyávának tartana, ha elárulnám.
- Még egy elérhető telefonszámot sem kaphatok?
- Esetleg a férjemét szívesen megadom!
- Amennyiben magának nincs... Bele kell egyeznem- sóhajtotta elhalóan.
- Holnap négykor legyen itt.
- Látja, milyen drága a női szív, ha esendő embert lát, rögvest meglágyul!
- Ne ringassa magát téves álomképekbe. Tudok én szívtelen is lenni, ha a céljaim úgy kívánják!
- Tudom, látszik a tekintetén!- Kézébe fogta a keskeny női kezet és csókot lehelt rá.
Egész úton a taxiban dörzsölte a férfi csókjának a helyét. Piszkosnak érezte magát a férje előtt.
De cseppet sem zavarta, hogy másnap az étterem halljából figyelve várakozzon a férfire.


(folyt. köv.)