Történetek

Az óriások erre megrohamozták őket, és vad viadal bontakozott ki köztük. Antonia is keményen harcolt, és pár óriást a másvilágra küldött. Ám az egyikkel nem igazán tudott elbánni, és több súlyos sebet is beszerzett, ám a Teiwaz segítségével kitartott. Az óriás épp halálos csapást akart méri a lányra, aki leesett a lováról, mely Azgard fölött lebegett, mely már lángolt, s a nővérei holtteste is szanaszét hevert Azgadron. Az ifjú harcos hatalmas veszélyben volt, mivel körülötte a tűz, előtte...

Meg sem vártam mit mond- valami hálálkodó intonációja volt a hangjának - mert berobogott a taxi és a hatalmas bőröndöm, szinte dobtam a csomagtartóba. A visszapillantó tükörben még láttam a férfi megmerevedett testtartását. A tekintetünk találkozott. Majd a tükör hatalmas csattanással kitörött és darabjai villámsebességgel szanaszét repültek...

- Készülj Mirshann! - dörögte - Ma megfizetsz minden bűnödért, melyet elkövettél...
Seyun hátrálni kezdett, a félelem és harag jelei jelentek meg arcán. Egy igébe kezdett, majd kezeiben neki is megjelent egy kard, melynek pengéje a hatalmas energiától karmazsin vörös színekben ragyogott.
- Állok elébe Halálosztó... - mondta álcázott határozottsággal Seyun.
- Pusztulj! - üvöltötte Sheichi, s gyors támadást indított Seyun ellen. Hatalmas energiahullám rázta meg a teret...

Amikor a buszon ültem, és egy idős ember fellépett mellém, akkor udvariasan megkérdeztem tőle, hogy nem akar-e leülni. Igent
mondott...

- Szandi… - döbben le barátném. –Te… - elkerekednek szemei. –Te… te… terhes… vagy? –böki ki végül.
- I- igen. –szipogom.
- És… Balázstól?
- Persze, hogy Balázstól! –csattanok fel.
- Jó- jó. Bocsi. Csak… gondoltam, azért megkérdem. Ne hari.
- Semmi baj.
- És… most mihez fogsz kezdeni? Elveteted? ...

- Azt mondta, te vagy a Fenevad!
- Micsoda?! Miről beszélsz?!
- Láttam, mire vagy képes! Az apád megpróbált megölni! Azt mondták őrült volt, pedig ő is tudta hogy ki vagy! - azzal kétségbeesetten elrohant...

Tudta azt is, hogy hiába utazik el Kathbodára. Hiába fog győzni – minden hiába már. Egy éve kifejlesztették a Lagerfeltes mesterek ellen a fegyvert: az idegroncsoló lövedéket. Egy Lagerfeltes mester saját kezüleg véget vethet az életének – s Dia búsan arra gondolt, hogy ez az ötlet egyre többször fordult már meg a fejében, de lépésre sosem szánta el magát – még mindig élt benne egy halvány reménysugár, hátha a holnap jobb lesz... majd holnap történik valami...

Hajnali három óra volt, amikor Natalie felébredt. Minden porcikája remegett, kapkodta a levegőt. Körbenézett, miközben a paplant lassan a nyakáig húzta. Ez a mozdulat már ismerős volt neki, hiszen gyermekként is hasonlóan cselekedett, amikor az árnyéksárkány, vagy a zokniszörny megtámadta esténként. Egyfajta megnyugvást jelentett neki. Olyan volt, mintha a házában kialakított kis sátrába bújt volna, ahova biztosan nem tud bejutni semmiféle rossz szándékú idegen lény...

Egy férfi jött hatalmas késsel a lányok felé, s borzalmas hangot adott ki, mint akinek elvágták a torkát. A lányok megdermedtek. A férfi egyenesen feléjük tart, már érezték, hogy meg fognak halni. Már egészen közel járt, amikor hideg mosollyal az arcán, és véres kézzel kést tartva egy levágott fejet hozott másik kezében. Liliben ekkor megfagyott a vér...

Miután kiszálltak, nem csak az idő miatt hűlt le a levegő. Hermione szabályosan lelassult. Minden értelemben. A járása, a reakciói, de még a beszéde is… Ám a Jones- ra való tekintettel próbált kedves lenni a vendéglátókkal. Udvariasan kezet fogott és – amennyire tudott – elbeszélgetett velük. Néha ugyan elbambult és ez nemegyszer Harry irányába történt, mégsem történt különösebb kihágás a személyes kis etikettjében. Igen, gondolta, ezt is csak ő nevezhette el így…