Metál-morfózis

avagy musical után rock-oko-sított változat


Nehézkesen hömpölygött a magas páratartalmú levegő.
Vett egy nagy lélegzetet és mintha a boldogság mámorító érzése is beáramlott volna a lebenyekbe.
Enerváltnak érezte magát, mint még soha. Az óceán felől fújó harmincfokos levegő tette? Vagy talán a pálmafák hajladozó dzsungel-tánca? Vagy az előtte egy-oldalra fújt érdekes színű copfok, amik a trópusi napfényben szinte tizián vörösbe váltottak- még maga sem tudta- de nagyon jól érezte magát. Két hét a világ, egyik legszebb szigetén, ahova felejteni ment és még valami másért.

Nem tudom, mi okozta - talán az idő eltolódás, de szédültem és imbolyogva mentem a csomagomért… te jó ég.. mint aki végelgyengülésben szenved…
Különös módon mindenki elkerült, egy férfit leszámítva. Éreztem, hogy nagyon megnéz magának... Szabályosan pörkölt a tekintete, mintha nagyítóval fogta volna be a napot.
Épp a bokámon futott a szem és félő volt, hogy tüzet fogok, a harisnyámon..
Nem tudtam definiálni mi a helyes szó, ami őt jellemezte. Egy szó volt, ami megadta volna az egészre a választ, de a tétova szavacska csak a nyelvem hegyéig merészkedett, utána odaragadt, mint egy konok nyalóka.
Bámultam a bőröndök tehetetlen, „körbe- körbe karikába” utazását és a viszontlátás örömével pillantottam meg ütött- kopott poggyászom, ami viszont komótosan „vánszorgott”
- Na gyere anyucihoz!- mondtam és magamhoz szorítottam.
Egyoldalasba húzott az óriási bőrönd, hisz nemcsak a szekrényt, de a kredencet is bepakoltam. Két hét az ugyebár két hét, amihez már nem elég egy fogkefe és néhány tiszta alsó.

Hirtelen elérzékenyültem. Ha nincs a két bátyám mérhetetlen nagy szeretete, soha nem látom meg ezt a tájat. Hát igen, sajnos nem mindenki kap születésnapi ajándékként egy csillagászati összegű trópusi nyaralást, a csillagászati tavasz kezdetekor. Soha nem fogom megérteni, mi késztette őket ekkora nagylelkűségre. És ami nagy szó, a feleségek szó nélkül és a beleegyezés félreérthetetlen mosolyával álltak a gyertyafényben, mikor a repülőjegyet átvettem. Bár hallottam egy kis fogcsikorgatást, de lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem.
Majdnemhogy levertem a plafonról lógó csillárt- hála túlfűtött vérmérsékletű őseimnek-ez a gyerekes örömujjongás remélem mindig megmarad bennem.

Kimondottan szemvonzós falat volt a csaj, aki riszált előttem. S hogy nyomta a rizsát a repülőn, azt hittem lehidalok. Én még ilyet nem hallottam, mióta a világ a világ. Először a saját hangján, utána átkattant neki, mert mutált, végül olyan rekedtes hangú ófrancia dumát lökött, még most is ver a hideg veríték, ahogy felidézem. Először azt hittem hasbeszélő vagy valami vásári mutatványos, de nem. Jó, hogy messze volt tőlem, mert az arcát nem szerettem volna látni. Vajon mennyire torzult el, hisz az utasok közül nem egy fejvesztve menekült.

De ahogy előttem ment azt hittem, rögtön ráugrok. Karcsú boka, gyönyörű vádli, cirka kilencvenes csípő és észveszejtően karcsú derék. Kiskosztüm, ami rövidnadrágból állt és bolero- szerű-zakóból. Sötétkék és tiszta élő gyapjú. Az ilyet kiszagolom mérföldekről. És vaníliás parfüm, egy kis ámbrával megbolondítva. Megállította az eszem, de biztos az időeltolódás is közrejátszott, hogy még a villámzáram is lecsúszott. A mindenségit neki, a cipőkötelem meg félméteres siklóként mászkált mellettem. Ha ebben elakadnék, rögtön leégnék előtte…

- Megvan! Megvan!
Karizmatikus. Hurrá!
Karizmatikus. - mászott ki végre a nyalóka.
Micsoda szó, és ez a én kis kapacitású agyamból fröccsent ki. Nos, jobban örültem, mint a főnyereménynek, amit egyszer majdnem tarkón vágtam.. Ha van néma büszkeség, ami ordít, akkor ez az volt. Diadalittasan néztem körbe, és képzeletben megveregettem a saját vállam.

A taxira vártam, amikor megláttam, hogy möszijő Karhizmatikus botladozik felém, kibontott cipőkötéllel, lehúzott, bevetésre készülő cipzárral… és szárnyvitorlákkal.
Valamivel kisebbek voltak, mint az enyém, de neki kettő volt. Hiába a férfiak pakolásban verhetetlenek, ismerjük el nőtársak, szüfrazsettek, mazsorettek!
Kitűnően el tudják osztani a tőkesúlyt, talán még jobban, mint a tőkehal súlyát a gyomrukban.



Gépiesen ugrottam és bekötöttem a cipőjét. Egy szempillantás alatt és micsoda gyönyörü masnit kanyarintottam,
Istenem, mint hét éve Valentin napkor…

Meg sem vártam mit mond- valami hálálkodó intonációja volt a hangjának - mert berobogott a taxi és a hatalmas bőröndöm, szinte dobtam a csomagtartóba. A visszapillantó tükörben még láttam a férfi megmerevedett testtartását. A tekintetünk találkozott. Majd a tükör hatalmas csattanással kitörött és darabjai villámsebességgel szanaszét repültek.
A testem teljes egészében borzongott, elképedve néztem, ahogy a karomon a szőke pihék vigyázzba vágják magukat, a szeplők egymásba kapaszkodva dideregtek.
Ezután felgyorsultak az események. Levegőért kapkodtam, mint akinek ütött az utolsó órája. Mintha láthatatlan kezek markoltak volna és borzoltak…Az előttem hadonászó tupír-kezek viszont a saját kezeim voltak, de csokoládébarna árnyalatra változva..
Nekicsapódtam a szélvédőnek, a biztonsági öv elrepedt, hirtelen furcsa forróság öntött el, a nyakam alá nyúltak, téptek és szakítottak..
Nem éreztem fájdalmat, de lepillantottam, mert azt hittem vérzek, de nem …csak a hajam a hajam….uramisten… kékesfekete lett.
Eszelősen rántottam a belső tükröt magam felé.
Egy mesztic forma gyönyörű arc nézett velem farkasszemet… és számomra ismeretlen nyelven ráolvasás- szerű szöveget kántált….

A taxis üvöltött, mint aki megkergült, félrecsapta a kormányt, a szemei kiguvadtak, nyakán kidagadtak az erek, a haja csak azért nem állt égnek, mert tök kopasz volt…
és kiugrott a mozgó kocsiból…