Don’t Fear The Reaper/Omen/ 2.

2. Killing Lonelliness

„With the venomous kiss you gave me
I’m killing lonelliness
With the warmth of your arms saved me
I’m killing lonelliness”

20 év telt el azóta, hogy Damien Thorn bizalmába fodagta Lilyt. Ma 33 évesen, a Thorn vállalatok élén, az amerikai elnök barátjaként és milliónyi fiatal példaképeként szinte karnyújtásnyira van a világuralomtól. Hatalma minden álmát fölülmúlta.
Most mégis egy kicsi és sötét vetítőszobában ült néhány üzletember és a cég kampánymenedzserének társaságában és valami olcsó kis reklámfilmet bámult. Egy fiatalember lelkesen magyarázott valamit de ő már régen nem figyelt oda. Rémesen unalmas volt.
Közben véget ért a vetítés és felkapcsolták a villanyt.
- Nos, Mr. Thorn mi a véleménye?
Pocsék, vágta volna rá azonnal, de előtte még lopva a csoport feje fölé pillantott. A sok fej fölött pár cm-re egy lány lebegett a levegőben. Szép arcát most torz grimasszá alakította és eljátszott komolysággal utánozta a férfiak hetvenkedő stílusát. Majd elnevette magát, végül kiöltötte a nyelvét és hüvelykujjával lefelé mutogatott. Az emberek úgy tűnik ebből semmit sem érzékeltek.
Damien elfojtott egy cinkos kis mosolyt.
- Pocsék, uraim. Én igazi reklámot akarok, akciót, bizonyítást! Azt, hogy a nézőket lenyűgözze. Ez meg valami esti mese a jégkorszakról! A nézőket ez nem érdekli. Jövő hétre valami jobbal rukkoljanak elő. A viszontlátásra. – azzal felkapta a kabátját és már indult is kifelé.
- Igenis, uram!- felelték
A lány egyszerűen átrepült az ajtón és a férfi nyomába eredt az üres folyosón.
- Várj már, kicsi Damien!- szólt utána. Az említett lassított egy kicsit és megvárta amíg a lány melléér. Az a levegőben hátrafordult és kezeit a tarkója alá kulcsolva elfeküdt repülés közben.
- Ez igazán szánalmas volt- jegyezte meg csevegő hangon.- Talán le kéne cserélned ezeket a seggfejeket. Rontják a hírneved, kicsi Damien.
- Minek hívsz még mindig „kicsi Damien”-nek?
- Mert nekem mindig az a 13 éves fiú maradsz.- felelt mosolyogva.
- Mondod te, aki még mindig úgy nézel ki mint egy 15 éves gyerek?- mondta enyhe éllel a hangjában, de azért a szája sarka felfelé görbült.
- Hahaha -(nyelvnyújtás)- Ha éppen tudni akarod pontosan 1256 éves, 5 hónapos és 23 napos vagyok! Kicsit többet éltem, mint te!- vetette oda tettetett sértődöttséggel de Damien csodáló kis mosolyát látva bájosan elnevette magát.
- Olyan vagy mint egy gyerek! Amíg én felnőttem, te visszafejlődtél… megkomolyodhatnál már egy kicsit.
Aha, csak szórakozok egy kicsit- mondta ábrándozva- Jut eszembe hogy is hívják az a papot aki a múltkor rád tört a cégnél? Szívesen ráijesztenék egy kicsit arra a szenteskedő vén hülyére. Biztos sokáig tartana míg kivérzik…
- Nem vagy te egy kicsit túl vérszomjas? Bort iszol és vizet prédikálsz. Mindig te papoltál nekem arról, hogy csak akkor ölj ha muszáj.
- Te voltál az aki válogatás nélkül mindenkit eltett láb alól akinek nem tetszett a képe. Még a saját szíved árán is…
- Mire célzol ezzel?! Ne akarj már megint kioktatni!!- Nagyon is tudta mire céloz a lány. Fájó pontra tapintott.
-20 éve nagy árat fizettél azért, mer nem bírtad elviselni hogy valaki nem ért egyet veled… hangja elhaló és hűvös lett.- még ha a fájdalom csaknem elemésztette a lelkedet. Emlékezz csak!

***

Fagyos, téli reggel volt. Olyan, ami semmi jót nem ígért. Körös körül az egész erdőt puha hóréteg takarta.
- Mark? - kiáltott bele az erdő hűvös csendjébe.
Semmi válasz, csupán a szél fújt.
- Tudom, hogy itt vagy.
Megkerült egy kisebb facsoportot és szembetalálta magát unokatestvérével. Mark szeme mélységes félelmet tükrözött, ahogy végignézett Damienen, aki lassan közeledett felé.
- Miért futottál el előlem Mark?- kérdezte értetlenül.
- Tudom ki vagy valójában…- felelt lassan remegő hangon Mark.
- Tudod…?
- És dr. Varns is tudja. Hallottam, amikor apával beszélt.
-Mit mondott?- bukott ki a kérdés Damienből.
- Azt mondta, hogy a Sátán megmutatja az arcát a Földön.
- A Sátán? Mit mondott még? Felelj, Mark… - hangja félelmetesen elhalkult.

- Azt mondta, te vagy a Fenevad!
- Micsoda?! Miről beszélsz?!
- Láttam, mire vagy képes! Az apád megpróbált megölni! Azt mondták őrült volt, pedig ő is tudta hogy ki vagy! - azzal kétségbeesetten elrohant.
- Szeretlek Mark! Olyan vagy nekem mintha a testvérem lennél!- kiáltott utána Damien. Lassan követte unokatestvérét.
- Nem! Neem!- egy fába kapaszkodott mintha attól várna segítséget.
-A testvérem vagy!! És többet jelentesz nekem minden…
-A Fenevad nem a testvérem! NE HÍVJ A TESTVÉREDNEK!
- Figyelj rám Mark…
- Megölted az anyádat!
- Nem! Ő nem volt az anyám! Az anyám egy…
- Egy sakál! Egy sakáltól születtél!
- Igen. - felelte most már hűvös nyugalommal- A világ legcsodálatosabb erejével születtem. Egy világ hatalma egyesül bennem! Megválthatom a világot!- itt megállt egy kicsit.- Gyere velem, Mark! Magammal vihetlek…
- Nem.- Mark hangja remegett a félelemtől és a borzalomtól.
- Nem szeretnék könyörögni neked, Mark…- hangja valóban esdeklő és szomorú volt.
- Nem, Damien.- Mark elfordult tőle.

Damien hallgatott és Mark hátára meredt. Nem tudta mit tegyen: a szeretet és a gyűlölet érzései hadakoztak benne. Mark miért nem érti meg őt? Azok után, amiket átéltek, együtt… Azt hitte rá mindig számíthat, hisz testvéreként gondolt rá. Bízott benne és igazán szerette őt. „When they hurt you, they hurt me too” Ő, Damien bármire képes lett volna érte. De most csalódott benne. Túl nagyot csalódott. Nincs más választása…
- Mark. Nézz rám, Mark.
Mark lassan megfordult és félve nézett rá.
- Még egyszer kérem: Kérlek, tarts velem.
Lassan de határozottan megrázta a fejét.
Damien szeme sötéten megvillant. Mark hirtelen a nyakához kapott és ordított fájdalmában. Láthatóan rettentően szenvedett, vonaglott kínjában. Még egyszer Damienre nézett, egy utolsót kiáltott majd holtan esett össze

Damien megsemmisülten állt. Nagy nehezen elemelte a tekintetét az élettelen testről. Könnyeit visszafojtva, fájdalmas ordítást hallatott. Mintha a lelke is elszállt volna ezzel az ordítással. Az erdő visszhangzott a szabadjára engedett gyötrelmektől. Mikor kinyitotta a szemét, megpillantotta a Mark fölött lebegő Lilyt. Akár egy halálmadár.
- Gratulálok. - lágy hangjának nyoma sem volt. Egész lényéből sütött a harag.
Damien csak meredten bámult rá. Arcán megcsillant egy aprócska könnycsepp. Egy, s nem több.
A lány, mint aki minden türelmét elveszítette, indulatosan megindult felé a levegőben.
- Tee Ostoba!- kiáltotta. Keze hátrafelé lendült de félúton megállt a fiú arca előtt. Damien továbbra is mereven nézett rá, de Lily nem mozdult.
- Remélem, tudod mit csinálsz. - mondta végül és leeresztette a kezét. - Ha lett volna egy kis eszed, a fiúnak nem kellett volna meghalnia. Ezzel csak magadnak okoztál fájdalmat. Megérdemled hogy szenvedj. Jegyezd meg: A világon mindennek ára van. És az életet tiszteletben kell tartani, bármilyen hihetetlen is számodra. Csak akkor ölj, ha nagyon muszáj. A saját érdekedben.
- Mégis ki vagy te hogy kioktass engem?! - hangja remegett a dühtől, de belül tudta hogy a lánynak igaza van és ez még jobban dühítette.
Lily már elfordult.
- Majd később találkozunk, kicsi Damien. - Azzal köddé vált.

***

- Az első és az utolsó hiba volt, amit elkövettem.- jegyezte meg sötéten Damien. Nem nézett a lányra de ő kitartóan a férfi arcát fürkészte.
- Elhiszem.- felelte komolyan, majd mosolyogva hozzátette:- Azt hiszem, ebédidő van! Bekapnék már pár falatot. Mi lenne, ha ma is a Ritz-ben ebédelnénk? Együnk ott, lééégyszi!
Lassan Damien rosszkedve is elszállt, ahogy kilépett a napsütötte utcára.