Történetek

A lány, már nem válaszolt, bevetette magát, a fürdőszoba csendjébe, folyamatosan magán érezte a férfi parfümjének illatát, hosszasan vacillált vajon hová tüntesse el a parfümös ruhadarabot. Mint létfontosságú eszközt úgy szorongatta a kezében, a táskájából elő vett szoknyáját.
„Semmit, de az illatodat, haza hoztam magammal, és nem akarok megszabadulni tőle!” Szép formásra hajtogatta. Roskadozott a lelke, de elnyomta legbelső, feltörni készülő érzéseit. Ennél sokkal fontosabb hogy...

- Most, hogy tudod végre ki vagy valójában, úgy gondolják némi segítségre szorulsz. Te vagy az Antikrisztus, be kell teljesítened a próféciát. - egy kicsit elhallgatott, várta mit reagál a fiú. Damien várakozóan meredt rá. - Olyan hatalom van a kezedben, amiről nem is álmodtál. Erőd napról napra növekszik, ha ügyesen használod, mindent elérhetsz, amit csak akarsz. Képes leszel megszabadítani a világot a Názáreti Jézus mocskától...

Lassan egymás érintései, pillantásai és érzéki mozdulatai kezdték a félelmet fokozni, önmaguktól. A lépések erőt és szerelmet sugároztak, olyat, mint amit egy pár, láttán érzünk. Ők így a táncban voltak egy pár a maguk csendesen morajló világában. És újra az a szorító ölelés mely már-már csókban forr össze, egymás közelsége, s az a vágy az elérhetetlen csók után, amelyről ez a szám is szól...

- Nem kell tudnod – mondta bujkáló mosollyal. Nagyon furcsa volt, s egyszersmind hihetetlenül vonzó. Nem lehetett több 20 vagy 21 évesnél. Én meg alig voltam 16…
Eltűrte a hajamat és megsimogatta az arcomat. Rettenetes érzés rohangált fel és alá bennem. Nem tudom leírni, de ahhoz volt hasonló, amikor a körhintán ülsz, ami nagyon gyorsan pörög, és te hátranézel: a torkodba ugrik a szíved, és muszáj erősebben kapaszkodnod...

Dec. 22. Nem akarok előzményeket írni, nem akarom leírni, hogyan haltak meg a szemem láttára az emberek, nem akarom leírni, hogy vihar volt, zátony, halál… Elsüllyedő roncs… Csak négyen éltük túl… a többiek a roncsban ragadtak. Mi maradtunk csak meg...

Francesca egy ideig csak nézte, majd kíváncsian kézbe fogta. Elkezdte húzogatni a bőrt Paolo makkján, melyen máris megjelent az első kéjcsepp. A leány új játékot talált ki: szájába vette a vöröslő makkot, lágyan harapdálni kezdte. Paolo nyögdécselése mutatta, hogy élvezi, amit Francesca művel. Ám az ifjú hölgy csakhamar úgy tett, mintha ráunt volna a dologra, kíváncsian és kérdőn nézett fel szerelmére...

Amikor egyedül vagy és gondolataiba süllyedsz akarva vagy akaratlan egy más világba kerülsz. De hova? Érzed ezt a rejtélyt? Mintha nem is mindig te irányítanád magad. Gondolkozol, és egyszer csak azt veszed észre, hogy a kérdéseidre TE magad adod a választ, de milyen jogon? Kérdem én. Hiszen te azért kérdezed, mert nem tudod, vagy bizonytalan vagy a válaszban, akkor hogyan fogadhatod el még is azt, amit a saját fejed kreál számodra? ...

Egy másik dimenzióban érzem magam, nem abban a világban, ahová születtem. Megfájdul a fejem, és már megint nem látok semmit. A piros fény szinte a zenével egybeforrva lökdösi a tüdőmet és a gyomromat. Nem kapok levegőt. Hirtelen torz arcok rohannak felém, és kis híján átgázolnak rajtam. Mintha az összes vérem a fejembe tódulna, és ettől bármelyik pillanatban felrobbanhatok. Megfordulok, lassan elindulok a kijárat felé... úgy hívogat, mintha az Éden kapuja lenne...

Az életem akkor az unalom békalencsés állóvízébe fulladt, amiről lespórolták a tavirózsákat. Hát igen, az unalom. Ádáz ellenség, ami lesből támad és tespeszt. A tespedtség krónikus tétlenségre kárhoztat. A tétlenség, ami a dologtalanság szinonímandja.
A dologtalan kézről pedig garantáltan gondoskodnak…

Ahogy elsétáltam a házak előtt, mintha hallani véltem volna valamit, de nem akartam hátra nézni. Éreztem, hogy ő az, de nem akartam csalódni, hogy mégsem. Lefordultam jobbra és sétáltam tovább, vártam, hogy utolérjen, bár tudtam, mindhiába.
És akkor utolért. A hátam mögött hallottam, hogy valaki leszállt egy bicikliről. Ő volt az, az én biciklimmel. Utánam hozta… Csak annyit mondott, hogy bocsássak meg neki, amiért kiabált… Szívem szerint megtettem volna. De tudtam jobb lesz így...

Elolvasom »