Csak egyszerűen tegyük fel

Tegyük fel, hogy írsz. Írnál. Valami szívből jövőt, szívhez szólót. Valami személyeset, mégis titkolózót. Valami meghatót és mégis humorosat, amiben rólad szól, és mégis másról, valami egyedit de besorolhatót. Egy napodat, amiben az életed van. Egy percedet, amiben az idő csak úgy tolong. Valami olyat, amiben megmarad a neved, s mégsem ismer meg senki. Ami a betűk közt rejti el az illatod, s ha valaki olvassa, elkábul tőle.

Valamit, amiben látszik a kezed nyoma, de még ég rajta a nyomtató üszkös, pároltuborka szaga. Valamit, amiben benne van, hogy kinek szól, mégis mindenki magáénak érezhetni. Amit élvez olvasni öreg és fiatal. Sokat élt bölcs és tapasztalatlan zöldfülű. Olyan, ami tömör és mégis minden érzékletesen benne van. Rólad szól, magad adod bele. Amin végigcsurog a könny, és ki jön a düh vele. Amin a könny csorog végig és a nevetés terhe. Valami, ami zajos lázadó és ifjú, és valami, ami megnyugtat és tisztáz minden kérdést.

Amiben benne van a halál leve, az élet utolsó lehelete, és a lelked minden ereje. Valami olyan, ami csak nekem kell, s csak neked szól, csak neki írtad és csak mi és ti vagytok rá kíváncsiak, ők utálják. Amiben megalázó lehetsz. Ami teret ad a méltóságnak. Amiben a létet élteted, mikor már eltemetted. Amiben hazudva mondod az igazat. Amiben történelmünket veted történetekbe. Amiben a te múltad van a te jelened, és mégis a jövőről szól. Amiben végig magadat sajnálod, és másnak látod az árvát. Amiben mindenki más a jó és rossz és te mégis kételkedsz a hovatartozásodban.

Amiben te lehetsz az igazság osztója. Amiben megmondhatod, hogy ki, mikor kel és jár, és mikor bukik el, s hogy ez érdemtelen vagy tiszta. S hogy ő a sárba süppeszti bele fejét, vagy kemény aszfaltba csapódik. Amiben megállhat az idő és te, mégis öregszel. Amiben egyszerre szállhatsz és zuhanhatsz a mélybe, amiben elvágod az ereid és látod elfolyni az életed, és mégis újra kezdheted. Amiben egyszer tényleg igazán mesebeli szerelembe eshetsz.

Amiben a te vágyaid nem vágyak többé. Amiben visszamehetsz oda, ahová egykoron úgy mentél. Amiben egyszerre eheted a száraz kenyeret a börtönben és lehetsz szabad egy Cabrióban. Amiben lehetsz zseniális és dühöngő őrült. Amiben leírhatod azt a világot, ahol nem nevetnek és aláznak meg azért, mert te leírtál mindent, ami valaha vágyad volt, és amit a lelked diktált kezedbe. Aminek a végén leírtál mindent, ami épp az elején még nem jutott eszedbe.