Történetek

Jegyellenőr, kalauz, döcögés, sehol a semmise, csak a nagy üresség. Fülemben zsong a zene, aztán hirtelen csend. Állomás. Aztán mintha reggel: eszembe jut a dallam, nem a mai esti, amit közkézen keresztül, mint gyermek a szomszéd kertjében pirosló almát, szinte loptam - bár nem mondták: ne bántsd, tilos. Nem volt tilos, sőt: egészen publikus...

Hél tapsolt egyet, mire az emlegetett ellenfelek előléptek a trón mögötti teremrészből. Elsőnek az Öregség, majd a Szerencsétlenség, az Éhínség és a Veszély. Megálltak a trón ellőtt, kezükben vagy lándzsa, vagy, pedig pallos volt. Hél megadta a jelet, mire az Öregség Antoniára, míg három társa Tyr-re vetette magát. Egyiküknek sem volt könnyű a dolga, és számtalan sérülést szereztek, ám viszonozni őket nem volt könnyű, főleg Tyr-nek, akit három oldalról is támadtak...

Miközben szórakozottan lötyögtette a megmaradt, zacctól keserű kávét a bögrében, egy – a könyveivel foglalkozó oldalra tévedt, melynek fórumán lelkes rajongók azon csámcsogtak, vajon melyik szereplőjét „öli meg” a készülő, sorozatát befejező könyvében Jo...

Az éjszaka csendben telt, senki sem ébredt fel. A pilóta gépvezérlésre állította a hajót, és a székében szundikált. Sanyi az ülések egyikén hevert, és hangosan horkolt. Dia mozdulatlan volt. A többiek felől halk szuszogás hallatszott.
Egyvalaki virrasztott csak, a társaság magányos tagja, Dágos Gyula. A történteken rágódott, ezért nem jött álom a szemére. Nem értette, miért is kellett Sanyinak így nekikeserednie. Dia is másképp viselkedett már a hajón. Sokkal szomorúbb és csendesebb...

A lány percekig zihált, egyenesen maga elé meredve. Nem értette mi történt, csak most kapott ahhoz elég időt, hogy feldolgozza az eseményeket. Kíváncsiság, és félelem vegyült a lelkébe, a vámpír szavai után. Vámpír? Hisz eddig biztosan hitt benne, hogy nem léteznek. Hinni viszont a templomba kell...

- Mit akarsz tőlem? - kérdezte hidegen.
- Azt akarom tudni, mit mondtál Metellának!
- Az igazat! Azt, hogy hányadán áll a mi kapcsolatunk. Azt, hogy nem szeretsz, hogy csak kihasználtál, és hogy a szülei csupán vadidegenek egymásnak.
- Hogy mondhattál ilyet? Hogy tehetted? - ugrott fel a férfi.
- Csak nem fáj az igazság? Hidd el én is, nagyon sajnállak érte, hogy nem fogadtad kemény tizennyolc éven át a közeledésemet, és minden próbálkozásomat durván visszautasítottad...

Sanyi nem rettent meg. Felindultan szónokolt tovább.
- ... és igenis, tudnék veled mit kezdeni! Az isten áldjon meg, ha még egy évig járunk, én komolyan oltár elé hurcollak! És igenis, azt akarom, hogy a feleségem legyél, Dia! – Sanyi szeme megszálottan csillogott, de közben kiült az arcára a kétségbeesés. – Úgyhogy ehhez tartsd magad, oké?! ...

Amikor kiderült, hogy terhes maradt a férfitól, boldog volt, mivel azt hitte, fia lesz, aki talán pótolni fogja az apját. Ám félt is, hiszen a szüleit sem akarta megszomorítani a dologgal, s amúgy is már meg volt a kérője, egy molnár fiú személyében. Ám neki cseppet sem volt ínyére a kérője...

Nem, ez nem őz volt. Egy sudár teremtmény, egy árny suhant át az erdőn. A szellő most épp csak meglegyintette az ágakat. A titokzatos lény megállt, és fülelt. Újra hallani lehetett az ágak törését, de az előbbi illető meg sem mozdult, csak kiszaladt az ajkai között egy megkönnyebbült sóhajtás. Igen, még követi...

- Mutatni szeretnék valamit. – nagyon gondolkozott - Kérlek.
- Vissza kell mennem tanulni.
- Gyenge kifogás, de nyugi. Nem tart soká.
- Jól van. – közelebb lépett hozzám, átkaroltam – Tudod Zsolt, a barátom. Ő gyakorló pilóta, és sokat repülünk együtt.
- De nem így. – Móni lenézett és már a levegőben voltunk. Egyre feljebb és feljebb, minél feljebb voltunk annál, erősebben kapaszkodott belém...