A hadistennő 17

XVII.
A megtartott ígéret


- Megérkeztünk!- morogta maga elé Tyr, és figyelmesen vizsgálta a kaput.
- Igen, és most hogyan tovább? Nem tudom miért, de van egy rossz érzésem.
- Mindenki így érez, hiszen ha itt bemegy, soha többet nem jön ki.
- Engem pont ez nyugtalanít, és az, hogy egy árva tervünk sincs, miként fogjuk kihozni innen a családunkat.
- Majd kitalálunk valamit, nem kell aggódni. Most pedig kapaszkodj erősen a reményeidbe, mert reménytelenül nem érdemes harcolni.

Azzal vágtára fogta a lovát, s belovagolt a kapun. Antonia elfintorodott a férfi utolsó mondatára, s követte. Hél háza nem messze állt, egy szigeten, s körülötte a bűnösökkel teli iszapfolyó, pont úgy, ahogy az Antonia testében lévő önmaga megmondta. A ház előtt leugrottak a lovaikról, s beléptek az előcsarnokba, ahol már vártak rájuk. Hél két szolgája fogadta őket, s megkérték, kövessék a királynőhöz. Mikor beléptek a boltíves trónteremben, azonnal meglátták a Holtak Úrnőjét, ezt a félig kék, félig hússzínű, sötét tekintetű nőt. A teremben ott voltak az istenek is, aki aggódó és reménykedő pillantásokat vetettek a harcosokra. Hél méltóság teljesen nézett a két harcosra, akik megálltak a trónja előtt, s mélyen meghajoltak.

- Üdvözöllek benneteket! Tudom a jöveteletek célját, ám ennek elérése súlyos árat von maga után.
- Micsodát?- kérdezte Tyr.
- Meg kell harcolnotok a legjobb szolgáimmal! Ha sikerül legyőznötök, elmehettek, ha nem, ti is itt maradtok örökre!
- Kik az ellenfeleink?
- Neked Tyr, mivel te jobb vagy a melletted álló harcosnál egyből három ellenfeled is akad. Ezek, pedig az Éhínség, a Veszély, és a Szerencsétlenség. Ha őket legyőzöd, a családod szabadon távozhat.
- És velem mi lesz? Én sem akarok kimaradni ebből a balhéból.- szólalt meg Antonia.
- Ne légy türelmetlen, drágám, te is részt fogsz venni ebben a balhéban, már csak hogy a te szavaiddal éljek. Neked is van egy remek ellenfeled, aki nem más, mint Elli, az Öregség. Tudom, minden fiatal vágyik rá, hogy soha ne öregedjen meg. Itt van most a lehetőség, hogy legyőzd az Öregséget. Elfogadjátok?
A hadisten és a lány mélyen egymás szemébe néztek, és szavak nélkül megtárgyalták a dolgot.
- Legyen! Elfogadjuk a kihívást!- szólalt meg pár perc múlva Tyr.

Hél tapsolt egyet, mire az emlegetett ellenfelek előléptek a trón mögötti teremrészből. Elsőnek az Öregség, majd a Szerencsétlenség, az Éhínség és a Veszély. Megálltak a trón ellőtt, kezükben vagy lándzsa, vagy, pedig pallos volt. Hél megadta a jelet, mire az Öregség Antoniára, míg három társa Tyr-re vetette magát. Egyiküknek sem volt könnyű a dolga, és számtalan sérülést szereztek, ám viszonozni őket nem volt könnyű, főleg Tyr-nek, akit három oldalról is támadtak. Antoniának se volt ez a harc épp leányálom Ellivel, aki nagyon erős volt, s nem egyszer sikerült feldöntenie, vagy ellöknie magától a lányt.

„Az ördögbe! Ez a vénség átkozott erős, pedig nem néztem volna ki belőle ekkora erőt! Ha nem vigyázok a végén még csúffá tesz azzal a nagy pallossal, amit a feje fölött forgat! ”
Mintha az öregasszony kitalálta volna a gondolatát, lesújtott rá, s majdnem eltalálta a lányt, akit csak a gyors reflexei mentette meg a sérüléstől. Tudta, hogyha nem áll fel, vége van, ám ellenfele nem engedte, hogy így cselekedjen.
- Antonia! Állj fel!- kiáltott rá Odin.
- Könnyű azt mondani!- kiáltott vissza a lány.

Egy váratlan helyzetben sikerült a Vénség csapását kivédenie, és egy ügyes rúgással eltávolítani annyira magától, hogy felugorhasson.
A háború istene is jó néhány sérülést beszerzett, de köszönhetően a gyorsaságának és az erejének, neki is sikerült jó pár sebet viszonoznia, ám neki se állt jól a szénája. Az ellenfeleik körbefogták őket, ők a kör belsején álltak, egymásnak háttal.
- Tyr! Figyelj rá! Egyesülnünk kell, különben elvesztünk!- szólalt meg a lány.
- Mit akarsz ezzel?
- Fáradt vagyok, ám a testemben lévő önmagad átvenné egy kis időre a helyem. Érzem, hogy a halhatatlanság kezd térdre kényszeríteni.
- Rendben, vonulj vissza!
- Sajnálom. Nem akartalak cserbenhagyni.
- Megértem, semmi baj.
Antonia becsukta a szemét, s érezte, ahogy nyugalom szállja meg a testét, majd pedig az olthatatlan harci vágy. Tudta, hogy a Teiwaz átvette az irányítást. Mikor kinyitotta a szemét a szemürege fekete volt.
- Készen állsz?- szólalt meg hirtelen néhány perc múlva, miután terepszemlét tartott.
- Igen.
- Pokoli lesz az egyesülésünk, de hidd el, utána már régi önmagad leszel.

Hátuk összeért, s a férfi hirtelen azon kapta magát, hogy fájdalom hasít a hátába, s érezte, ahogy a lány teste mintha a hátába kezdene csúszni. Hallotta, ahogy valaki felkiált a borzalomtól, s látta Hélt is, ahogy felugrik a trónjáról, s a megrázkódtatástól elkerekedik a szeme. Nehéz volt az egyesülés, ám megérte, hisz a férfi miután véget értek a kínjai se szó, se beszéd nekirontott az ellenségeiknek, s azoknak csak nagy nehezen sikerült kivédeniük a csapásait. A szemürege szilvakék volt, s csak a vér és a gyilkolás vágya hajtotta. A szolgákat csak Hél gyors közbelépése mentette meg, aki magához tért a rémülettől, s egy burokkal védte meg a további támadásoktól a híveit.
- Elég! Hogy mersz ilyen trükköt bevetni? Miért ilyen fontos neked a győzelem?
- Neked nem lenne fontos a családod? A szeretteid?
- Miért lenne? Az én szeretteim halottak a ti jó voltatokból. Túl veszélyesek vagytok, és a Végzet akaratát nem lehet megváltoztatni. Derekasan küzdöttetek, de ennek a kis trükknek az alkalmazásával vesztesnek nyilvánítalak. Elengedlek, mert tisztellek, ám a családodat sajna nem engedhetem el. Sajnálom!

Tyr ekkor elvesztette a fejét. Szívét átjárta a harag, a fájdalom, és a csalódás. Habozás nélkül odaugrott az asszonyhoz és elkapta a nyakát.
- Ezt nem hagyom annyiban! Ezt nem úszod meg, esküszöm! A beleiddel foglak megfojtani!
Ekkor azonban négy kard szegeződött a nyakának, és a férfi hátranézett.
- Azonnal ereszd el az úrnőt, te féreg!
- Minek neveztél, te nyomorult?- kérdezte hidegen a férfi.
- Tyr elég legyen!- szólalt meg hirtelen Odin, s ez volt az a hang, ami kitisztította a férfi fejét.

Hél úgy dobta le, mint egy mocskos rongyot, s leköpte.
- Ennyit érsz te meg a szolgáid!- szólt és elfordult, s elindult kifelé. Az Ázok csatlakoztak hozzá. Mikor kinn voltak az előcsarnokban, Odin a férfi vállára tette a kezét.
- Szépen harcoltatok, s ez mindennél többet ér.
- Mi értelme, ha nem sikerült a terv.
- Nekünk ez a sorsunk, de benned örök időkig élni fogunk, ahogy Antoniában is. Hívd elő a lányodat, neki is van egy kis mondanivalóm.
Ekkor ismét megjelent Antonia, ezúttal teljes önmagaként.
- Te vagy az, unokám?- kérdezte az öreg, mikor meglátta a lányt, aki kissé megviselt állapotban volt, és levegő után kapkodott.
- Én, de a nyavalya essen a Teiwaz-ba ezért az ötletért. Kis híján megfulladtam. Szóval mit akarsz mondani nekem, nagyapa?
- Először is Tyr-hez szólok. Megismétlem azt, amit egyszer mondtam neked. Légy bátor, és a hatalmadat jóra használd. Hozzáteszem még azt is, hogy vigyázz az unokámra, aki a te lányod. Viseld gondját, szeresd, és úgy védd, mint a szemed világát.
- Ígérem, hogy így lesz!
- Ha bármikor segítségre van szükséged, fogd a Gungnirt, koncentrálj, és megtalálsz.

Tyr lehajtotta a fejét, s maga elé meredt. Tudta, hogy mostmár véglegesen elválik az útja a többiekétől, s a szívében ürességet érzett. Nem akarta ezen a szörnyű helyen hagyni azokat, akiket szeretett. Az a tudat, hogy mégis meg kell tennie, szégyennel töltötte el. Odin hangja rántotta ki a szomorúságból, amiről tudta, hogy utoljára hallja.
- Most hozzád fordulok, unokám. Szeresd a fiam, légy neki engedelmes, és türelmes. Bármerre is jársz ezen a világon, légy boldog! Mostmár örökké fogsz élni, s az örökélet rengeteg fájdalommal és keserűséggel jár, de te a legszörnyűbb helyzetekben is csak nevess! Ha neked is szükséged lenne rám, csak vedd kézbe, s koncentrálj!
Azzal a lány kezébe nyomta csodálatos gyűrűjét a Draupnirt. A lány először a gyűrűre, majd pedig a nagyapjára nézett, és elmosolyodott.
- Köszönöm.
- Menjetek! Nem örülnék, ha itt ragadnátok! Induljatok!

Magához vonta a lányt, majd kezet rázott a fiával, s magához vonta. Tyr legszívesebben zokogott volna, ám összeszedte magát. Kikísérték őket a ház elé, ahol a két harcos nyeregbe szállt, s elindult, hogy elhagyják a Holtak Birodalmát. A kapu dörrenve csapódott be a hátuk mögött. Tyr megállította a lovát, és visszanézett. Szemét ellepték a könnyek, s a szívében harag, és fájdalom támadt. Antonia se volt épp jobban. Nézte a férfit, aki hirtelen megugratta a lovát, kivonta a kardját, s dörgő hangon felkiáltott:
- Visszajövök értetek!