Kiss my eyes and lay me to sleep

Egy hosszabb vámpírstory...


1
Warn your warmth to turn away / Figyelmeztesd a melegséged

Sötét utca, haldokló fények. Homályos alak, koppanó léptek. Halk zúgás, cigaretta füst.
Csendbe burkolózó nyugalom. Visszafogott feszültség, érzékelhető téboly.

Egy csizmába burkolt lábszár sétált lassan, az alig megvilágított mellékutcán. Christine, nyugalommal szívta el az napi utolsó szál cigijét. Mp3mja maximumon szólt a fülében, nem figyelt semmire, és ez tökéletesen megfelelt neki a kihalt területen.
Néha kellett neki egy-egy ilyen éjjeli séta, hogy kiűzze magából, a napi feszültséget. Ez mindig bevált neki eddig.
Nem figyelte a körülötte elhelyezkedő szemetes kukákat, kiszórt hulladékot; mindig ezt kellett észlelnie, ha álomvilágából felébredve, körbe tekintett. Két oldalán egymás mellé zsúfolt házak oldalai-hátai voltak. Ablakot és ajtót mellőzve. Ide csak a szemét jutott, meg tízméterenként egy gyér világítású lámpa.
Ez a hosszú utca vezetett át, bérlakásától a forgalmas főútig. Nagyon messze láthatta villózó fényeket, és hallhatta volna a belváros zajait. Viszont ő: nem figyelt.

Hirtelen merült le a zenét adó kis készüléke. Dühösen húzta át a fülhallgatót a piros –fekete csíkozású kis toppján, azzal nem is bajlódva, hogy a végét füléből kivegye. Megállt, és kicsit babrált azzal is, hogy szürke alapón fekete kockás miniszoknyájába rejtse el a „drágáját”, ahogy ő hívta, mikor nem épp átkozta.
Beleszívott a dohány árúba, majd megfordult, hogy haza induljon.
Amikor viszont megfordult, a szó is a torkán akadt, csak egy aprót sikkantott fel. Egy férfi állt előtte, alig pár centire tőle.
Lassan nézett fel a férfi mellkasáról az arcára, hiszen vagy másfél fejjel magasabb volt nála, pedig ő sem volt egy alacsony ember.

Christine csak akkor csukta be a száját, amikor az idegen szürkés szemeibe nézett. Szőke tincsek omlottak az arcába, keretezve férfias vonásait. Bőre fehér volt, mint a hallottaké, így tekintette sápadt volt, főleg, hogy ajka is halvány rózsaszínben pompázott. A szeme mutatta csak azt, hogy nem egy oda festett szoborról van szó. Meghatározhatatlan veszély és téboly keringett benne.

- Te meg mit akarsz? – csattant fel a lány, ahogy hátrált a férfitól pár lépést.
- Ha elmondanám, úgy se hinnéd el, míg meg nem mutatom – vigyorgott a lányra a megszólított, és arcán elmebeteg vigyor ült ki.
- Nekem ilyenre nincs időm – morogta a lány, s igazából nem ismerte volna be magának, hogy nagyon is megijedt a férfitól, valami fajta veszélyt érzett, hitt az ösztöneiben, és azok most nagyon gyors haza utat súgtak neki. El is indult a férfi mellett.
- Még be se mutatkoztunk egymásnak, és máris mennél? - suttogta a szavakat Christine fülébe. A lány megtorpant. – Én, Lailex vagyok – kezdte a férfi.
Christine, válasz nélkül hagyta, és egyenesen tovább indult. Ez nem lehet. Most száll rá pont, egy perverz alak? Mély levegőt vett.
Ahogy haladt tovább, érezte, hogy egy aprócska szél fuvallat meglebegteti, mellig érő barna haját, aztán egy kéz elkapja a karját, elrántja, majd egyenesen a falhoz nyomja.

Ijedten nézett szembe Lailexszel, aki megint olyan közel volt hozzá, mint amikor először meglátta. Sőt, most még közelebb. Egész testével préselte a falhoz, orrukat alig választotta el pár centiméter.
A férfi, a lány nyakától szagolt bele a levegőbe, orrával súrolta is egy kicsit. Lassú mozdulatokkal nézett újra a meleg barna szempárba, amiben annyi érzelem suhant át hirtelen, hogy ő maga se tudta követni.
Lailex kicsit szétnyitotta a száját, így Christine megnyúlt metszőfogakkal nézhetett farkasszemet.
- Lailex, a vámpír – suttogta a férfi, szemében megint a az a veszélyes-téboly szikrája csillant meg.
Christine pillanatok alatt dermedt le. Hiszen, ugyancsak pillanatai voltak arra, hogy átértékelje teljes életét. Eddig nem hitt egy ilyen kitalált teremtményben sem, most meg, itt állt előtte egy, aki úgy látszott az ő vérére szomjazik.

Gondolataiból egy hideg tőrhasításhoz hasonló dolog ébresztette fel. A vámpír fogai a nyak finom bőrébe martak. Lehunyta, és összeszorította a szemét, éles kis fájdalom volt, ő mégis annyira józan lett tőle, hogy kezét maga elé húzva, el akarta lökni támadóját, vadul kapálózni kezdet. Aminek annyi lett az eredménye, hogy a férfi még erősebben szorította a falhoz a lábait is, egész lényével préselte hozzá.
Mozdulni se bírt. Lassan merült el az érzésben, hogy a véréből isznak.

Egy kősziklákkal borított helyen volt, ködös nappal lehetet talán. Ahogy körbe nézett senkit nem látott. Mérhetetlen nyugalom lepte el egész lényét. Csak ő volt, és az a kéjes érzés, hogy végre itt megnyugodhat, mint amikor az ember álmodik, és ráébred az álmában, hogy az csak egy álom, és hagyja tovább folyni az eseményeket. Ilyesfajta nyugalom árad szét testének minden porcikájában.

Felébredt az álomból. Zihálva nyitotta ki a szemét, és egy örült fenevadéhoz hasonló szempárral nézett farkasszemet. Teste fáradt volt, csak azért nem eset össze, mert a férfi még mindig a falnál tartotta.
- Te… - suttogta, de érezte, hogy az egész szája száraz. Nyelt egyet. – Mocskos kis féreg – sziszegte, minden indulatával. Igazából nem tudta miért haragszik. Azért mert ivott a véréből? Vagy azért mert abba hagyta, és neki ott kellett hagynia azt a nyugalmat ébresztő területet?
- Kis cicám, hát szabad így beszélni? – kérdezte az, egy fél mosollyal. Christine nem válaszolt. Egyenesen képen köpte a férfit.
- Ezt nem kellett volna – lépett el tőle Lailex, komoly tekintettel. Akkora pofont kevert le neki, hogy a lány a földre szédült tőle. – Hamarosan megtanulod hol a helyed, kicsi szeretőm – pillantott le rá a férfi.
Christine kezével reflexszerűen kapott az arcához, ahogy a földre hullt. Felpillantott. Lailex a szeme előtt vált egyszerűen ködé, fekete bőrnadrágjában, és fehér régies fajtájú ingjében.

A lány percekig zihált, egyenesen maga elé meredve. Nem értette mi történt, csak most kapott ahhoz elég időt, hogy feldolgozza az eseményeket. Kíváncsiság, és félelem vegyült a lelkébe, a vámpír szavai után. Vámpír? Hisz eddig biztosan hitt benne, hogy nem léteznek. Hinni viszont a templomba kell.

Percekkel később kelt csak fel. Rágyújtott egy cigire, és elindult haza fele. Az est további részében nem történt vele semmi szokatlan, csak a szíve dobogott hevesen, és lüktető arca volt az egyetlen bizonyíték arra, hogy mi történt. Még a nyakán se maradt semmi jel.

Sötét éj, tébolyult kacagás. Megriadt állatok, és veszélyt érző emberek. Nesztelen árnyék, homályba suttogott szavak.