Történetek

- Őőő… Szia, Ádám vagyok. Az almafán lakom. Illetve. Laktam. Épp az előbb zavart el egy varjú otthonról. Gyorsan a mélybe vetettem magam és vagy hat ágon megpattantam, mire a földre érkeztem. Téged hogy hívnak? – fejezte be a mondandóját a másik hernyó.
Orsinak nem jött ki hang a száján. Csak állt a másik hernyó előtt, nézte és próbálta feldolgozni azt a sok-sok új információt, amit nem rég mondott neki ez az idegen, aki tulajdonképp már nem volt idegen, hiszen bemutatkozott...

Mi a fenének erőlködünk mindig, mi az ami miatt újra és újra irracionális döntéseket hozunk, és megpróbáljuk elhitetni önmagunkkal, hogy ami felborítja az életünket az nekünk jó?
Képesek vagyunk feleslegesen áldozatot hozni és a vége mindig ugyanaz, pofára esés. Beszél itt a tudomány alfahímről meg minden, az igazság mégis az, hogy mindig a nők választanak kedvük szerint...

A fa alsó ága már csak pár centire volt. Hős-hernyónőnk épp ugyanazon az úton haladt, amin tegnap, de most barátjának köszönhetően nem ingott meg. Együtt felértek az ágra és Orsi már indult is a legközelebbi egészséges falevélhez. Ádám feljebb mászott volna még, de hagyta, hogy Orsi mondja meg, hogy hol töltik el utolsó hernyós óráikat...

Miért nem lepődtem meg, amikor az ajtó mögöttünk valami elektromos kütyüvel zárult? Az egész ház tele volt az informatika áldásaival, Mike állítása szerint még a lámpa felkapcsolóját is egy szerver ellenőrizte, és bírálta el a kérést.
- Mond, miben segíthetek?
Leültünk, és mivel csak benne bízhattam, nagyvonalakban felvázoltam, mi is történt eddig.
- Nem könnyű, amit kérsz Peter, de figyelembe véve, hogy mennyit köszönhetek neked, illetve, a tényt, hogy szeretem a kihívásokat,...

Magam sem tudom, miért de az éjszaka közepén hirtelen felriadtam. Az egész furcsa volt. Mintha lett volna valami furcsa az éjszakában, mégis teljesen helyénvalónak tűnt minden. A tücskök játszották éji zenéjüket, a nyári szellő kissé enyhítette a fülledt levegőt, a kandallóban ropogó tűz hangja pedig szinte betöltötte a kastélyt…

Több mint kétezer éve nincs olyan tagja a törzsünknek, akire fel mertük volna vésni e jeleket. Mostantól Te vagy népünk lesújtó ökle, leányom. A penge, amely átdöfi ellenségeink szívét. Mostantól erda vagy, a bosszúálló. Népünk jogos haragja. Felruháztalak a gondolatmágia rúnáival, és néhány védővarázslattal is. De pár dologra figyelmeztetnem kell téged. Az egyik, hogy ha nem néped érdekében használod fel a képességeidet, amiket most szereztél, akkor a földünk szellemei bosszút állnak...

- Jaj Gwynn… rengeteg olyat kérdeztél, amire nem tudok még válaszolni. De próbáljuk meg. A bajom csak annyi volt, hogy nem szóltatok hogy elmentek, és hogy merre mentek. Ugyanis a birtok sötétedés után veszélyes. Az erdőben van pár vérfarkas, sőt egyszer egy banyát is láttak már a parasztok errefelé…
- Hogy vérfarkas?! És miféle banya? Hiszen mi vagyunk a „banyák”, nem?
- Nem, nem. A banyák emberevők, és kevesebb a varázserejük...

Behunyta a szemét, és próbálta felidézni, hogy mi is történhetett. Bordélyházban egy vendég jött... hatalmas összeget fizetett érte... az idegen férfi nagyon vonzó volt... elkezdtek csókolózni... ő az ágyra döntötte... és levette az ingjét... majd... majd... minden elsötétült...

Pár hónap elteltével megjelent az életemben egy srác. Nálam pár hónappal fiatalabb. Nem vettem őt komolyan. Egyre többet találkoztunk, végül naponta együtt voltunk. Esténként sétáltunk, sokat beszélgettünk. Nem szerettem, de sokat jelentett nekem. Ő szeretett, de megértett, hogy nem akartam többet...

- Adsz egy esélyt? – kérdezte a fiú, remegő hanggal.
- Ne félj tőlem, de ígérd meg, nem fogsz bántani! – kérte a lány.
- Én nem ő vagyok, s nem kell sietni semmit, de te se verj át. Lehet, nem látszik, de én is kaptam már eleget a többi csajtól! Úgy hogy csak finoman! – hajtotta le a fejét megadóan Robi...