hetvennyolc

Ott állt a lány. Kezében barna kistáska, haja ki volt engedve, kecsesen omlott rá a vállára. Testtartása egyenes volt, szemei csak a számlálót bámulták, amely 78-at mutatott. Csak arra gondolt, hogy mikor telik már el az idő, hogy minél hamarabb a túloldalon lehessen. Ő is elkezdett visszafelé számolni, 77, 76, 75. Közben gondolatai egyre lassabbak lettek és el is felejtette az időt. Csak ott állt. Kocsik, szmog, szenny, zaj… Már arra gondolt, milyen mocskos a világ. Ahogy ott állt egyre inkább úgy gondolta, hogy a világ szennyében áll. Nem tud megtisztulni, pedig csak erre vágyott. Hogy újra tiszta legyen. És a világ mocskában ő sem volt különb, ő is ugyanolyan mocskos és szennyes volt, mint az a világ ahol élt. Ezt ő is pontosan tudta, ezért teljesen elkeseredett. Nem tudta, hogyan lehetne újra tiszta. Talán, ha kivetne szívéből minden fájdalmat, ha visszaforgathatná az időt, hogy semmisé tegye a megtörtént dolgokat. Ha másként cselekedne. Ha meg sem született volna.

Letelt a 78 másodperc. Rohanó léptekkel sietett át a zebrán. Sietett, hogy hamar átérjen az út másik oldalára, hogy kiléphessen a világ szennyéből. Közben megcsörrent a telefonja, de nem észlelte, túlságosan lefoglalták gondolatai, nem érdekelte semmi a megtisztuláson kívül. Amikor átért úgy érezte, hogy baj van. Nyughatatlanul, folyamatosan kerítette hatalmába az érzés, amely arra kényszeríttette, hogy megálljon. És ő engedett az érzésnek, engedett neki, mert bízott benne. Megállt. Nem mozdult, mert ledermedt. Lábai földbe gyökereztek, és száját egyetlen szó sem hagyta el. Csak gondolataiban kiáltott segítségért. Majd hirtelen csend lett. Nem hallotta az embereket, nem hallotta gondolatait, mert nem voltak neki. Mintha megállt volna egy pillanatra a Világ. És így is volt, megállt. 78 másodperc. A következő pillanatban fájdalom tépett lelkébe, és azt ordította: ’Megtisztulás”, karját az ég felé nyújtotta… se szó, se hang, se gondolat. 78 másodperc.

A lányt egy autó gázolta halálra, ami felhajtott a padkára, ahol állt. Az autó sofőrje tovább hajtott kocsijával, kiszállás nélkül elmenekült. Mindenhol folyt a vér, az emberek rémüldöztek, de volt, aki oda se nézett, mert annyira szörnyű volt a látvány. A kifordult láb és a kicsavarodott nyak, a megcsonkolt kéz és a sűrűn folyó vér, valódi borzalmat keltett bennük, őszinte és önkéntelen sikolyok áradatát. Egy férfi rohant oda a lányhoz, hogy segítsen neki. De nem tudott, hiába volt orvos.

Tudása ezekben a másodpercekben hasztalan volt. A mentők 2 perc múlva megérkeztek. A padka csurom vér volt, és a lány halott. Teste úgy feküdt ott, mint egy száraz, széttört fadarab, melyet elhajítottak. Gyönyörű haja vérben folyt, szemei nyitva voltak, úgy mintha még élne, és éppen az ég felé tekintene. Üveges szemei a férfi és a mentők emlékezetébe vésődtek örökre. Miután elgázolta az autó 78 másodpercet élt. Ennyi az élet, ennyit ér minden gondolat és érzés. Ennyi. 78 másodperc.