Történetek

Mikor beköltöztünk a házba az ajtóra rá volt festve „ÓVAKODJ A TÚLVILÁGTÓL ÉS TEREMTMÉNYEITŐL”
Mi csak buta viccnek tekintettük, de mikor beértem a szobámba, furcsa hideg szél csapott meg és egy kéz, mintha megérintett volna. Azonnal lerohantam a lépcsőn, ahol a halálsápadt Erikával és Annával találkoztam.
Ekkor sikítás jött Ditta szobája felől, és ő ájultan feküdt a padlón. A szekrényajtó nyitva volt és a falán kaparászás nyomai voltak. Mikor magához tért, egy fehér...

Egy ló mászik elém, menni nem bír a röhögéstől, folyton felborul, csak a száját tartja, öntsem bele a megérdemelt adagot, majd bukdácsol tovább. Mélázva nézek utána... Hát igen: hirtelen felindulásból meg akartál tanulni lovagolni. S bár a ló okkal vihorászott az imént, én sosem nevettelek ki. Nem akartalak elriasztani. Rész voltál belőlem, s mint résznek, tudnod kellett, mit jelent az: „ló”...akartam hogy tudd, hogy érezd, hogy ez még a tiédnél is nagyobb varázslat. Sose került sor rá...

- Na, akkor halljuk azt a feleletet. Hm… még hozzá Amerika felfedezéséről.
„De szemét, direkt dobta fel ezt a témát, mert utál és tudja, hogy nem tudod szinte semmit róla, leszámítva az évszámot és néhány ember nevét. Ráadásul ez nem is múlt heti anyag, hanem van egy hónapos. Most mit tegyek?” – idegeskedett Amy. – „Azt hiszem, elmondom, amit tudok. De utána? Talán, talán, talán… MEGVAN! Improvizálok! Még jól is elsülhet a dolog.” ...

Kilenc óra tizenegy perc van, vállaimba harap a sötétség. Fényt látok magam előtt távol, gyengédet, belé fogódzkodom.
Felnőttnek neveltek, már a szőnyegen játszva. Minden szavuk beleivódott ujjaimba, testembe a babáim csipkés kötényén keresztül: előre tarts. Viharban is. Főleg viharban. Ezekben a pillanatokban ültömben is csak előre lépek. A percek, minden negyed óra tol, erőszakol...

Lassan hátráltak, míg végül a hercegnő lehuppant az ágyra és Eva vadmacskaként vetette rá magát. Még egyszer belekóstolt Alexis csábító ajkaiba majd elindult lefelé. Először a nyakát csókolta végig, aztán a ruháját kibontva átkalandozott a lány puha vállaira. Alexis mélyeket sóhajtott és gyengéden beletúrt szeretője hosszú, fekete hajába. Eva eközben még lejjebb haladt és a lány mellei közé fúrta az arcát. Ez már tényleg maga volt a paradicsom. Mintha egy frissen vetett ágyba süppedt volna......

Magány. Már maga a szó is áraszt magából valamit...egy érzést, mikor egyedül vagyunk, s nem fogja senki se kezünk, mikor várnánk valakire, aki mindig ott van, várunk csak várunk, reménykedünk benne...ezekben a pillanatokban vagyunk magányosak, szánk fordított mosolyt tesz:, ilyet. Ez a szomorúság egyik jele a sok közül, mint ahogy a magányé is...

Nyugodtan elindult körbe a sötételfen, hogy minden oldalról megfigyelhesse. Nem siette el, elégedett hümmögés közepette érkezett vissza a lány elé. Szeme megakadt a nő csuklóján, kinyúlt érte és felemelte. A lány közönyösen tűrt eddig mindent, de most követte a férfi tekintetét és figyelte, mit akar. Izmai kicsit megfeszültek, de kívülről továbbra is nyugalom látszott rajta. A férfi megtartotta a kezét, míg másik kezének mutatóujjával végigsimított a sötét bőrben is jól látható fekete...

- Lorenzo! - kiáltottam élesen, a félelem (vagy valami egészen más) megsokszorozta az erőmet, és a földre löktem a nálam jóval testesebb férfit, akinek a válla fölött megláttam Lorenzot a szemközti fal elé roskadva, nyakától vékony csíkban vörös lé csordogált. Letérdeltem mellé, és a feje alá nyúltam. Sűrű, a sötétben feketének látszó vér tapadt a kezemhez...

Először még csak vér csordult ki ajkaid közül, majd valami más azonosítatlan eredetű, - most már tudom, szervmaradványok – ocsmányságok törtek fel belőled. Az ágy mellé hánytál mindent, én pedig figyeltem, ahogy a bőröd megszilárdul, érintése plasztik hatású lesz, és lassan egész testedre kiterjed. Nem bírtál kinyögni egy szót sem, és még sikolyra sem futotta, míg én csak nevettem. Életemben először igazán boldog voltam...

- Már úton van a rendőrség, nem éri meg! – figyelmeztette a férfit egy vékony női hang valahonnan az összeverődött tömegből.
Titanilla nem várta meg, hogy a férfi ismét elkapja a torkát, berohant a legközelebbi ajtón.
- Nem rohanhatsz el előlem! – a férfi azonnal a háta mögött termett, az ajtóban.
A nő sok széket és egy hosszú asztalt látott a szobában; a tárgyalóterembe jutott. A férfi meglökte magát az ajtófélfában és egyenesen a lány felé vetette magát...