Egy szerelmespár története

Szabolcs és Lizi már rég ismerik egymást. Mikor megismerkedtek már érződött, hogy ez nem egy egyszerű barátság kezdete. Szerelmesek voltak egymásba, és egyre többet találkoztak. Aztán elkezdtek járni. Nagyon szerették egymást, és egy napot nem bírtak ki hogy ne találkozzanak. Szabolcs 14 éves volt, Lizi pedig 13. Mégis úgy beszélgettek a világ dolgairól, hogy mindig volt közös témájuk, és sokban hasonlítottak egymásra.
A tanév vége közeledett és Szabolcs készült elballagni. Sajnos látszott hogy a kapcsolatuk már nagyon a szakadék szélén van, egyre kevesebbet beszéltek egymással és egyre ritkábban. Lizi mindig várta Szabolcsot, de sajnos mindig volt valami, ami miatt nem találkoztak.

Az idő rohant és elérkezett a tanév vége. Lizi verset mondott osztályával, mint eddig minden évben. Mikor felállt a csapat a színpadra és elkezdődött a ballagási ünnepség, akkor Lizi először látta két hónap után Szabolcsot. Mikor vége volt az ünnepnek keresték egymást, de elkerülték egymás útjait. Egész nyáron nem találkoztak. Lizi minden este arra gondolt, amit Szabolcs mondott annak idején, mikor utoljára találkoztak: „Attól, hogy elmegyek, ugyanúgy szeretni foglak és minden nap találkozunk. Semmi nem fog változni csak annyi, hogy a suliban nem futunk össze.” Ebben nem volt igaza! Nem számolt azzal, hogy a távolság nőni fog, és már nem bírja kapcsolatuk.

A nyári szünet eltelt, és már egy rész a tanévből is. Október van, Lizi születésnapja. Szabolcs elmegy a régi iskolájába, hogy felköszöntse Lizit, és egyben bocsánatot kérjen, hogy fél évig nem találkoztak. Felment Lizi osztályába, és kérdezte az osztálytársait, hogy hol van Lizi. Lizi barátnői nagyon elcsodálkoztak, hogy csak így a semmiből előtűnt Szabolcs. Mondták, hogy biztos a könyvtár környékén lehet. Szabolcs elindult megkeresni Lizit. A könyvtár egyik eldugott szegletében talált rá. Éppen egy könyvet olvasott. Hosszú barnás hajáról, és jellemző tartásáról még hátulról is megismerte, rögtön odament hozzá, és megérintette vállát. Lizi lassan hátra fordult, és mikor meglátta Szabolcsot, könnybe lábadt a szeme. Szabolcs ezt a percet várta fél évig, hogy láthassa szerelmét. Köszönt neki:
- Szia!

Lizi visszaköszönt, de még mindig nem tért magához, hogy csak így fél év után rögtön megjelenik. Lassan felállt a székről.
Nézd… – mondta Szabolcs – bocsáss meg, hogy ennyi ideig nem jöttem el. Rettenetesen sok dolgom volt, és napról napra halogattam. Nagyon sajnálom!
Lizi csak nézte Szabolcsot, de nem szólt semmit. A szemei könnyesek voltak, és a könnycseppek csak némán hullottak le arcáról. Szabolcs látta, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem az életvidám Lizit látta, aki alig várja, hogy a sárga földig teremtse azt, aki neki szomorúságot szerzett.
- Szólalj már meg! – megrángatta Lizi vállát, és közben már neki is könnyes volt a szeme. Kicsit várt, hogy lehiggadjon, majd újra megszólalt. – ne hidd azt, hogy elfelejtettelek. Minden nap rád gondoltam és vártam azt a pillanatot, hogy lássalak! Nagyon hiányoztál!
Magához ölelte Lizit, ahogy csak tudta. Mikor Szabolcs elengedte, Lizi vett egy mély levegőt, és remegő hangon, de bátran megszólalt:

- Vártad ezt a napot? Miért nem jöttél el korábban? Minden nap az ablakot bámultam, mikor jössz, a barátaim teljesen elvesztették a reményt, hogy megint az legyek, aki voltam! Olyan mély sebet hagyott bennem ez, hogy nagyon nehezen álltam megint talpra, és mikor végre elfelejtem a történteket, megjelensz! – mondta Lizi. Folytatta volna, de Szabolcs megcsókolta. Lizi hagyta magát, hiszen a nagy meglepettség és a feltépett sebek mögött a szíve mélyén örült, hogy eljött hozzá. Hiszen ő is minden nap ezt a percet várta.