Történetek

El fog jönni az az idő, amikor a gyógyító angyal majd megfogja a kezem, és megmutatja, mi van a sötétben. Ha velem lesz, akkor nem fogom érezni azt a szorongást, amit eddig, és talán ez már végleg elmúlik. Még nem sejti hogy ez fog történni, de majd elmondom neki. Illetve megmutatom nyáron, amikor kiviszem a kápolnához. Én megmutatom neki az erdőt és a szentjánosbogarakat, vagy ahogy a Hold átsüt az ágakon, és földöntúli fénnyel világítja meg a fehérre meszelt falakat...

...

Egy reggel, amikor elindultam munkába, látom, hogy a szemben lakó szomszéd leskelődik ki az ajtón. Elég érdekes alak, hatalmas vastagkeretes szemüvegben, félmeztelenül, de szerintem fodrásznál sem járt még életében. Gondoltam rossz napja van, hagytam is a francba, amúgy is késésben voltam. Másnap reggel ugyanerre a látványra kellett kilépnem a lakásomból, de nemhogy reggel, még munkából hazafele jövet is ott találtam, ugyanúgy. Ez így ment napokig, már nagyon piszkálta az agyamat...

Igen, már észre vettelek! Ott ülsz a pultnál. Már te is észre vettél, itt ülök a legutolsó asztalnál… Kérdően nézel rám, miért nem megyek oda hozzád, és borulok a nyakadba… Bevallom, iszonyatosan nagy a kísértés, hogy oda menjek. De, tekeintettel a páromra, aki mellesleg itt ül mellettem, és tekintettel a feleségedre, - aki ugyan nincs itt-, pihentetem a dolgot. Próbálok úgy tenni, mintha itt se lennél…

Egyike ezen személyeknek Taliesin főmágus, ki Tiurren tornyának legfelső szobájának ablaka előtt áll, és bámul kifelé. Tiurren, az égígérő torony. Így emlegetik az emberek, méghozzá nem is alaptalanul. A torony teteje messze a felhők, fölé nyúlik, így az idősödő mágusnak remek kilátása nyílik az alatta terpeszkedő végtelennek tűnő felhőrétegre...

Szerelmesek voltak, örültek egymásnak, mint még semminek minden percben forró csókok csattantak el, leírhatatlan volt az az érzés, igyekeztek minden percet együtt tölteni. Elmentek egy romantikus, ám mégis egyszerű helyre, ahol maguk voltak...

’Ez a trón...’ - mondtam, miközben a ruhámat néztem.
’Álmaidban már ültél itt’ - mondta Marcus.- ’Sosem tudtad mit jelent az az álom, igaz? A véred hívott, a sorsod szólított ide már akkor is. De ma éjjel kellett átvenned az uralmat.’
’Mit kell tennem?’ - kérdeztem.
’Fel kell frissítened a vérvonalat. A mai vámpírok, talán ha 300 évet élnek, aztán elporlad a szívük.’ - válaszolta Daron...

Elterveztem az egészet és te, mint akit nem érdekel, csak úgy idejöttél. Egyedül akartam enni, most először. De most a te kezedben a kifli. Félhomályban akartam falba ölni a perceket, gondolkodni a csendről és arról, h mennyi időt elvesztegettem, s hogy ez estéim egyik utolsója, meg hogy mennyire szép ez az egész. Most meg veled töltöm. Veled!
Elrontottál mindent! ...

Mily ördögi irónia, hogy ugyanazon az egy napon találtam meg önmagam, és akkor vesztettem is el mindent, mi fontos volt nekem. Annak a napnak minden perce belém égett, sorsom tüzes billogja nyomán. Kávéval indítottam, benne kevés tejjel, sok cukorral. Átfutottam az újság cikkeit, majd beálltam a zuhany alá. Felfrissített. Fogmosás, és pakolászás. Öltöny fel, rápillantás Erikre, hogy alszik-e? Hát persze, hogy nem. Elköszönés, és irány a tanszék. Meghívtak, hogy beszéljek a pszichológia...

Vajon hogy leszek képes elfedni magam előtt a mérhetetlen magányt? Amikor 11 órakor sem akaródzik felkelni az ágyból, mert ott legalább álmodhatok arról, hogy van valakim. Valaki gondol rám, hazavárhatom, kényeztethetem és szerethetem. Hogy tagadom majd le magam előtt, hogy a virágot az asztalomon saját magamnak vásároltam, hogy némi szépséget és finomságot varázsoljak az ürességbe...

Sziasztok a nevem Arcsi és egy harcosról szeretnék nektek mesélni, aki nagyobb harcos volt mindenkinél de nem, azért mert a legjobb mesterektől tanult, hanem azért mert szívvel, lélekkel harcolt és ez tette őt igazán naggyá...