Démon és Angyal harc

Felvértezve minden gonoszsággal, eljött egy démon a Földre. Elküldte a sátán, hogy azt a kevés szeretetet is kiirtsa az emberekből, ami még van. Olyan 185 centis, sportos, kissé izmos, fekete haja rövidre felnyírva, szeme barna volt, mert a Földön nem éghetett benne a tűz, ami a szíve helyén lobogott, égett benne a pokol minden kínja. Nem szép férfi volt, hanem sármos. A szeméből a megközelíthetetlen férfit látta minden ember, féltek tőle, mert hát mégis csak egy démon volt, ezt nem tudta levetkőzni.

Tiszteletet parancsolóan, magabiztosan járta az útját. Aztán munkához látott, mindig hajszolta azt, hogy szeressék, csak őt, senki mást, kisebb háreme volt már, és mindenkivel éppen, akivel volt, azzal akart lenni örökre, és úgy is viselkedett azokkal a személyekkel. Kaptak tőle fényt és csillogást, úgy bánt velük, mint egy hercegnővel. Amikor megismerték, egy iszonyatosan önelégült embernek gondolták, aki gonosz és rossz, mégis van benne valami, amit akartak.

Amikor már ismerték, rájöttek, hogy ez az ember kell nekik, és meg akarják tartani, csak maguknak, persze volt szépség hiba, mert elhúzta a lehetőséget, ő nem lehet senkié sem, mert valaki van neki, aki mindenben jobb, ezért még jobban szerették, még jobban bizonyítani akartak neki, hogy ők jobbak, hogy ők szebbek. A férfi az ágyban is tökéletes volt, mindent elviseltek neki, adtak, csak adtak, küzdöttek és küzdöttek. De nem volt semmiféle hatása, nem kaphatták meg, és mire a kapcsolat végéhez értek, örökre szerették a férfit, örökre a bűvkörébe tartotta őket, ő lett a barátjuk, még mindig volt ideje rájuk, és csak egyre jöttek körülötte a lányok, egyiktől ment a másikhoz, és már nem fájt nekik. Elkezdték átvenni az ő személyiségét, mint lányok mentek és hódítottak.

Már nem kergették a szerelmet, nem mentek fejjel a falnak a férfiakért, nem tudtak nekik újat adni, csak másolatoknak hitték őket. A démon mindig ott volt, kit választhatnak, mindig csak jó embereket engedte, addig kérdezték, amíg rájöttek, ki kell nekik, az, akit kiszívhatják a szeretetet. Hűtlenek lettek, nem volt semmi és senki, akitől ne vették volna el a szeretetet. Dicsekedtek, olyan lettem, mint te, mindent tőled tanultam. A démon már sokat vett el az emberekből és a kis hercegnői is mind neki dolgoztak, persze nem vették észre, hogy boldogtalanok, csak azt, hogy nem szeretnek, és nem sérülnek. Közben mások életét megkeserítették, mégis csak jöttek az emberek, akiket megfogtak maguknak, a jellemmel, a szóval, és a szépséggel.

Mindenki csillogásban járt, mindenki magabiztos volt, és érzelem nélkül élték az életüket. Mindenki másolat volt, elérhetetlen, akinek bizonyítani kell, nem tudtak kiszállni a kapcsolatból a szeretők meg szenvedtek, hogy meghódítsák teljesen a hercegnőket. Persze mivel ők nem szerettek, ezért nem lehetett őket a biztosból elvenni, a gonosz démon mindig ott volt, befolyásolta a dolgokat, hogy ne lehessenek boldogok, nehogy valaki felnyissa a szemüket. Aztán a sok ember, aki gyűlt a gonosz körül, nem jöttek rá, hogy nekik így nem jó, nem fájt nekik semmi sem, és szerették őket feltétel nélkül, küzdöttek értük, és ez jó érzés volt mindenkinek. Aztán egy kis angyal észrevette, hogy már nagyon sok szeretet hiányzik a világból. Gyönyörű volt, szőke haját a tenger szele és a nap fénye simogatta mindig, amikor megjelent, mindenki szeretetet érzett a szívében. Nem ment emberek közé, elment a démon mellett, aki megérezte a sok szeretetet benne, amit el akart venni, nem tudott ellenállni, nem is lehetett, neki volt teremtve az angyalka. Nem érezte meg a veszélyt, és annyi szeretett kapott, hogy már kezdte megfertőzni az érzés.

Elvitte a tündért a csodákba, ahova csak azokat vitte, akiknek tényleg sok kellett, hogy szeressék, minden egyes helyre elvitte, mindent latba vett, de a saját fegyverét fordították ellen, az angyal nem mutatott neki semmit sem, nem adott szeretetet, elfogadta, de nem adott semmit sem. A démon nagyon akarta, hogy szeresse, ezért mindent megtett, és az angyal elkezdte visszavenni a sok szeretetet. Adott egy icipicit, aztán jóval többet visszavett.

A démon elkezdte érezni milyen az, ha nem kapja meg a szeretetet, és elkezdett neki fájni valami a szívében, ami eddig kérges volt, és nem érzett semmit sem. Egyszer feladta, aztán amikor meglátta, akkor ment tovább, és adott az angyalnak. Mikorra a háborújuk és a démon rájött, hogy kelepcében van, akkorra már nagyon szerette az angyalt, és nem tudott lemondani róla. De okos volt, és nem adta fel addigi életét, azt akarta, hogy szeresse a tündér, de még mindig nem szerette, csak ragaszkodott hozzá, kellett neki, mert vele még így nem bántak soha, de nem mutatta ezt sem neki, a dámon csak sejtette.

Addigra már kezdett helyreállni a rend, de a hercegnők tovább dolgoztak, ezért még nem tudott az emberiség visszafordulni a közömbösségből, meg a szeretetnélküliségből. A Démon talán ma is szereti az angyalt, és talán az Angyal is szereti már a démont. És ha ez így van, akkor megtanulta mind a kettő, hogy aki a szeretetet megérzi, megkapja, az nem tud neki parancsolni. Mindig lesznek követői a démonnak, mindig fog kapni szeretetet, de mindig lesz egy angyal, aki gátolja a szeretetrablásban a démont, és a hercegnőket, amíg világ a világ!