A legszebb szilveszter

2007. január 31. Az év utolsó napja volt. Egy mindenféle szempontból fontos, és fordulatokban gazdag év utolsó napja, ezzel a nappal lezárul az elmúlt 12 hónap minden jó és rossz történésével együtt. Ez boldogsággal töltött el, amikor aznap reggel felültem az ágyamban, ugyanakkor el is gondolkodtatott… Arról, hogy mennyi minden történt ebben az évben, mennyi minden megváltozott, és hogy holnaptól egy új év kezdődik el, amely mindennapjával egy-egy új lehetőséget kínál. Tulajdonképpen ehhez nem kell új évet kezdenünk, hiszen minden egyes hajnal egy újabb lehetőséget, az újrakezdés lehetőségét hordozza magában, nekünk csak észre kell ezt vennünk és meg kell ragadnunk a pillanatot, élnünk kell vele, és mernünk kell változtatni. De a legtöbben nem élünk ezekkel az apró lehetőségekkel, fel sem ismerjük őket legtöbbször. De az év utolsó napján érdemes elgondolkodni… Sokan fogadalmakat tesznek ilyenkor, megfogadják, hogy a következő évben minden másképp lesz, megváltoznak, változtatnak a hibáikon, a rossz szokásaikon, akár az egész életükön. És a legtöbben ünnepelnek, buliznak valahol az év utolsó napján… elbúcsúztatják a múltat, és örömmel néznek a jövő, az új év elé.

Ahogy ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, az jutott eszembe hogy tulajdonképpen fogalmam sincs mit fogok csinálni az év utolsó éjszakáján. Nem vágytam, arra hogy bulizni menjek, „csak” azért mert ismét eltelt egy újabb év… csak hogy ünnepelhessem az idő múlását…?!. Ez nem nekem való. Merengésemből a telefon csörgése riasztott fel, ránéztem a kijelzőre és örömmel vettem tudomásul, hogy a barátom az. Mindig örültem, ha felhívott, ha éreztette velem, hogy gondol rám, és hogy fontos vagyok neki, bár szerintem az ilyennek mindenki örül. Megkérdezte, mit terveztem aznap estére, mondtam, hogy abszolút tanácstalan vagyok ezt illetően, és hogy fogalmam sincs, mire ő:
- Akkor ne is gondolkozz tovább ezen, mert már van programunk!
- És mégis mi? – kérdeztem mosolyogva, olyan lelkesen tud beszélni valamiről, amit kitalált vagy eltervezett, és ezeket a dolgokat általában véghez is viszi, bármi áron, azt hiszem, éppen ezért szeretem őt… ezért is.
- Azt sajnos nem mondhatom el, meglepetés…
- Nem akarok ünneprontó lenni, de tudod, hogy nem terveztem bulizós ünneplős estét… és a meglepetésekért sem igazán rajongok…
- Tudom, tudom, ne aggódj tetszeni fog. Legalábbis nagyon remélem.
- Hát jó, rábeszéltél!
- Akkor 8ra megyek érted, addig sok puszi, és szeretlek!- Mindig mosolyognom kell, mikor ezt mondja… imádom hallani.
- Én is szeretlek!

Letettem a telefont és azon gondolkoztam, hogy mi lehet ez a nagy meglepetés, amiről semmit nem szabad tudnom. Tény hogy nem szeretem a meglepetéseket és a váratlan dolgokat, de ez a várakozás valahogy, furcsa módon örömmel töltött el.
A nap hátralévő részében nem is tudtam odafigyelni semmire, teljesen kitöltötték az agyamat az olyan kérdések, mint: „mégis mit fogok felvenni?” „vigyek valamit?” „és egyáltalán hova megyünk?” És mire mialatt ezekre kerestem a választ, már el is repült a nap, és elérkezett a 8 óra. Az utolsó percek iszonyat lassan teltek, aztán végre megszólalt a csengő. Mikor kimentem, nagyon meglepődtem, mert Robi egy fekete Peugeot mellett állt, fogalmam sem volt hogy kié lehet, és őszintén szólva egy kicsit megijedtem… De amint közelebb értem a kocsihoz egyből megnyugodtam, Robi egyik barátja volt a sofőr, és minden bizonnyal az autó is az övé volt. Egy sietős csók után beültünk a kocsiba és elindultunk, de akkor még fogalmam sem volt, hogy hova.
- Nagyon szép vagy, mint mindig – mondta Robi.
- Köszönöm drága, de megtudhatom végre, hogy hová is megyünk? –kérdeztem kíváncsian mosolyogva. Mire ő csak kisfiús mosollyal az arcán megrázta a fejét és megpuszilt. Nem sokkal ezután, nem telhetett el több 15-20 percnél, megszólalt, és azt mondta, hogy most beköti a szemem, hogy még véletlenül se vegyek észre semmit.
- Na jó, de ajánlom, hogy valami nagyon nagydolog legyen, ha már ennyit kell rá készülni-, mondtam miközben ő egy vékony sállal, bekötötte a szemem. Az út további részét a sál mögött töltöttem, „Robi-illata” volt, szóval nem bántam.  Negyedóra múlva a kocsi megállt, persze fogalmam sem volt hogy merre lehetünk. Kiszálltunk a kocsiból, de a szemem még mindig be volt kötve. Elköszöntünk segítőkész, önkéntes sofőrünktől, utána, pedig elindultunk.
-
Mikor láthatom már meg én is, hogy hol vagyunk?
- Már nem soká, ne aggódj, te kis kíváncsi. - válaszolta és megpuszilt.
Pár perc múlva majdnem elestem, mert a kedvesem elfelejtett szólni, hogy lépcső következik, amire én egyáltalán nem számítottam. Nem számoltam, de rengeteg lépcsőt meg kellett másznom mire végre felértünk. Eltelt egy pár perc és sok kulcscsörgés után meghallottam h kinyílik egy ajtó. Robi megfogta a kezem és bevezetett az ajtón, majd becsukta mögöttünk.
- Most itt hagylak egy kis időre, de ne mozdulj, sietek, megígérem!
- Szerinted mégis hova tudnék mozdulni, mikor azt sem tudom, hogy hol vagyok egyáltalán?! - kérdeztem nevetve, már annyira kíváncsi voltam egyszerűen nem tudtam tovább várni.

Beletelt jó néhány percre, mire visszajött. Ekkor megfogta a kezem és mentünk még pár méter, majd a hátam mögé állt és kiszabadított a jó illatú sál rabságából. Ahogy kinyitottam a szemem, egy lakótelepi lakás nappalijában találtam magam. A lakás üres volt, nem volt benne az égvilágon semmi, csak egy francia ágy matraca a földön, az erkélyre nyíló ablakon, pedig egy földig érő fehér függöny, amit lágyan fújdogált a szél. És ez még nem minden… az lakás minden pontján, a padló tele volt szórva rózsaszirmokkal, és egy négyzetcentiméternyi hely sem látszott ki a mécsesek és különféle gyertyák közül. Mind meg volt gyújtva és csak ennyi világítás volt az egész házban. Egyszerűen csodálatos volt, még soha nem láttam ehhez foghatót.

- Na, tetszik? - kérdezte Robi félénken.
- Hogy tetszik-e?! Még hogy tetszik-e? Áh, hát ez csodálatos, gyönyörű, én nem is tudom, mit mondjak…- És tényleg nem tudtam mit mondani, mert annyira idilli volt ez az egész, és olyan, mint amit az ember a romantikus filmekben lát.
- Akkor ezek szerint megérte ez a szembekötősdi ugye? - kérdezte és maga felé fordított.
Én viszont annyira meg voltam hatva ettől a gyönyörűségtől, és hogy mindezt értem tette, hogy könnyek szöktek a szemembe, és nem tudtam megszólalni. De nem is kellett, mert magához húzott és megcsókolt.
- Szeretlek, és köszönöm, ez életem legszebb ajándéka! - Mondtam miután kibontakoztam az öleléséből és kicsit magamhoz tértem.
- Én is szeretlek, mindennél jobban… ugye tudod?
- Ezek után?! Igen, tudom.

Miután ezt „megbeszéltük”, szétnéztem a kis lakásban, ahol a konyhában már elő volt készítve a vacsoránk. És amikor kiléptem az erkélyre, csodálatos látvány tárul elém. A lakótelep, a Tisza parton volt. A folyó, pedig egyszerűen gyönyörű volt az éjszakai fényben.
Ahogy ebben a látványban gyönyörködtem, Robi utánam jött és átölelt. Így álltunk ott az erkélyen nem is tudom, hogy meddig.
Éjfélkor pedig, előhozott egy üveg pezsgőt és két pezsgős poharat a konyhából. Felbontottuk és a csodálatos gyertyafényes, virágillatú szobában koccintottunk. Megígértük egymásnak, hogy még nagyon, de nagyon sokáig együtt maradunk, és a következő szilvesztert is együtt töltjük majd. Ezután az erkély felől, robbanó hangokra lettünk figyelmesek, kimentünk, és egy nagyon szép tűzijátékot láthattunk. Olyan volt ez az egész, ahogy ott álltunk ketten az erkélyen, kezünkben a pezsgővel, mintha ez a tűzijáték csak nekünk szólna.:)

Az este további része is fantasztikusan telt, még soha nem éreztem ilyen jól magam senkivel. Egész éjszaka csak egymással törődtünk, mintha nem is létezett volna külvilág, megszűnt minden csak ő volt és én. Az este végezetéül, pedig egymáshoz bújva aludtunk el a rózsaszirmok között :).

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez volt eddigi életem legszebb szilvesztere, és a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Ez az este bebizonyította számomra, hogy Robi tényleg mennyire szeret, és hogy ez nem csak egy futó kapcsolat, hanem egy életre szól… legalábbis akkor, és még most is úgy érzem. Ő a legjobb dolog az életemben, és remélem ez még nagyon sokáig így lesz, és köszönöm neki ezt az estét, amit soha nem fogok elfelejteni.