Történetek

- S mi járatban Vancouverbe? – kérdezte érdeklődve.
- Ahová te. Az olimpiára – válaszoltam még mindig a döbbenet hatása alatt.
- Talán versenyző vagy? Nem ismerős az arcod…
- Mert nem vagyok. Riporter vagyok. Engem küldtek a Stade2-től műkorcsolyát közvetíteni. Tehát egészen biztosan látjuk még majd egymást. – mondtam mosolyogva. – Remélem, megtisztelsz majd egy interjúval...

- Miért, nem érsz rá? Különben meg, nekem nem olyan fontos... Hol az oboloszod, anélkül nem vihetlek át.
- Itt a kezemben, csak… tudod nem biztos, hogy eleget tettem odafenn. Látok még… vannak még megoldatlan problémák, és most határozottan visszamennék, hogy segítsek…
- Persze, mind ezt mondja, azonban erre sajnos nincs mód. Én döntök itt ezekről a dolgokról, mindamellett vannak szabályok, amiket nekem is be kell tartanom… Ezért, ha nem sietsz, itt hagylak, és csak a folyó...

- Terhes vagyok, de azt egy szóval sem mondtam, hogy meg akarok szabadulni a gyerekemtől. Az én testem, az én gyerekemről beszélünk, akit vállalok. Nem akarok abortuszt! – Tamás elgondolkodva nézte a harciasan fellépő lányt.
- Azt hittem, hogy meg akartok szabadulni a gyerektől.
- Nem! – kiáltott föl a lány. – Nem akarok megszabadulni tőle. Az én gyerekem, az én picim. Szeretem és vállalom veletek vagy nélkületek, de vállalom – a szeméből könnyek potyogtak, bár nem akarta...

Múlt éjszaka egy különös film ment. Nem tudtam volna megmondani, miről szólt, mivel már félig aludtam. De a képsorok közé el volt rejtve valaki – inkább sejteni lehetett, mint látni. Ez a valaki folyamatosan szuszogott. Még a macskám, amely az ölemben aludt, ő is ideges lett ettől a hangtól. Pontban éjfélkor felpattant az ölemből, és idegesen járkálni kezdett fel-alá...

Lent a tónál már várták a rókák. Gyorsan lement a partra hozzájuk, és kicsomagolta az elemózsiát. A rókák szépen befalatozták.
- Ne haragudjatok, hogy tegnap nem jöttem, csak nagyon megijedtem - szólt Tonia a rókákhoz. Azok értelmes szemekkel néztek vissza rá, aztán hirtelen a lány mögé néztek.
- Hogyhogy nem bántanak téged? - Brian jött lassú léptekkel. Kicsit tartott az állatoktól. Tonia hirtelen hátrakapta a fejét.
- Már megszoktak. De egyébként én sem tudom. Nem bántanak...

- Igen, szinte egész életemben érdekeltek ezek a dolgok.
- Értem. Nos térjünk rá az átokra. Azért nem engedtem visszamenni a városba, mert nem is tudott volna. Ha eléri a házak határát, beleütközik egy falba, egy láthatatlan falba, amit az átok von maga köré. Ezzel a fallal való találkozás, eléggé rossz érzés lett volna. Nem tud visszamenni, amíg meg nem törjük az átkot. Addig itt kell maradnia, vagy az erdőben. Máshová nem tud menni - magyarázta a pap.
- És ha nem sikerül...

Ott állok, és kattogtatok, közben szétárad bennem a pozitív energia. Úgy érzem, bármire képes lennék. Egy kivételesen gyönyörű pej csődör rohan felém. Ilyen szép jószágot még életemben nem láttam. Patái belevágódnak a földbe, porfelhő követi útján. Ránézek, és látom, ahogy dolgoznak izmai. Ez az állat nem más, mint az elemi erő, amit sugároz magából...

Letérdelt elém, s elkezdte a nadrágomat gyűrögetni a kritikus ponton, ami már amúgy is feszült egy ideje. Rám mosolygott, majd lehúzta a sliccem, s kibontotta a péniszemet a nadrágból. Nagyon finoman húzogatta a bőrt rajta, játszott vele. Aztán elkezdte nyaldosni a végét. Azt hittem, menten eldurranok...

Mi a szerelem? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent várni azt, ki nem jön el soha? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent hallani a szót, mi sosem hangzott el? Csak egy érzés, semmi több...

„Zárkózott vagyok. Sajnálom. Tényleg. Nem tudok mit tenni ellene, nem változhatok meg akárki vagy mindenki kedvéért.”
Ez a mondat egyszerű megoldás egy bonyolult problémára. Vagyis ez az egyszerű mondat nem megoldás a viszonylag bonyolult problémára.
Játék a szavakkal. Erről is ugyanúgy le kéne szoknom, mint a félmegoldás-szerű egyszerű mondatokról. Nem írom a gondolat végére ezt: „Na, mindegy.” Ez is rossz szokás.
Visszatérve az előbbi problémához (tudom, a szóismétlésről...