Día de Difuntos

Belépsz a tágas csarnokba. Akármerre nézel hatalmas ringeket állítottak fel. A Día de Difuntos kellős közepébe csöppentél. Ezt az ünnepélyt minden évben megrendezik, ahol az összes mágikus lény résztvehet, hisz ez számukra egyben az Összefogás Napja is. Egy vérfarkas esik melléd. Már nem szomjas, - gondoltad - a szájára rászáradt vérből ítélve, már biztos nem is éhes. Felállt, bocsánatkérően rádmosolyog (rádvicsorog?), majd hatalmas üvöltéssel újra beveti magát a verekedésbe. Szerencsére csak „játszanak.” Hatalmas robaj hangja szűrődik be. Kinézel az egyetlen éppen maradt ablakon, és látod, hogy több tucat sárkány ereszkedik le a levegőből. Kezded magad, nagyon nem jól érezni. Épp hátrálnál kifelé, gondolván, hogy nem jó helyre jöttél, amikor nekiütközöl egy alaknak, aki épp most lépett a csarnokba. Megfordulsz megnézni, vajon most kit dobtak ki a ringből? Egy csuklyás alak áll elötted. Az arcát nem is lehet látni. A vállán hatalmas méretű nyereg van. Biztos most érkezett a sárkányokkal.

- Azt hiszem, rossz helyen jársz - suttogta. Érdekes volt, hogy a hatalmas hangzavarban is tisztán értetted a szavait. Mintha a fejedből beszélt volna. Inkább ebbe bele sem gondolsz...
- Egy klánt keresek, amibe csatlakozni szeretnék. Azt mondták, erre találom.
- Ohh, az óvoda egyel arrébb van - húzta gunyoros mosolyra a száját, kivillantva két szemfogát. Érezted, hogy a nyakad viszketni kezd.
- Ide irányítottak. Mondták, hogy ez egy tuti hely.
- Igen? Biztos, jóakaród volt, aki küldött.

Elgondolkodtál azon, ahogy a kocsmában üldögéltél a pasassal és valamit mondott erről a klánról. Ha jól emlékszel, akkor a szeme sem állt jól. Persze, mert az egyik hiányzott. Tényleg sunyi pofája volt.

- Ha már idáig eljutottam, akkor szeretnék csatlakozni - nyelsz egyet, nem hiszed el, hogy ezt te mondtad.
- És mi vagy te? Misztikus ember? - ledobta a válláról a nyerget. Akkorát puffant, hogy még a halottak is felébredtek rá. A zene elhallgatott, mindenki a bejáratot, vagyis téged és az idegent figyelte.
- Mi legyen vele? - emelte fel a hangját a csuklyás alak.
- Éhes vagyok - vihogta egy félrészeg állapotban lévő farkas.
Érdekes, hogy így részegen kifejezetten a hiénákhoz hasonlítottak. Legalábbis agyi szintben, és humorban mindenféleképpen. Így is hálát adhatsz az égnek. Ha humorérzékük van akkor... Bár lehet, csak annyit érsz vele, hogy a hullád fölött, majd jókat poénkodnak.
- A belépéssel gondok lesznek - szólt nyugodtan az ember. - Melyik fajt képviseled?
- A reggelit - röhög az előző farkas. kis derültség támadt az állatok között.
- Te meg a szőnyeget - vágsz vissza. A farkas annyira meglepődött, hogy még vihogni is elfelejtett. Néhány fajtársa morogni kezdett. Nem tudod honnan vetted a bátorságot. Talán, a levegőből, ami át volt itatva mágiával. Bár, az arcokat elnézve, lehet, hogy nem volt nyerő, ez a hasonlat.
- Talán lehetne neki egy esélyt adni - hallottál valakit a tömegből.
- Azt mondod? - kérdezte az előtted álló alak.
- Egy próbát megér - a hang közvetlen a füled mellett szólalt meg. Összerezzentél. Hogy tudott ilyen gyorsan, és hang nélkül a hátad mögé lopózni?
- Én azt mondom, próbáljuk ki. Nem mindennap sértegetik a farkasokat a saját klánházukban.
Lehet, hogy a te fajtád megengedi a keveredést. De a vámpírok annál büszkébbek, és kevesebben is vannak. Nem engedhetjük meg, hogy gyengék legyünk. De ez a klán mégis csak az összefogásról szól. Ha a vámpírok és a vérfarkasok képesek voltak a több száz évig tartó háborúskodás után egyességre jutni, akkor lehet, hogy tényleg meg kéne próbálni. Steve a te klánod, mit szólna hozzá, ha egy ember kerülne közéjük?
- Megharapnánk LordDracul, megharapnánk! - csapott a válladra.
A hideg is kirázott. Most értetted meg, hogy a két klán vezetőjével akadtál össze. A környék rettegett Vérfarkaskirályával, magával Steve-vel és az éjszaka uralkodójával a vámpírok leghatalmasabbikjával, LordDracul-lal hozott össze balsorsod.
- Rendben van - szólt hosszú hallgatás után LordDracul. - Dönts hát. Még visszakozhatsz, mert ma jó kedvünk van. Még elmehetsz, de ha ezt most nem teszed az éjszaka teremtményei örökre rádnyomják bélyegüket.

Tulajdonképpen nem tudod eldönteni, hogy melyik lenne a jobb ötlet. Hagyni, hogy befogadjanak, vagy – szó szerint – fejvesztve menekülni. De egy belső hang a fejedben (?), előre taszít, vegyülj el a tömegben, mert ez egy új élet (halál?) kezdete. Kalandokkal teli, jobb esetben hosszú, évek várnak rád, ha elfogadod a Végzeted.