Történetek

Az a szerelem soha nem múlik el. Az a fajta szerelem, amely nem ismer időt, távolságot, fejlődést, halált és életet. Amely kortalan és szertelen. A zöld szemekben ott lángol ma is. Az esőcseppekkel díszített szemüveg mögött felfedezni még a könnycseppet, amely elvegyülve az édes esővízzel végigcsorogva az állon visszatér az anyafölbe...

Persze a nagy vallomás után (ami nem is tőlem származott) 2 hónapig nem állt velem szóba, nem válaszolt, került. Megértettem és elfogadtam, de belül nagyon fájt. Aztán kezdett felengedni, találkozgattunk, hazáig kísért, persze semmi nem volt, csak mentünk egymás mellett, de nekem már ez is elég volt ahhoz, hogy elszoruljon a torkom, és teljesen hülyének érezzem magam. Egész éjszakás csetelések, teljes rózsaszín felhő...

A válásom után nagyon boldognak éreztem magam. Mivel egy nem túl ’rózsás’ kapcsolatot zártam le a válással, úgy éreztem, hogy valami fantasztikus érzés egyedülálló nőnek lenni. Azt gondoltam, hogy minden szuper. Szabad nő vagyok. Ami sok 30-as éveiben járó singli nőnek bánatot és lelki vívódást okoz, nekem már gyermekem is van. Sőt kettő gyermekem. Van egy klassz állásom. Van hol laknom. Tehát mi gondom lehet. Boldog voltam, nagyon boldog. Persze ideig, óráig. Egy kis idő elteltével hiányzott...

A szerzetes lekászálódott, és óvatosan átvette az ájult lányt. Nem volt éppen gyenge testalkatú ember, mégis megroggyant a lába a páncél súlyától. A kocsi hátulja szerencsére tökéletes betegágynak bizonyult: a szerzetes a kolostorban szőtt vásznakat szállította a fővárosi piacra, hogy elcserélje szerszámokra. Az új helyzet miatt azonban el kell halasztania az üzletet, előbb orvoshoz viszi a lányt, s csak aztán megy majd a piactérre...

Kata feltépte az ajtót és kiszaladt az éjszakába. A farkasok nem követhették, hisz akkor egész fajuk épségét kockáztatták volna. Szélsebesen futottak, immár ember alakban, de Kata lépéselőnyben volt. Érzékei kitisztultak és a lábai gyorsabban mozogtak, mint valaha. Egy bokorból előugrott egy negyedik és elkapta a lányt. Kata minden erejével azon volt, hogy letaszítsa magáról a fiút, de nem ment neki...

A szakítást követő randik sorra befulladtak. Akadt cigiző törpe, irritáló cigi szaggal, és nem éppen kebelbarát, menő kétméteres, aki nyakfájást okoz, a legutolsó a majdnem igazi, épp csak a nevét felejtette el mostanra, de abban a srácban volt valami, ami képes lett volna megtartani, a hiba nem is benne, hanem a lányban volt, az hogy tanyasi… ezt kár is részletezni. Néha éjelente, arról álmodott, az élet kegyes és elhozza majd a herceget. De ezt a világot nem az andalító szerelemre találták...

Ismerte már Tyr csókját, hiszen egyszer már megcsókolta, de akkor nem a szerelem vezérelte, hanem, a sajnálat. Meg akarta könnyíteni a dolgát, és nem akarta, hogy lelkiismeret furdalása legyen. Ám ez most más volt, egészen más. Tyr keze végigsimította az arcát, a testét, s a lány megremegett, amit Tyr elégedetten nyugtázott. Nyelve szétfeszítette a lány fogait, és a szájába hatolt. Az fiatal lány teljesen elgyengült. Belecsókolta a nyakába, s gyengéden harapdálta...

Az egyetemi díler a rektor tanácsára - aki aligha aludt azóta nyugodtan éjszakánként, amióta a képei nálunk voltak - egyik pillanatról a másikra a többszörösére emelte az árait és bárhogyan is győzködte Guy, esze ágában sem volt engedni belőlük. Az öcsém rövid időn belül mérlegelte a lehetőségeit és végül pontosan azt tette, amiben a rektor reménykedett: megkísérelte kiváltani az adagját valami olyasmivel, amire a buzgómócsing egészen biztosan ráharap....

Úgy tűnt, a nagy vihar megakadályozta, hogy a lány bulit tartson. Nagyon ideges is volt emiatt, nem csak azért, mert nem jött össze a terve, pont most, amikor lett volna rá alkalom, hanem mert gyűlölt egyedül lenni. Nem számított rá, hogy mikor szülei elutaznak, pont irgalmatlan nagy vihar lesz. Mintha minden direkt ellene szólna. De legalább ne lenne egyedül. Vagyis majdnem egyedül...

Emma megszerette az iskolát, a diákokat, még a munkáját is, bár néhány esetben ő is papírkái hősévé válhatott volna. Reggel még nem olyan izgalmas az élet, mint délután, délutánra mindenkiben leülepszenek bizonyos elvárások önmagukkal szemben. Az eddigi hallgatózások zöme kellő feltűnés nélkül zajlott. Kivéve a mostanit, a lányt mindössze egy nagy méretű fa akadályozta meg céljai elérésében, valami cédrusféle, ami kitartóan szurkálta a tüskéivel...