A hadistennő 12

XII.
Szerelem a halál árnyékában

Épp végeztek az evéssel, mikor hirtelen megmozdult alattuk a föld. Az isten és a leány rémülten felkiáltottak, és elesetek. A konyhában néhány cserépedény és tál elesett, és darabokra tört.
- Mi az ördög volt ez?- kérdezte a lány, mikor néhány perc múlva megszűnt a mozgás.
- Megrengett a világmindenség- hangzott a válasz.
- Ez azt jelenti, hogy hamarosan eltűnnek azok az elemek, amik összetartják a világot, és biztosítják a rendet?
- Igen, azt. Már tényleg nem sokat kell várnunk, és mehetünk megküzdeni az ellenségeinkkel. Erről is szeretnék veled beszélni.
- Jó, akkor beszéljünk,- szólt a lány, és leült a székébe.
- A szobámban, ha lehet.
Tyr szobájában a férfi hellyel kínálta Antoniát, majd belefogott a mondandójába.
- Szeretném, ha nem jönnél ki velünk a csatatérre, hanem a valkűrökkel együtt Azgardot védenéd a tűzóriásokkal szemben.
- De miért?
- Mert ott kint megeshet, hogy olyan fog megölni, aki családtag. Hatalmas lesz a káosz, és senki sem fogja azt nézni, hogy ki barát és ki az ellenség. Nem örülnék, ha véletlenül valamelyikünk a családból téged ölne meg az ellenség helyett, érted?
- Igen, de én attól félek, hogy a tűzóriások azonnal meg fogják ostromolni Azgardot.
- Annyira hamar nem, mivel te meg a valkűrök el fogtok szórakozni velük egy kicsit.
- Rendben, de mi lesz veled? Ha Garm-nak sikerült sebet ejtenie rajtad, lőttek a halhatatlanságodnak.
- Ne aggódj, tudok vigyázni magamra. Viszont egyet ígérj meg nekem, rendben?
- Mi legyen az?
- Az, hogy óvatos leszel, és vigyázol magadra!- szólt a férfi, és magához húzta a lányt. Felnézett rá, s még közelebb húzta magához.
- Esküdj meg nekem, hogy vigyázol magadra!- mondta, és még szorosabbá vált az ölelése.
- Esküszöm, és most eressz!- morogta a lány, akinek már fájt a dereka körüli szorítás. Keze a fájdalomtól bemart a férfi vállába.
- Kérlek, eressz, ez fáj!- síkította, mire az isten elengedte.
- Bocsáss meg!- morogja csendesen.
- Semmi baj.

Antonia visszament a szobájába, majd úgy határozott, alszik egyet. Tyr is ezt választotta. Az ifjú harcos ébredt hamarabb, aki három órát aludt. Mikor kilépett a folyosóra, halk nyöszörgésre lett figyelmes, ami a harc istenének szobájából jött. Bement hozzá, hogy felrázza. Látta, hogy nyugtalanul hánykódik az ágyában.
- Tyr! Ébredj, hallod?
A hadisten épp Vigrid mezejére, a Ragnarök színhelyére álmodta magát, és pár szörny szorongatta. Több sebből vérzett már, s ellenfelei épp a halálos csapásra készültek, mikor a lány megpróbálta felébreszteni. A hadisten, mikor a lány megrázta a vállát, hirtelen felült, és ököllel belevágott az arcába. Antonia is megijedt. Az ütéstől elterült a földön, ám mielőtt felugorhatott volna, az isten elkapta a nyakát, és felrántotta, majd ismét megütötte. Lánya legnagyobb rémületére a szemürege szilvakék volt.
- Tyr! Én vagyok az, a lányod! Kérlek, ne bánts!

A hadisten válaszul csak elengedte a lány nyakát, aki mikor a kemény padlóra zuhant, és felkiáltott a fájdalomtól. A szája felszakadt és vérzett, s az orrából is folyt a vére. A szeme alatt is megjelent egy halovány folt. Tyr csak állt fölötte, és nézte. Az ifjú harcos, nem mert felállni, és a szemét ellepték a könnyek. Tanácstalanul és segélykérően nézett körbe. A férfi hirtelen behunyta a szemét, testén átfutott a borzongás.
- Tyr! Mi történt veled, mi a baj?- kérdezte a lány.
A férfi azonban nem felelt, csak állt, a fejét lehajtotta, majd hirtelen összeesett. Mikor magához tért feje a lány ölében feküdt.
- Hol vagyok?- kérdezte, és felnézett. Antonia hajolt fölé.
- A szobádban. Rosszat álmodhattál, és mikor felébresztettelek, nekem ugrottál. Aztán hirtelen összeestél.
- Ezt én tettem veled?- kérdezte, és megérintette a lány sérüléseit, ki felszisszent a fájdalomtól.
- Igen, te voltál.
- Ne haragudj, de nem emlékszem, hogy megtámadtalak.- morogta az istenség.
- Semmi baj, majd lejegelem a sérüléseimet. Most pedig, ha kérhetném, szállj le rólam!
Mikor mindketten felálltak a lány, elköszönt, s ment volna, ám a férfi elkapta a csuklóját.
- Nagyon dühös vagy?
- Annyira nem. Hagyjuk a témát, és szeretném rendbe hozni magam. Egy kis jeget akarok szerezni, hogy borogathassam a sérüléseimet.
Megpróbálta kiszabadítani a csuklóját, ám Tyr még jobban megszorította, s szabad jobbjával magához vonta.
- Tudom, hogy haragszol, és félsz tőlem, de most engedd, hogy ezeket az érzéseket feledtessem veled.- súgta, és megcsókolta a lányt, akinek elakadt a lélegzete, és a vérnyomása az egekbe szökött.

Ismerte már Tyr csókját, hiszen egyszer már megcsókolta, de akkor nem a szerelem vezérelte, hanem, a sajnálat. Meg akarta könnyíteni a dolgát, és nem akarta, hogy lelkiismeret furdalása legyen. Ám ez most más volt, egészen más. Tyr keze végigsimította az arcát, a testét, s a lány megremegett, amit Tyr elégedetten nyugtázott. Nyelve szétfeszítette a lány fogait, és a szájába hatolt. Az fiatal lány teljesen elgyengült. Belecsókolta a nyakába, s gyengéden harapdálta. Halotta, ahogy a lány halkan felnyög, s érezte, ahogy a hátát, a vállát simogatja, majd még jobban magához húzta a férfi fejét. Lassan elkezdte megszabadítani a felsőruháitól, és közben lassan, őrjítően lassan kezdte végigcsókolni a testét. Rövidesen azon kapta magát, hogy a férfi hagyat dönti, és rámászik. Ekkora már mindketten felül meztelenek voltak. Vad csókokat váltottak, s a férfi keze ismét végigsimított a testén, majd megfogta a lány mellét. A behatolás, lassú, és finom volt. Tyr örömmel állapította meg, hogy előtte még senki sem birtokolta ezt a testet, amely most alatta hánykolódik. Antonia élvezte az együtt létük minden pillanatát. Együtt értek el a csúcsra, s a lány hamarosan az orgazmustól félig ájult hadisten hátát simogatta. Mikor beteltek egymással a férfi és a lány félig ájultan súgták egymás fülébe a vallomásukat.

- Szeretlek, Tyr, szeretlek!
- Imádlak, Antonia! Istennőm!
Nehéz volt az isten, nagyon nehéz, de a lány tudta, hogy ennyire még sose engedte ilyen közel magához. Tyr csak percek múlva tért magához, először felkönyökölt és mélyen a lány szemébe nézett. Pár tincs a szemébe lógott.
- Jól vagy?- kérdezte.
- Igen.
- Még mindig haragszol?
- Nem, meggyőztél, hogy nem érdemes.
- Ezt örömmel hallom.
Tyr lehajolt és megcsókolta a lányt, aki elsöpörte a szemébe lógó tincseket. Mindketten látták a fáradságot, és az örömöt a másik szemében. Tudták, bár nem mondták ki, hogy mindketten nagyszerű élményekben gazdagodtak a másik által. Rövidesen egymás karjaiban aludtak el. Tyr kérdezett valamit, amire szerelme nem válaszolt. Lenézett, és látta, hogy békésen alszik a vállán. Gyengéden megsimogatta, s maga is elaludt.
Egyedül ébredt. Felült az ágyában, és körülnézett, ám látta, hogy Antonia se mellette, se a szobában nem tartózkodik.
- Antonia?- kérdezte. Hangja visszhangot vert a szobában, s a saját fülét is bántotta.

Kimászott az ágyából, dereka köré tekert egy lepedőt, s átment a lány szobájába. Antonia épp öltözködött. A haja vizes volt, nyilván fürdött. Háttal állt a férfinak, aki látta az előző tettének „bizonyítékait” a lány vállán, és nyakán, szép, kerek, vöröses foltokban. Félálomban úgy érezte, csak álmodta ezeket az eseményeit, ám most, hogy látta a „bűnjeleket” rájött, hogy nem álom volt.
- Szia!- szólalt meg a háta mögött. Hangjára a lány összerezzent, és csak félig fordult felé, s a felsőjével takarta el a testét.
- Neked is szia!- morogta zavartan.
- Nem kell előttem takargatnod magad, hisz mindent megmutattál nekem tegnap. Vagy ez még a mai nap?
- Én is örülnék, ha ezt tudnám, de ebben az egyhangú sötétségben már elvesztettem az időérzékem.
- Minden rendben? Kissé idegesnek tűnsz.
- Igen, valóban az vagyok, mert folytatnám az öltözködést, de helyette itt trécselek veled. Ha nem haragszol, szeretném befejezni, amit elkezdtem, és ha te is így állsz még előttem egy kicsit, nagyon zavarba fogsz hozni!
- Talán nem tetszik a látvány? Valamikor még tetszett.
- Itt nem az a lényeg, hogy tetszik vagy nem.
- Akkor mi?
- Az, hogy nem minden nap állnak meg előttem férfiak egy szál lepedőben, és nem nézik végig az öltözésemet. Szóval légy kedves, és távozz! Amúgy pedig neked sem ártana felöltöznöd, mert elég hideg van. Vagy nem fázol?
- Ha egy férfi félmeztelenül lát egy nőt, akkor nem fázik, sőt kifejezetten melege lesz.
- Csak azt ne mondd, hogy neked is meleged van.
- Nekem csak kezd melegem lenni.- szólt az istenség, és közelebb lépett a lányhoz.

Megfogta a vállát, maga felé fordította, majd lehajolt, és megcsókolta. Antonia azonban még mindig nem heverte ki a tegnapi éjszakát, s elszakította a száját a férfiétól, s hogy lehűtse az épp fellángolni akaró szenvedélyét, pofon vágta. Tyr a nem várt reakciótól megtántorodott, s az arcát fogva hátrált két lépést.
- Ez most mire volt jó?- értetlenkedett.
- Arra, hogy ne izgasd fel magad! Nem akarom, hogy ostoba ábrándokkal áltasd magad. Mi nem vagyunk szeretők! A mi viszonyunk több két szerelmes viszonyánál! Te az apám vagy, én meg a lányod! Elfelejtetted?
- Nem, nem felejtettem el.
- Akkor uralkodj magadon, és viselkedj normálisan!
- Igenis!
- Most pedig ha megkérhetlek, távozz! Az ajtó a hátad mögött van. Szedd rendbe magad, aztán együnk valamit!
Tyr úgy somfordált ki a lány szobájából, mint a leforrázott kutya. Valahol mélyen sértette ez a visszautasítás, ám belátta, hogy a lányának igaza van. Valóban nem szeretők, és ez a szeretkezés sem azért történt, mert szerelmes a lányba, hanem, hogy elnyerje a bocsánatát. Nem vallotta be magának, de jól esett neki. Hónapok óta nem volt senkivel, így óriási volt benne a feszültség, amit most kiadott magából. Azon kívül, pedig jól esett egy kis időre felednie, hogy milyen közel a vég, és a világból is ki akart szakadni legalább egy kis időre. De valahol mélyen megszólalt benne egy vádló hang, ami azt suttogta, hogy a saját lányát rontotta meg.
„Eh!- gondolta bosszúsan -Antonia nem a vér szerinti lányom, így nem tettem semmi rosszat!”

Ám a vádló hang nem hallgatott el. Antonia is öltözés közben ezen a problémán rágódott. Tudta, hogy Tyr nem az igazi apja, bár ő úgy érezte, mintha az lenne. Bár benne még megmaradt a tüske a támadás miatt, mert úgy érezte, hogy szándékos volt, bár az isten azt állította, nem emlékszik semmire. De mondani bármit lehet, ugye? Őt sem a szerelem, hanem a halálfélelem, és az élet utáni vágy hajtotta, és jól esett neki, hogy egy erős lángú élet ölelte meg. Úgy érezte, hogy egyszerre sebezhető, és erős. Tyr ereje olyan volt neki, mintha egy hatalmas pajzs védelmezte volna. Élvezte, ahogy átölelte, és szinte a bőrén érezte a hadisten életenergiáit.
„Vajon meg fog köztünk változni emiatt valami?- töprengett. Ám a választ csak az idő adhatta meg. Csak ő és senki más.