halloweeen.com

A lába beleakadt a bőven a kerítésen kívülre növő tüskés sövénybe és ő kis híján felbukott benne. Kedve lett volna megállni néhány pillanatra és kitépni az egészet vagy esetleg becsöngetni a rögtönzött őserdőhöz tartozó házba és felvilágosítani annak tulajdonosát, hogy amennyiben lenne igazság a földön, ő most éppen a pokol legmélyén főne egy több ezer éves, direkte neki fenntartott üstben, amely alól meghatározott időközönként mérgező füst száll fel, valahogy úgy, mint ahogyan az AirWick légfrissítő működik. Csak persze azzal éppen ellenkező hatást kiáltva a jelenlévőkből.

Mivel azonban a mostanra már teljes egészében besötétedett utcán haladó férfi (igazság szerint a "férfi" jelzőt használni vele kapcsolatban egy kicsit túlzás, az illető ugyanis alig nézett ki húsznak, a valóságban pedig még kevesebb volt) tökéletesen tisztában volt vele, hogy igazságot keresni a földön körülbelül annyira értelmes és józan cselekedet, mintha bionaranccsal etetné a kutyáját, beérte egy az orra alatt elmorzsolt, rövid és lényegre törő káromkodással.

A soron következő sarkon egy pillanatra tétovázva megállt, ám szinte azonnal határozott és (jobbra fordulva) már indult is tovább. Ekkorra kezdte komolyabban megérezni az odakint uralkodó nulla alatti hat-nyolc fokot, így jobb kezével fázósan összehúzta magán csaknem földig érő kabátját. A mozdulat közben merő véletlenségből hozzáért a bal karjához és élesen felszisszent, majd gyorsan beharapta az alsó ajkát, megakadályozandó a további hangeffektek képződését. Elvégre is ő most éppen azon dolgozik, hogy a lehető legészrevétlenebb maradjon. Ha összvissz ennyi telik tőle, mint amit idáig produkált, akkor alighanem jócskán kijött már a gyakorlatból.
Az utca közepére érve valamelyest lassított a tempón. Hunyorogva kísérelte meg kisilabizálni a házszámokat, egy pillanatra meg is torpant. Ha jól emlékezett, a harminchatos volt az, amit keresett. Állítólag apró, de helyes ház és a kertjében egy hattyú formájú kerti törpe áll.

Jelenleg a tizennégyesnél tartott, ezért úgy döntött, talán nem válna nagyon kárára, ha egy kicsit megszaporázná a lépteit. Kikerült egy, a járdára felhajtott és ott önkényesen egyszemélyes parkolóhelyet nyitó fehér furgont, átlépett egy vihar által letört óriáskar-vastagságú faágat és még éppen mielőtt végleg kiborult volna az állandó szlalom-effektustól, megpillantotta a harminchatos táblát. Megtorpant előtte, szándéka szerint ezúttal már véglegesen és szemügyre vette a kerítést. Lefitymálóan felhúzta a szemöldökét, majd - csupán csaknem teljességgel használhatatlan bal karja miatt némileg vontatott mozdulatokkal - cirka négy-öt másodperc alatt átmászott rajta.
A ház előtt, a bejárathoz vezető lépcsőtől úgy másfél méterre ott állt a műhattyú félig széttárt szárnyakkal, származásából kifolyólag mozdulatlanul, akár egy kőszobor.

Az alak szemügyre vette a házat. Úgy vélte, azok az illetők, akik "aprónak" titulálták a helyet, némileg elvetették a sulykot - az ugyanis minimum négy hálószobás, két fürdős hajléknak tűnt -, vagy pedig már nagyon régen jártak errefelé és a közelben lakók, valamint a helyi önkormányzat azóta már átépíttették az utcát. Még szerencse, hogy a hattyú és a házszám maradt a régiben.
Az alak, bár egy belső hang azt súgta neki, valószínűleg sokkal jobban járna, ha inkább kivenne egy szobát valamelyik közeli hotelben, elindult az ajtó felé. A célállomásként kitűzött nyílászáró mellett mindkét oldalt muskátlis cserepek sorakoztak az ablakpárkányokon, mögöttük élénksárga függönyök lógtak. A férfi, mivel meglehetősen jól ismerte a ház tulajdonosát, ez utóbbi tapasztalatait némileg visszataszítónak találta.
Kihalászta a pótkulcsot a jobbról számított negyedik virágvödörből és csaknem betörte az ajtót abbéli igyekezetében, hogy mielőbb bejusson a hajlékba. Ugyanezt úgy zárta be maga mögött, akárha az élete múlna rajta, hogy az kiszakad-e a keretéből.

Ezután körül sem nézve a helyiségben oldalra fordult és leheletnyit arrébb lökte a kanárisárga asztalterítőre hajazó függönyt. Fellélegzett, amikor megpillantotta a kihalt utcát. Egyetlen ember sem tartózkodott odakint, legalábbis pillanatnyilag.
A férfi, eredeti nevén Victor White most már teljes egészében a házra összpontosította a figyelmét. Bár számított rá, hogy így lesz - amennyiben téved, most igencsak nagy bajban lenne -, mégis megkönnyebbült, hogy üresen találta azt. Amennyiben további számításai is helyesek, még úgy másfél órája van... Ha kicsit jobb kedve lenne, akár még azt is hozzátehetné, hogy hátra.
Kissé nehézkes mozdulatokkal kibújt belőle és az előszoba padlójára hajította a kabátját, ügyet sem vetve a tőle csupán karnyújtásnyira lévő fogasokra. Végignézett az elébe táruló nappalin (szobanövények, tévé, hifi, asztalok, könyvek, kanapé és fotelek, utóbbiak közül az egyik élénk narancssárga), valamint az abból nyíló három ajtón (a helyiség közepéről felfelé induló lépcsősorról egyelőre nem volt hajlandó tudomást venni) és megkísérelte megsaccolni, vajon melyik vezethet a fürdőszobába.
Hirtelen úgy érezte, forogni kezd vele a helyiség, így abbahagyta az eredménytelen lottózást és találomra kiválasztotta a kanapé mögötti ajtót.

Ha valaki figyeli, miközben áthalad a nappalin, holtbiztos, hogy azt mondja rá, részeg. Persze csak abban az esetben, ha nem veszi észre rajta a mosottrongy színű börtönuniformist, amelyet immár a szedett-vedett kabát sem palástolt.
Berontott a fürdőszobába (meglepetten konstatálta, hogy ezúttal - ha jól számolja, a mai nap során már harmadszor - ismét szerencséje volt) és gyakorlatilag rázuhant a villanykapcsolóra. Ezen tettének folyományaként a helyiséget világosság öntötte el, ő maga pedig kimerülten leroskadt a fürdőkád szélére.
Megvizsgálta a bal karján a vállától csaknem a könyökéig húzódó vágást és elfintorította az arcát. A rabruha felső részének ezen oldalát már teljesen átáztatta a vér - sőt megeshet, hogy ha jobban utánanézne, még a kabátján is találna belőle.
Mivel a szokványos módszerrel levetnie a felsőt alighanem felért volna potom másfél óra inkvizícióval, egy erőteljes mozdulattal nemes egyszerűséggel letépte magáról az eltávolítandó részt. Miután így szabaddá vált a bal karja, felállt és odabotorkált (na jó, a "botorkálás" szó talán egy kicsit túlzás, ekkorra ugyanis már kezdte magát összeszedni, legalábbis lelkileg) a mosdóhoz és hozzálátott, hogy rendbe szedje a külsejét.

A fenti művelet úgy fél órát vett igénybe, ezután újra ellenőrizte az utcát (az még mindig kihalt volt), majd emeletfóbiáját is leküzdve végigjárta a lakást és röpke tíz perc alatt körülbelül fél tucat önvédelmi fegyvert (pisztolyokat, gázsprayt, szamurájkardot, sorozatlövőt, etc.) gyűjtött be. Ezeket gondosan átszállította a konyhába (lassan kezdett egész otthonosan mozogni a házban) és bepakolta a fűszeres polc hátsó részébe - kivéve a szamurájkardot, ez ugyanis legfeljebb részeltekben fért volna el ott. Az egyik pisztolyt szintén elöl hagyta, saját használatra.

Miután mindezzel végzett, szemügyre vette a hűtőszerkény tartalmát. Mivel még mindig volt legalább fél órája és a sebesülése, valamint a napokon keresztül elszenvedett gyalázatos ellátás alaposan legyengítette, úgy döntött, készít magának egy szendvicset. Már amennyiben lesz miből. Ez utóbbi aggodalma az első benyomásai alapján feleslegesnek tűnt (a hűtő tele volt), ám némi szemlélődés után végül is visszavonta ezt az álláspontját.

Talált ugyanis másfél polcnyi diétás joghurtot, négyféle salátát, valami azonosíthatatlan felvágottat, szederlekvárt (utálta a szedret), fagyott szőlőt, romlottnak tűnő sajtot, mogyorót (a hűtőben?!), melegszendvicskrémet extra nagy kiszerelésben és végül legalul a sarokban egy ételhordó dobozban két-három személynek is bőven elegendő sültkrumplit, ha jól tippelte, talán egy néhai csirkével. Ez utóbbit, valamint az egyik kisebb salátás dobozt felnyalábolta és hozzáfogott, hogy rögtönzött vacsorát készítsen belőlük magának. Közben igyekezett nem nagyon gondolni rá, hogy ez most gyakorlatilag betörés, ráadásul a lehető majdnem legpofátlanabb módon végrehajtott, közben ugyanis feldúlja egy idegen ember konyháját és kifosztja a hűtőszekrényét. Ha a szülei csak egy kicsit is udvariasabbnak nevelik, holtbiztos, hogy inkább az éhhalált választja.
Apropó, a szülei. Ajjaj.

Épp amikor befejezte az étkezést és valami innivaló után nézett volna (na, ez már aztán tényleg bunkóság, állapította meg magában), megérkezett a házigazda. Először csupán halk kulcscsörgés jelezte a jöttét, majd kinyílt a bejárati ajtó és egy magas, vékony alak lépett be rajta.
A férfi a résnyire nyitott konyhaajtóból figyelte, jobb kezében tartva a pisztolyt. Hirtelen belényilallt a felismerés, miszerint alighanem elkövette az évszázad legostobább és legröhejesebb hibáját: a kabátját ott hagyta az előszobában, a földön. Tíz másodperc alatt - amíg az alak levette a cipőjét és feltette a saját kabátját a helyére, majd a férfi által ott hagyott árulkodó jelet valamely égi csoda folytán észre sem véve elindult a szobája felé - közel tíz évet öregedett és bár még így is csupán harmincnak számított, azért zokon vette a dolgot. Amint becsukódott a lány mögött az ajtó, a férfi utána ment. Még mielőtt belépett volna a szobába, egy pillanatra megtorpant. Fogalma sem volt róla, hogy mit csinálhat a lány odabent és csupán remélni tudta, hogy nem például éppen vetkőzik.
A pisztolyt nem merte áttenni a bal kezébe, így jobb híján ugyanezen oldali vállával lökte be az ajtót. A következő pillanatban az látszólag magától kinyílt, majd ahogy a férfi előre lépett, olyan erővel csapódott vissza, hogy áldozata hanyatt esett, a pisztoly pedig kirepült a kezéből és valahol a feje felett ért földet.

A lány kilépett az ajtón, villámgyorsan odaszaladt a fegyverért, felkapta és mindvégig gondosan a férfira célozva a villanykapcsolóhoz sétált.
Miután felkattintotta a lámpát, szemmel láthatóan visszahőkölt kissé.
- Victor White? Mi a...? - kérdezte értetlenül.
- ...fenét keresek itt? - fejezte be helyette Victor. Alaposan beverte a bal karját a padlóba, így most egyszerre több csillagot is látott keringeni a lány feje körül, bár igazából egyiket sem érezte indokoltnak. Ennek ellenére megkísérelt vagány hangnemben társalogni, elvégre is hölgyről volt szó.
- Azonnal megmagyarázom - mondta. Pislogott egyet, hogy legalább a csillagok nagy része eltűnjön a látóteréből, majd egy lendületes mozdulattal kirúgta a lány alól a lábait. Az a padlóra - akár azt is mondhatnánk, intim közelségbe - került és mivel elég rendesen beverte a csuklóját a padlóba, elejtette a fegyverét. Victor fizikai megnyilvánulásának részleges használhatatlansága ellenére is meglehetős fürgeséggel pattant fel, szinte észrevétlenül kaparintva meg a pisztolyt.
- Majdnem eltörted az orrom! - szólalt meg felháborodottam, a fegyverrel egyenesen a padlón ülő lányra célozva. Felmerült benne, hogy esetleg lelőhetné.

Az válaszként küldött felé egy haveri környezetben is meglehetősen anti-emberbarátnak számító grimaszt.
- El ne sírd magát - mondta gonoszkodva. - Mellesleg ha még egyszer széthagyod a dolgaidat és alkalmam nyílik rá, másodat is eltöröm. De most nem éppen a börtönben lenne a helyed? Mennyit is kaptál? Hatezer évet?
Victor arca megvonaglott kissé.
- Szabadságot vettem ki - mondta.
A lány felvonta a szemöldökét.
- Amikor bevittelek, nem mondták, hogy ez csak így megy.
- A zsarukkal sohasem közölnek minden lényeges információt.
- És most azért vagy itt, hogy felvilágosíts? - A hangjában mintha némi kétség bujkált volna.
Victor letelepedett a narancssárga fotel karfájára, közben szinte le sem véve a szemét a lányról. Néhány másodpercig hallgatott.
- Még nem tudsz róla, hogy Guy meghalt?
Ismét rövid szünet, majd bizonytalan válasz:
- Miért kellene ezt elhinnem neked?
- Miért hazudnám azt, hogy az öcsém halott, ha egyszer nem így van? - kérdezett vissza Victor kissé ingerülten.
- Honnan kellene tudnom?
- És nekem honnan kellene tudnom, hogy te miért bízz meg bennem? Csupán tanácsolni tudom.
- Ha majd tanácsadóra lesz szükségem, elkérem a mobilszámodat - vágta rá a lány. - Bocs a megelőlegezett bizalmatlanságért, de mintha nemrég ítéltek volna el súlyos testi sértésért és lopásért.
- Igen, és mint ahogyan azt remekül eltaláltad, itt jön a felvilágosítós rész. Csak hogy tudd, a rektor minden volt, csak ártatlan nem. Mégis mit gondolsz, mi volt az oka annak, hogy tizenvalahány csontját eltörtük?
- Talán hogy némelyetek nem egészen normális - tippelt a lány.
- Ezzel nem vitatkozom - hagyta rá Victor, majd rövid szünetet tartott. - Viszont nekem elég sokáig tartott, amíg ez leesett. Zach ölte meg Guy-t.
- Micsoda?! - bámult rá a lány és megrázta a fejét. - Miért...
- A rektor miatt.
- Most viccelsz?
- Elmagyarázom, ha meghallgatsz.
- Várj. Honnan tudtad, hol lakom? Egyáltalán hogyan jöttél be? Ha jól láttam, a zár teljesen ép.
- Pótkulccsal. A szüleim meglátogattak, miután lelakatoltak...

Lelakatoltál, bocs. Eléggé kiborultak, mikor megtudták, hogy bőven vége lesz már a szemeszternek, mire újra én leszek kénytelen főzni magamnak, de ennek ellenére hajlandóak voltak a kért... hm... összeget a rendelkezésemre bocsátani. Ezután már csupán kérdezősködöm kellett.
- Világos - húzta össze a szemöldökét a lány. - Van tovább is?
- Térjünk vissza a elejére. Igaz, hogy Guy, Zach és én betörtünk az egyetem rektorához és hm... kicsit összekaptunk vele...
- Nyugodtan fogalmazhatsz a saját stílusodban. Hárman csaknem halálra vertetek egy hatvannégy éves férfit és mikor távoztak, magukkal vittétek a kisebb vagyont érő fényképezőgépét, természetesen a megkérdezése nélkül. Persze ez történhetett csupán azért is, mert akkor már nem tudott beszélni.
- Védőügyvédnek kellett volna menned - állapította meg Victor. - Csak vigyázz, bele ne szeress a pasiba. Nem járnál vele túl jól.
- Mivelhogy?
- Aktfotókat csinált Vicky-ről, Zach barátnőjéről. Persze a lányt nem kérdezte meg, benne van-e... Illetve egyszer alighanem megkérdezte, de mivel Vicky kategorikusan elutasította, többször már nem próbálkozott ilyesmivel. A fotók mégis elkészültek.
- Rágalmazásért is szeretne még két évet a szökésért járó plusz három mellé? Ahogy így elnézem, úgy tűnik, mindenképpen biztosítani szeretné a jövőjét.
- Megtenné, hogy nem köt belém folyton? Nem mondták még magának, hogy csak akkor szidjon egy könyvet, ha már túljutott a fülszövegen?

Vicky értelemszerűen nem volt túl jó hangulatban, hála a képeknek, Zach pedig hamar észrevette ezt rajta. A lány nehezen bár, de némi rábeszélés hatására kitálalt neki. A barátja iszonyúan kiakadt, Vicky pedig végül fogta magát és hazautazott a szüleihez egy időre. Ha itt marad, rá tekintettek Zach egészen biztosan nem beszél a dologról Guy-nak, így azonban - részben a ki nem mondott szakítástól is kiborulva -, elmondta neki, Guy pedig továbbította nekem.

A rektor otthonában történt incidenst néhány részletét kivéve azt javaslom, ugorjuk át. Az ok, amiért oda mentünk, egyértelműen az volt, hogy a tudomására hozzuk, tisztában vagyunk vele - különösen Zach -, hogy mit csinált Vickyvel és hogy elvegyük a kedvét a további próbálkozástól, akár ezzel, akár egy másik lánnyal. Fogtuk a képeket, Zach pedig - azt hiszem, egy kissé jobban kiakadt, mint ahogyan arra számítottunk -, hogy az eddiginél is jobban nyomatékosítsa a szándékait, magával vitte a fényképezőgépet is, amivel a pasas a fotókat készítette.
- És aztán hagytátok, hogy elítéljenek titeket, holott nálatok voltak a bizonyítékok? - szakította félbe a lány.
- Hogy hagytuk volna, az azért túlzás, de mivel nem voltak nálunk a fényképek, az igazat megvallva nem nagyon volt választásunk. - Egy pillanatra megtorpant, mintha nem lenne biztos benne, hogyan fogalmazza meg a következő mondatát.
- Zach Vicky-t próbálta meg visszacsalogatni és ennek érdekében még arra is hajlandó volt, hogy utána utazzon a szüleihez. A képeket persze esze ágában sem volt magával vinni, úgyhogy ere az időre rám bízta őket.

Amennyiben tiszteletben tartanám azt a szokást, miszerint halottakról vagy jót vagy inkább semmit, ezt a részt itt most megint átugranám. Guy ugyanis ismert egy fazont, valami buzgómócsing fekete piást, akinek az öccse ott ült, ahol egészen ma estig én is. Azért zárták be, mert volt egy honlapja, tele pornóvideókkal, képekkel és különböző szolgáltatások széles tárházával. Ez utóbbiakban az alsó korhatár a lányok és fiúk között úgy kilenc-tíz év, a felső ha jól emlékszem százhét volt.
Miután az öcsit bezárták és a lapot törölték, a buzgómócsing átvette a bulit. Mellékesként - elvégre is a tandíj és a hétvégi bulik finanszírozása meglehetősen megterhelő feladat - szinte mindenki tudta róla, hogy drogot árul. Pechemre és mind a mai napig - különösen a mai napon - legnagyobb sajnálatomra velem az elsők között. Guy ugyanis először csupán a vizsgaidőszakokban, utóbb már a nagyobb dolgozatok előtt is, legutóbb pedig napi rendszerességgel vásárolt nála. Nem volt zakkant drogos, de ha nem volt belőve, ritkán viselkedett normálisan... vagy akár ésszerűen.

Az egyetemi díler a rektor tanácsára - aki aligha aludt azóta nyugodtan éjszakánként, amióta a képei nálunk voltak - egyik pillanatról a másikra a többszörösére emelte az árait és bárhogyan is győzködte Guy, esze ágában sem volt engedni belőlük. Az öcsém rövid időn belül mérlegelte a lehetőségeit és végül pontosan azt tette, amiben a rektor reménykedett: megkísérelte kiváltani az adagját valami olyasmivel, amire a buzgómócsing egészen biztosan ráharap. Ergo lenyúlta tőlem a képeket és bedobta őket nála, hátha megfelelnek az immár második generációs honlap imázsának. Nyilván úgy gondolta, nagyon kicsi az esélye annak, hogy Vicky, Zach vagy akár én egyszer rábukkanunk az interneten.

A díler, mivel megkapta, amit akart és ezrét minden bizonnyal magas jutalmat zsebelt be a rektortól, megkönyörült rajta és megdobta némi fehér porral. Mivel azonban éles elme mindig dolgozik, azt megelőzően, hogy visszaadta volna a fotókat a rektornak, készített róluk (természetesen csupán a jobbakról) néhány másolatot a honlapja számára. Akár az is előfordulhat, hogy maga előtt azzal mentegette a tettét (már amennyiben hajlandó ilyen időigényes dolgokkal foglalkozni), hogy Guynak alapból is ezt ígérte, márpedig mindenki tudja, hogy az ígéret szép szó és ha nem tartják be, az úgy nem jó.

Tehát a képek a neten voltak, a rektor a többit alighanem megsemmisítette, így végre alkalma nyílott néhány órát nyugodtan aludni (vagy esetleg kikapcsolódásként elment és vett magának egy új fényképezőgépet), Guy pedig még belőtt aggyal is biztosan számíthatott rá, hogy oltári balhé lesz, ha kiderül a fotók eltűnése. Ez utóbbi fejlemény egyébként, mivel nem volt szokásom, hogy pornókiadványokat nézegetve aludjak el vagy írjak leckét, egészen addig váratott magára, amíg Zach vissza nem tért Maine-ből. Mellesleg Vicky nélkül, bár egy nem mindennapi monoklival az állán (Vickynek van egy huszonhárom éves kosaras bátyja, aki nincs túl jóban Zach-kel).
Victor megköszörülte a torkát, majd folytatta.
- Guy nem mondta el nekünk, hogy ő lopta el a képeket. Zach persze arra gondolt - sőt biztos volt benne -, hogy én csináltam velük valamit és meg kell hagyni, egy ideig jómagam is hajlottam rá, hogy azt gondoljam, az én hibám a dolog.

A rektor persze gyönyörű dramaturgiai érzékkel éppen ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy feljelentsen minket. Mivel a fotóknak nyoma veszett - bár ekkor már sejtettük, hogy a készítőjük keze is benne van a dologban, máskülönben holtbiztosan nem mert volna a rendőrséghez fordulni -, ráadásul Vicky felszívódott valahol Egyiptom környékén, gyakorlatilag egyenes út vezetett a tárgyalóteremtől a kínzókamráig, amit jelen esetben egy büdös börtöncella képviselt.

Nem vagyok benne biztos, észrevetted-e, de a bal karomon újabban helyet kapott némi folytonossági hiány is. Zach már a fotók eltűnésének felfedezése utáni legelső pillanatban közölte velem, hogy legszívesebben megölne és ezen az álláspontján a későbbiek során sem volt hajlandó változtatni. A börtönben cellatársak voltunk és Rómeó már a beköltözésünk éjszakáján nekem ugrott valami homályos úton szerzett szalonnázóbicskával. Guy közénk ugrott és leszerelte, de volt annyi esze, hogy ne akkor álljon neki vallomást tenni, abban az esetben ugyanis a további összetűzések alighanem elkerülhetetlenek lettek volna. Másnap - ma - délelőtt - viszont elmondta neki az egészet, azt is, hogy eladta a fotókat. Zach annyira kiborult, hogy zuhanyozás közben nekiugrott és... hát Guy gyakorlatilag tíz perc alatt meghalt. Az arca ennyi idő alatt is szinte felismerhetetlen lett.

- Utána szöktél meg? - kérdezte a lány. Nem látszott rajta, hogy elhitte volna a történetet, pedig igencsak hajlott rá, hogy így tegyen - ha nem így lett volna, biztosan nem marad ilyen sokáig csendben.
Victor bólintott.
- Bezártam a nővért és leütöttem az őrt, aki megkísérelt feltartóztatni. Közben szakadt fel a kötés is - bökött csaknem hanyagul a széttépett börtönfelsőre. - Ha bizonyítékot akarsz, megmutathatom neked a fotókat - mondta, majd összeráncolta a szemöldökét. - Van itt valahol internet?
- A szobámban van. Mi a cím?
- Nagyon humoros: halloweeen.com. Vigyázz, hogy három e-vel írd. Állítólag azért lett ez, mert az első tulajdonos öcsikét tavaly Halloweenkor kapták el. Egyébként szépségkirálynőnek öltözött. A Vicky nevet keresd.
A lány grimaszolt egyet, majd felállt és eltűnt egy időre a már említett szobában. Mikor néhány perccel később előkerült, az arca halottsápadt volt.
- Guy tényleg meghalt? - kérdezte halkan, jobb kezével az ajtófélfának támaszkodva.
Victor bólintott.
- Ez esetben visszaszolgáltathatod a fegyvereimet (az éjjeliszekrényem fiókjából is hiányzik egy), nem foglak lelőni. Ha akarsz, ma aludhatsz itt, elég késő van már a mászkáláshoz, na meg el is kaphatnak. Holnap tüzetesebben is átfésülöm a weboldalt, előkerítem Vicky-t, a dílert és szükség esetén akár még a rektort is. Az öcsédet nagyon sajnálom, Zach pedig... szóval még ha szóról szóra úgy is történt minde, ahogyan mondod, ő alighanem akkor is kap pár évet.
- Mertem remélni.
- Az emeleten mindjárt jobbra van egy szoba, ott aludhatsz. Ha paranoiás vagy, visszateheted a gázspray-t a párna alá.
A lány egy ideig habozott, mielőtt újra megszólalt volna.
- Eredetileg arra gondoltam, hogy gofrit sütök vacsorára...
Vivtor halványan elmosolyodott és lecsúszott a narancssárga fotelbe.
- Igazság szerint már egy ideje meg szerettem volna tanulni, hogyan is kell.