A valóság írja és ki tudja még mi lesz a vége

Úgy gondoltam, hogy talán így lesz a legkönnyebb elviselni a napjaimat. Saját történetemet írom le, s mivel az események még nem zárultak le nem tudom mi lesz a vége. Majd a sors eldönti.
Hosszú hetek s hónapok történéseit osztom meg mindenkivel, aki ezeket a sorokat elolvassa.
A történet 2006 májusában kezdődött. Túl voltam egy váláson, s több sikertelen randin, s ott álltam két gyermekkel 30-as éveim elején.

A válásom után nagyon boldognak éreztem magam. Mivel egy nem túl ’rózsás’ kapcsolatot zártam le a válással, úgy éreztem, hogy valami fantasztikus érzés egyedülálló nőnek lenni. Azt gondoltam, hogy minden szuper. Szabad nő vagyok. Ami sok 30-as éveiben járó singli nőnek bánatot és lelki vívódást okoz, nekem már gyermekem is van. Sőt kettő gyermekem. Van egy klassz állásom. Van hol laknom. Tehát mi gondom lehet. Boldog voltam, nagyon boldog. Persze ideig, óráig. Egy kis idő elteltével hiányzott valami. Volt egy űr. No persze egy dolgot kihagytam, a fene nagy boldogságomból. A saját kis lelkemmel ki fog majd törődni, ki mond nekem kedves és szerelmes szavaka? Persze, na persze hát a szerelem, a romantika, a gyöngédség és a törődés. Mert ugyebár sokan azt mondják nekem, jaj miért vagy elkeseredve? Van két gyönyörű egészséges gyermeked, jó állásod, egy anyukád, aki mindenben segít. Na igen persze a szeretet és törődés ezen formájában nem szenvedek hiányt. De mi van a női lelkemmel? Azzal egy gyermek egy anya nem tud úgy törődni, mint egy férfi. Nos ekkor úgy gondoltam, hogy kell egy férfi az életembe, egy társ. Persze elképzelni sokkal könnyebb, mint megvalósítani. A történet pontosan innen kezdődik.

Egy szép májusi vasárnap volt. Gyermekeimmel kirándulást szerveztünk. Fantasztikusan szép helyeken jártunk. Sajnos a hazautat beárnyékolta egy tragédia. A vonat, amellyel hazafele tartottunk elgázolt egy idős nőt. Szörnyű látvány volt. Gondoltam is magamba, pont ez hiányzott még nekem. Végre egy picit kimozdulok a büdös-füstös városból és elhagyom a gondjaimat, sérelmeimet, csalódásaimat. Erre tessék. Borzalom. Igen csak rosszul lettem, de kénytelen voltam tartani magam, hisz a gyerekeim velem voltak, s nem mutathattam, hogy mennyire megviselt az eset. Irtózom a vértől és még a gondolatától is rosszul vagyok. Igyekeztem őket úgy terelgetni a vágányok között, hogy ne nagyon nézzenek a szétroncsolódott test felé. A lelkem éppen tombolt egy szerelmi csalódástól - ez a baleset pont jól jött :(.

Hazaértünk. Gyerekeket elrendeztem, elaltettam, s gondoltam az este még pötyögök egy picit a gépen. Mivel már korábban regisztráltam magam egy-két társkereső oldalon, végignéztem hátha bekopog hosszám a nagy Ő. Jöttek levelek, de semmi érdekes. A pasi, akibe csalódtam elérhetetlenné vált. Nem jelentkezett. Gondoltam egyet és rákattintottam egy kép nélküli szintén társat kereső bajtársamra. Nevezzük P-nek. Kizárólag beszélgetésre vágytam. Kiönteni a szívem, hogy meghallgassa valaki névtelenül, arctalanul, hangtalanul a bánatomat. Egy meglepően kellemes beszélgetésbe bonyolódtam. P nagyon kedves volt velem. Érdeklődő és mégsem tolakodó. A beszélgetés olyan jól sikerült vele, hogy még aznap este telefonszámot cseréltünk. Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám. Folyt...