Történetek

Egy jobb kanyar és előttem volt a hosszú egyenes út. Egy út, néha egy-egy kereszteződés, a legideálisabb. Mindkét oldalt házak: hol apró, hol emeletes, hol pompás, hol szerényebb, hol csicsás, hol egyszerűbb. Számomra nem volt egyhangú, sőt a város után ez a leegyszerűsödés jó is volt. A vonat sínnél monotonon jelzett a lámpa, hogy átmehetek, vonat sehol. Már nincs sok hátra...

Leültem, gondoltam, mivel a szomszéd székben van, szóval átkarolom vagy valami. De egyből az ölembe ült. Utána készült rólunk 2 kép, majd kaptam tőle egy szájrapuszit...

De volt egy boszorkány, a neve Krylla. Neki felfedte magát az Ördög, és elvette feleségül, egy éjszakára. Krylla terhes lett, és világra hozta az első nagrör-t, Luthier-t. Az Ördög ezután még több boszorkányt csábított el, persze Krylla volt a vezetőjük, a fő-boszorkány...

Mozdulni se bírtam a félelemtől. Az alak elindult felém. Ocsmány volt. Az arca teljesen eltorzult, a fogai nekem akkor teljesen úgy tűntek, mintha egy ragadozó fogai lennének. A kezében egy hatalmas konyhakéssel megindult felém. Én csak álltam, nem mertem mozdulni, csak bámultam őt. Már teljesen közel ért hozzám kezét, melyben a kés volt a magasba emelte, hogy lesújtson...

Csontszínű holdfény világította meg a kihalt utat, amely a régi bányához vezetett. A hegy cipóforma kupolája fenyegetően magasodott a falu felé, amely komor álmait aludta odalenn a völgyben. Az éjszaka mély torkában bömbölt a szél, mint fogait vicsorító oroszlán. Gabi mintha nem is érezte volna, a kalapja is szilárdan ült a fején. Mosolygott, gyengéden, mint a virulni készülő rózsa. Karcsú ujjai tetűként nyomták össze két év visszatérő, verejtékes rémálmait...

- A varázslat mindenhol itt van körülöttünk. A mágia része minden: amit látsz, amit hallasz, amit belélegzel, amit megérintesz, amit nyelveddel megízlelsz. Ti emberek tudatlanul egy semmitmondó szót alkottatok az ősi varázsra: azt mondjátok, ez a természet. Azért mondom ezt, mert így talán könnyebben megérted...

- Régen történt, még kisgyerek voltam, nem lehettem több 12-13 évesnél. Anyukád és én akkoriban egy osztályba jártunk, mint ti régen még a gimiben. Tudtunk az erőnkről és reméltük ti is öröklitek majd. Aiannal ez így is lett. Ezért kellett akkor elköltöznünk, de gondolom ezt Aian már elmesélte. Nos, anyád és én sok mindenen mentünk keresztül ketten, Kaito többször próbált megölni minket, s ehhez rengeteg démont és élőholtat pazarolt el. A terve nem sikerült, az erőnk átköltözött a fiainkba,...

Tegnap délután épp az étteremből indultam a busz felé (lencsefőzit toltam fasírttal), amikor egy gömbölyded, zöld dzsekis idősödő asszonyság nyomult jobbról a látóterembe. Tipikus panelproli gólyafészek-frizura, rózsaszín keretes számörsájn szemüveg, jó hogy nem macskaszem formájúra volt mintázva, bő szoknya, ipafai papi fapapucs. Ki hinné, hogy ez a kedves öreg matróna bizony egy kommandós? Pedig az! A parlagfű-kommandó egyik kulcsfigurája! Biztos ő vezeti a támadó szakaszt...

Nem volt más esélyük, a víz alá kellett merülniük. Hatalmas csobbanással tűntek el, mire támadóik is a vízbe vetették magukat, és hamar elkapták a lányokat. Tizenöt valkűrt hurcoltak el az erdő mélyére, köztük Antoniát is. Az ifjú harcosokat az erdő közepén álló kunyhójukba vitték, ahol lelökték őket a földre. A lányok összebújtak, hogy meztelenségüket legalább egymás testével takarják valamennyire, és a szégyentől, a haragtól, megalázottságtól villogó szemekkel méricskélték ellenfeleiket......

Egy tükörkép volt… Az anyját látta… Nem mert megfordulni… Nézte, ahogy közeledik felé az utca túloldaláról… Sheichit kiverte a veríték, az alak egyre közelebb ért… Sheichi ezt már nem bírta… behunyta a szemét és csak hajtogatta: „te nem lehetsz az… ez csak káprázat”… pár másodperccel később felnézett, már senkit nem látott. Még mindig tiszta libabőrös volt...