Történetek

Hogy kerültem ide, nem tudom. Kör alakú helység volt, frankón, mint a Pantheón, vagy mi. Kilenc lány és nő ült körbe, Habsburg-címert viselő bársonyszékeken, mindegyikükön szoknya és szvetter. Térdeik illedelmesen összezárva, szemeik lesunyva, orcájukon bíbor pír. Középen egy csillag alakú emelvényen állt a Csősz, pásztorbottal, eltúlzottan kálvinista vonásokkal, ködmönben és bőrszandálban. Kezében egy duplacsövű vadászpuskát tartott, melyen fel volt húzva a kas. Nadrágját büszke, élénk...

- Még… sosem láttam hozzád hasonló angyalt - sütötte le szemeit.
- Miért…? Milyen vagyok…? - szűkült össze szemem egy pillanatra. Tudni illik, nekünk angyaloknak nem látszik tökéletes másunk az emberek tükreiben. Ennek egyszerű oka van, nem szabad, hogy felfedezzenek minket. Se a fényképeken, se az ablakok tükröződésében nem vagyunk láthatóak. Egyedüli tükörképünket a természet alkotta folyók, tavak, s tengerek vizeiben láthatjuk, de mi babonából nem nézhetjük meg. Ősi legendák fűződnek...

. A hadúr egy átkot kért a varázslótól, egy olyan gonosz átkot, ami képes legyőzni a lázadókat. A varázsló 7 éjen és 6 nappalon keresztül dolgozott sötét tornyába zárkózva, majd a 7. nappalon ura elé vonult: elkészült minden idők leggonoszabb átkával, a szerelemmel. Az átok olyan hatalmas fájdalmat képes okozni, mint semmi más a földön. És nem egyszerű fájdalmat. Olyan fájdalmat, mit kíván az ember, és mi képes megölni őt...

Felvidultam, hogy végre emberi lényekre leltem. Ennek a párocskának az összetevői voltak az első humanoidok, akikre ebben a különös utcácskában leltem. A nyulakkal zsúfolt héder óta eltelt jó néhány órában, napban vagy tíz városnyi nagyságú épületet jártam be, és egyikben sem bukkantam semmire. Nemhogy emberre, élőlényre sem: sőt, néhány 1982-as Newsweeken kívül, amelynek címlapja Margaret Thatcher és egy szobaboy közti afféron csámcsogott, semmire sem...

Nekem most olyan jó volt, egy lánnyal - szeretkeztem. Legalábbis egy pillanatra úgy tűnt, mintha érzések jönnének ki belőle. Szűz volt, 21 évesen, ilyen testtel, beszarás, én meg csak átmentem hozzá - megdugni... Ehelyett, egyből gondolta, hogy mi van, feszengett nagyon, épp a konyhában volt, sütött valamit, mondta nehezen, szaggatottan, hogy ne, kérlek, óvatosan, mert én... most... én most először... érted...

Némelyik szobor humanoidokat formált, még mások számukra eddig ismeretlen kreatúrákat. A nyomokból ítélve itt valamikor egy közösség élhetett, több romépületre is találtak. De élőlény nem bukkant fel sehol. A dzsungel, ahogy a bolygó is, túl hatalmas volt ahhoz, hogy egy ilyen kis csapat csak úgy felszerelés és megfelelő védelem nélkül itt maradjon, és kutatásokat végezzen. Az ő dolguk csak az űr feltérképezése volt...

A közönség már akkor tombolt, mikor Stephane a pályára lépett. Hatalmas ováció köszöntötte a világbajnokot a lelátó mind a négy oldaláról, vakuk ezrei villantak fel minden pillanatban. A svájci szurkolói klub tagjai egy emberként pattantak fel helyükről, fejük fölé emelték katicával és Stephane képmásával díszített zászlóikat és transzparenseiket. És ugráltak, boldogan éltették bajnokukat, a lányok sikoltoztak és előkészítették ajándékaikat. Stephane végig őket nézte, meghatódva integetett...

Tudod Balázs… Van, amikor egy ember olyan vonzalmat ébreszt bennünk, hogy amikor csak beszélünk vele, elgyengülünk, és az eszünk harcol ellene, de a tagjainkban érezzük azt a mérhetetlen vágyat, ami elől hiába menekülnénk, mert a szívünk diktál. Én hittem a szívemnek, ezer csalódás után is...

- Nem érdekel! - ordította Tom. - a maga ikertestvére fekszik ott ki tudja mennyi méreggel a szervezetében, vagy az enyém? Maga látta az esetleges elkövetőt, cinkostársat, vagy én? - alig kapott már levegőt.
- Nyugalom, Herr Kaulitz - mondta zavartan a rendőr, és ránézet a másik háromra. Nemhogy nem kapott egy bocsánatkérő pillantást, ha a tekintettel ölni lehetett volna, akkor Hangát lecsukták volna hatóság elleni erőszakért és egy nyomozó megölésével. - El tudom képzelni, milyen...