Történetek

Szeretném csókjaimmal ébreszteni, vágyaimmal melengetni. Ölelni, csókolni az ajkát, hallgatni szíve minden dobbanását. Ám félek, hogy ha megérintem testét, elmúlik ez a gyönyörű álomkép. Így nem mozdul ajkam, kezem, hogy a varázs minden pillanatát kiélvezhessem. Nini! Mosolyog álmában! Kiül arcára vágya. Alszik, alszik, s csak alszik. Nem zavarom, hisz boldogságról álmodik...

Te úristen, milyen szörnyűséges rágondolnom, mi veszik el az életemből, visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul. Ehhez képest semminek érzem azt, amit nyerhetek, pedig tudom, a lelkem mélyén tudom, hogy könnyed nosztalgiával fogok erre az életemre emlékezni. Tán egy másik lánnyal a karomon, egy másik tudattal fejemben, egy másik lélekkel a szívemben könnyebb lesz, könnyebb kell, hogy legyen, mert ha nem győzöm le az emlékeimet, ők győznek le engem. Mi mindent veszítek…

Mikor elhelyezkedtek az ellenfelek, akkor ismét felemelkedett a tábla, s mikor megkapták a zöld jelzést elkezdődött a harc. A sziklás terepen Tamás elkezdett futni, s nyomában volt a szörny, olyan helyekre ment, ahol nehezen lehet utána menni, közben pedig minden tíz méternél csapdákat rejtett el, s utána 5 méterenként lőtt egyet a lézerpisztolyával. Az üldözés, tizenöt percig tartott, mert a szörny egy olyan csapdába lépet bele, amikor áthaladt rajta, egy lézeres csapdába lépet, s utána...

Mindenem elgémberedett, alig bírtam feltápászkodni. Muszáj volt friss levegőt szívnom, megőrjített, ez a dohos kripta szag. Amikor, kiléptem, sütött a Nap.
- Várjunk csak! Nem porladok el? Na, ez már sok nekem...

Óvatosan mászott ki a koporsóból, majd elment, halkan becsukva maga mögött az ajtót. Felment a lépcsőn, végig ment a folyosón, ám a gyerekszoba ajtaja előtt megtorpant, és megérzett valamit. Túlságosan nagy csend honolt a szobában, pedig csak este nyolc óra volt. Valami baj volt, ezért beleszimatolt a szobából jövő illatokba, és azonnal megérezte a sírhant jellegzetes szagát. Tehát egy vámpír van benn, de miért ilyen nagy a csönd? ...

A kis levelibéka, a hajnali nap sugaránál melengette dió nagyságú, zöld színű hátát. Fehér hasa elővillant, amikor helyét megunva ugrott, szétterpesztett lábaival. Közel hajoltam, hogy minden porcikáját szemügyre vehessem. Parányi lábain tapadókorongok segítették a biztonságos haladást...

Anna tudta, hogy a kutyának nincs semmi esélye az életben maradásra. Könnyekkel a szemében mondta ki az ítéletet, hogy altassák el. A lányát is megkérdezte, aki még mindig zokogva jött oda elbúcsúzni szeretett öreg kutyájától. Anna úgy vette észre, mintha az orvosok inkább szerették volna megoperálni a kutyát, bár azt hangsúlyozták, hogy lehet, hogy az altatást sem bírná ki...

Több vagyok, mint egy a sok közül Nem félem az igazságot, mert énnekem vagy. Lehet benned tiltakozás, visszakozás, félelem, düh, harag, meg nem értés. Hiába! Láttam az utam, róla le nem térhetek. Erővel van kikövezve. Szegélye erély, eleje és vége egy. Ugyanaz, de mégis más...

Szellemed kísér, de néha csak kísért. Próbáltam tenni ellene, küzdeni teljes erőmből és még te is könnyítetted dolgomat, de vesztettem. A vereség íze, mely százszorta rosszabb mindennél, mit ember valaha átélt. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy létezel...

Aztán egyre halkabb lett és teljesen elpárolgott. Minden apró muzsikafoszlány megszűnt létezni, mintha csak álmodtam volna. Egyszerre minden, ami volt, az érzékek játéka, mind megszűnt létezni, ahogy kihűlt a testem és a forró víz összes maradványa elillant, én becsapottnak éreztem magam, a végtelenségig becsapottnak…