Picur

A nő rohant a busz után hatalmas csomagjaival, de a sofőrt nem érdekelte a lemaradó utas és az orra előtt becsukta az ajtót. Anna szemébe könny tolult, de nyelt egy nagyot és nem engedte kicsordulni. Lepakolt a megállóban lévő padra. Három nagy csomagja volt és még üzletbe is mennie kell vásárolni. Mivel most több mint fél órát várnia kell be is megy a boltba egy túrára. Mire a következő busz megjött már négy csomaggal várta. Természetesen ülőhely nem volt. Mire le kellett szállnia a csomagoktól, amelyek a kezét nyomták teljesen megszűnt a vérkeringés az ujjaiban. Amikor hazaért már képtelen volt kinyitni a kaput és az orrával nyomta a csengőt, hogy a lányai kijöjjenek és segítsenek neki. Mikor pár perc eltelt és senki sem sietett a segítségére lerakta a földre a csomagjait és előkereste a kulcsát, aztán csomagok föl és kapun be, majd az ajtó előtt már nem is csengetett, hanem, csomagok le ajtó ki, csomagok föl és benyomakodott a keskeny előszobába. A lánya szobájába benézve mind a kettőt a számítógép előtt találta.

- Miért nem jöttetek ki a csengetésre? - kérdezte tőlük meglepetten.
- Nincs rajtam smink - mondta a nagyobbik, aki 21 éves.
- Most éppen nyerésre állok - válaszolt a kicsi, aki 18 éves, és föl sem néz a képernyőről.
- Apa ma nem jön haza? - kérdezték szinte egyszerre.
- Nem.
- Na és akkor hoztál joghurtot?
- Igen - Anna már a konyhában a hűtőszekrény előtt állt és pakolt ki a táskákból, amiket idáig cipelt, közben a pici kutyája ott ugrált örömében mellette.

A lányok pár perc múlva jelentek meg és nézegették miket is hozott.
- Valami édességet hoztál? - Kiosztotta nekik a csokikat, amit hozott aztán bement a szobájába és eldőlt. Nagyon fáradtnak érezte magát, és úgy érezte most legalább tíz percet pihennie kell, mielőtt folytatja a napi robotot. Hajnali háromnegyed ötkor kel minden reggel és délután öt körül ér haza , ilyenkor már ólmosnak érzi a tagjait.

A nagyobb lánya nemsokára öltözött és el is ment otthonról, most már kisminkelve. A kicsi leült a tévé elé. Anna éppen vacsorázni akart mikor megszólalt a telefon. A férje hosszasan magyarázott valamit, amire már nem is akart figyelni, mert a tanulság mindig az, hogy neki majd el kell valamit intéznie. Ezen a napon már nem akart semmivel sem foglalkozni, már csak pihenni akart és erőt gyűjteni a másnapra.

A kicsi kutyája leült eléje és nyöszörögni kezdett, ami azt jelentette, hogy pisilni akar. Anna belebújt a cipőjébe és már indult is a kutyával ki a házból. A kertben a kutya hamar végzett, de nem akart bemenni, hanem egy sötét kupac felé szaladt mindig aztán vissza a nőhöz. Anna közelebb lépett és lehajolt. Az öreg kutyájuk volt az ott előtte fura testtartásban beszorulva a vízelvezető csatornába. Megpróbálta kiemelni, de elsőre nem sikerült. A kutya egy hang nélkül tűrte a tortúrát. Anna kiabált a lányának, aki a sokadik kiabálásra megjelent az ajtóban.
- Mi van már?- kérdezte méltatlankodva, de amikor meglátta, hogy az ő kutyája van az árokba szorulva elhallgatott és aggódva nézett az anyjára. Anna végre ki tudta emelni a kutyust és letette a földre. Picur megpróbált fölállni, de a hátsó lábait csak húzta maga után. Az első lábain lökte előre magát és közben erősen lihegett. Anna rászólt a lányára, hogy hozzon vizet, ő meg a kutyát simogatta és próbálta megvigasztalni, megnyugtatni. Amikor a lány megérkezett a vízzel a kutya mohón ivott. Anna egy takarót tett alá, de a kutya nem maradt egy helyben, csak löki magát előre. Aztán a vizet és némi füvet hányt. A víz végigfolyt az udvaron. Ekkor aztán már a székletét is elengedte. Anna látta, hogy nagy a baj és berohant előkeresni az állatorvos telefonszámát, közben a kicsi kutyát bezárta a hálószobába, hogy ne legyen láb alatt. Az orvos rögtön fölvette és azt ígérte fél óra múlva jön.
Anna közben a kutyát bevitte a lakásba és ott ült mellette és simogatta. A lánya sírt és azt kérte az anyjától, hogy nyugtassa meg őt.
- Ugye jobban lesz? Ugye meggyógyítják? - kérdezgette.

Már egy óra is eltelt mire megérkezett, nem is egy orvos. A borostás megvizsgálta a kutyát a szakállas az udvaron telefonált. Mikor a vizsgálat történt a kutya közben is nyugodt volt és segélykérőn nézett a nőre. Anna könnyes szemmel nézett az orvosra, aki lelkiismeretesen vizsgálta. A lánya elment a másik szobába és ott zokogott. Anna könyörgőn nézett az orvosra, akinek a szeméből részvétet olvasott ki amikor a diagnózist közölte. Bélcsavarodás, ami műtét nélkül halálos, és a hátsó végtagjai is lebénultak valószínűleg törés miatt. Anna próbálta értékelni a helyzetet, de az orvos még behívta a kollégáját is, hogy az is megerősítse a diagnózisát. A szakállas is ugyanazt mondta. Rögtön műtét, de ha azt kibírja, akkor sem fog tudni járni utána.

Anna tudta, hogy a kutyának nincs semmi esélye az életben maradásra. Könnyekkel a szemében mondta ki az ítéletet, hogy altassák el. A lányát is megkérdezte, aki még mindig zokogva jött oda elbúcsúzni szeretett öreg kutyájától. Anna úgy vette észre, mintha az orvosok inkább szerették volna megoperálni a kutyát, bár azt hangsúlyozták, hogy lehet, hogy az altatást sem bírná ki. Anna félt, hogy csak gyakorolni szeretnének rajta és határozottan jelentette ki, hogy elaltatni. Az orvosok szomorúan álltak a kutya mellett, majd újra megerősítést kértek és aztán fölszívták az injekciót. Anna fejében cikáztak a gondolatok az eutanáziáról, arról, hogy jól döntött- e, és közben az orvos kezét figyelte aki a kutya szívét kereste és oda adta be a halálos dózisú gyógyszert. A kutya fölemelte a fejét és a nőre nézett majd a lányára, de mintha semmi sem történt volna csak feküdt ott. Az orvos még egy adagot kért és szúrta be újra a szívbe. Ekkor már a kutya megfeszült és rángani kezdett.

A kicsi lány sírt, és a kutya fejét simogatta, aki lassan elgyengült és abbahagyta a mozgást. A lány a szobájába rohant az orvosok megrendülten álltak, Anna szemében könny gyűlt és ezen a napon már sokadszor csak nyelte a könnyeket és nem engedte kicsordulni. A szakállas orvos telefonja megcsörrent és kiment a házból beszélni, a borostás betakarta a kutyát és megfogta a nő vállát. Anna nem mert fölnézni, mert félt, hogy a könnyei elárasztják, ezért elkezdett beszélni. Az orvos még megkérdezte, hogy el tudják- e temetni a kutyát és ő bizonygatta, hogy semmi gond nem lesz, mert nekik van saját temetőjük, kutyákkal és macskákkal. Amikor kimondta, már érezte, hogy ez milyen hülyén hangzott és gondolatban próbálta is helyrehozni a mondatot, de aztán magában legyintett és hagyta. Az orvos fürkészőn nézte és megkérdezte, minden rendben van- e. Anna bólogatott, hogy igen de szeretett volna most a férfi mellkasára borulni, bárki mellkasára borulni és sírni és várni, hogy vigasztalják és hagyni, hogy mindent elintézzenek helyette. Aztán eszébe jutott, hogy fizetni kell azért, mert este kijöttek ügyeletben.
- Mivel tartozom? - kérdezte.
- Ötezer - fizetett. A visszajárót letette az előszobában és segített pakolni a férfinak, aki még mindig szomorúnak tűnt. Anna arra gondolt, hogy biztosan lelkiismeret furdalása van amiért meg kellett ölnie az állatot. Belegondolt, hogy milyen sokszor fordulhat ez elő. Ez a férfi még nagyon fiatal és valószínűleg nem szokott hozzá, még nem volt ideje belefásulni a szakmájába. Anna csevegett vele és próbálta feloldani a benne lévő feszültséget. A férfi is mosolyogni kezdett, amikor azon viccelődött, hogy vigyázzon a sötétben, nehogy elessen és a férje kezei közé kerüljön, aki baleseti sebész és ügyeletes. Az orvos látszólag megnyugodott és Anna is, mert érezte, hogy megint segített valakinek.

Amikor az orvosok elhajtottak rohant be a lányához, aki zokogott. Anna megkérdezte, hogy most temessék- e el a kutyust vagy reggel és addig tegyék be a garázsba. Remélte, hogy a lánya is fáradt és a reggeli temetést választja, de az rögtön akarta. Kerestek egy elemlámpát, ami eléggé gyér fényt adott és kimentek a kamrába szerszámokat keresni. Ásót, csákányt és lapátot vettek magukhoz. A kertben még sötétebb volt, mint gondolták. A hold sehol sem volt csak a csillagok ragyogtak az égen, de fényt nem adtak. Anna elkezdett ásni, de fél óra után föladta, mert akkor jutott eszébe, hogy ezen a helyen régen egy hatalmas almafa állt és a gyökereitől nem haladt. Állandóan az ásót akadályozták a hatalmas földben maradt gyökerek. A kicsi lány, aki a lámpát tartotta, megemlítette, hogy ahol pár nappal azelőtt a füvet égették talán lazább a talaj. Átmentek oda és Anna ott kezdett ásni. Tényleg lazább volt a fölső réteg, amit könnyedén ki tudott emelni, de aztán megint egyre nehezebben ment az ásás. Elővette a csákányt és azzal próbálta lazítani a rétegeket, majd amit meglazított az lapáttal emelte ki. Mikor már nagyon mélyre kellett hajolnia egyre többször nyögött föl, mert nagyon fájt, szinte görcsbe rándult a dereka.

Ekkor a lánya vette át az ásót és a lapátot és ő tartotta a lámpát. Sikerült elég mély gödröt ásni. Anna bement a házba a pléddel betakart kutyáért. Magához ölelte és érezte, hogy a kutyából folyó széklet végigfolyik a nadrágján. Kicsit túlsúlyos volt szegény kutyus és a nő minden lépésnél küszködött, hogy tovább tudjon menni. Fölegyenesedni nem tudott, meggörbülve vitte fölfelé a lépcsőkön a kutya testét. Amikor a gödörhöz értek beletette és nagyot sóhajtott, mert egész úton attól rettegett, hogy kicsi lesz a gödör és még ásni kell. A plédet egy külön zsákba rakta és elkezdte betakarni a testet földdel. Amikor végre készen voltak fölnézett a csillagokra, amik még mindig csak ragyogtak és ő már nem értékelte a szépségüket. Már csak egy fürdőre vágyott és arra, hogy vízszintesbe kerülhessen. A lánnyal egymás után fürödtek, majd lefeküdt az ágyába és bekapcsolta a tévét. A kicsi lány a szobájába ment sírva.

Anna nem tudott aludni, nézte a tévét, de nem tudta mit is lát. Nyomta a kapcsolót, aztán elkezdett egy filmet nézni, majd a következőt és a következőt. Hajnal három után kikapcsolta a tévét és fölhúzta az órát háromnegyed ötre. Még sokáig hallgatta a csendet, a neszezést, a szobában, a kicsi kutyája szuszogását, aki rémülten nézte mi is történik aztán csörgött az óra és Anna fölkapcsolta a lámpát. Elkezdődik egy új nap.