Történetek

Ott zordon esőcsarnokok somfordálnak. Lassan, de magabiztosan kerítik be a környéket. Vészjós felhők ezek, s egyszer csak armageddonként tör ki belőlük Isten haragja, magát millió és millió csillogó cseppbe rejtve. A sötét éjszakában, fekete felhők felett pedig milliárd és milliárd csillogó macskaszem tükrözi az egyre savanyúbb sárga fényét. Kész tébolyda zajlik a fenti árnyvilágban, futkározó fények, s színek szerte a végtelen vásznon...

Szeme előtt új bolygó tűnt fel. Ezt már ismerte, tanulta az égitestek tudományából. Egy füstös város végére ereszkedett le a repülő. Kiszállt, körülnézett. Pár lépésre patak csordogált, de olyan bűzös a vize, hogy nem lehet lélegezni fölötte. Szürke emeletes házak sorakoztak egymás mellett. Hát itt jól felborították a természet harmóniáját! – gondolta, s bement a legközelebbi presszóba...

- Armel! De...hisz...szóval... vacsora... Neked elment az eszed? Nem eheted meg Lionelt!
- Micsoda badarság, ha nem jöttél volna rá Ő is olyan, mint mi! Majd mosolyogva néztek rám, én meg elfehéredett arccal vártam hogy belécsapjon egy villám.
- Áhhh...szóval te is vámpír vagy...Köhömm....És Lizával mi van!? - szegeztem neki a kérdést.
- Erről inkább nem beszélnék, mert dühös leszel... - kezdtem megijedni...

- Calistar tudott erről. Év vége felé küldetésre ment ő és Erna, de Erna Ibozzal kikönyörögte, hogy Iboz is velük mehessen. Ha jól emlékszem, Iboz azt mondta, ő keresi a helyes utat, és addig Ernára bízta a gyilkos gépezeteket. Erna lezuhant egy szakadékba harc közben, és Iboz Calistart hibáztatta, aki meg akarta menteni a lányt. Erna meg tudott kapaszkodni egy sziklába. Iboz azonban tovább veszekedett Calistarral, és Erna végül lezuhant...

Kérnék még egy utolsó falatot, de a vacsorám elvetted előlem. Kiszórtad a tányéromból, így a földön éhesen hevertem. Míg Te a szenvedésemen nevetve elrepültél a távolba, az emberek között elvegyültél szándékosan elkerültél. És nem jöttél vissza, már csak a képekről láttalak, mégis nyitva hagytam ajtóm és betegesen vártalak...

Anna már lefektette a gyermekeit, éppen végzett a rakott burgonya elkészítésével, közben forgott a mosógép.
Ekkor jött haza a férje részegen, mint általában, maga elé tette a jénai tálat, s falni kezdte a rakottkrumplit.
- Várj, szedek tányérba neked!- szólt Anna, erre a férje dühösen ordítozni kezdett:
- Paraszt vagyok neked, büdös paraszt! ...

- Na ez az – mondta a kapitány teljesen nyugodt hangon. – Akkor most tűnés innen a sunyiba.
Felkapta a földön heverő űrruháját, és intett a többieknek, hogy kövessék. Abban a pillanatban azonban, hogy lábával a rámpára lépett, egy éles sikoly hangzott fel, és Escobar hátraperdült. Jeanne sikoltott...

Otthon a házi bácsinak elmeséltem, mi történt a munkahelyen, s mit mondtak. A ház tulajdonosa meglepődött a munkahelyi viselkedéseken.
- Az élet olyan, mint egy sakkjátszma – mondtam neki, de ha kufárok mozgatják az elesetteket, könnyen besározhatják őket, de minél mélyebbre nyomnak valakit, annál vakítóbban emelkedik ki a sötétségből, hogy tükröt tartson a fekete lelkűek elé...

Szükségem van rá, vágyom rá, testestül-lelkestül, minden szívdobbanásom, és porcikám érte ég. Baráti ölelése, játékos érintése tartotta bennem a lelket, tüzelte érzéseim hamvadni képtelen lángját. Napról napra egyre inkább biztos voltam magamban, hogy ez vagyok én és ö a másik felem, egyek vagyunk, és bár annyi mindennel kellene szembenézni, nem csak önmagunkkal, másokkal, szülőkkel, barátokkal és az egész világgal, hittem abban, hogy nekünk menne...

Furát álmodtam arról, hogy minden jobb lehet, hogy változhatnak a dolgok és megjavulhatnak az emberek. De mikor egy éles fájdalom hasított belém és még utolsó hangként meghallottam azt a rettenetesen éles sípolást, tudtam, hogy ez nem lehetett a valóság...