Egy harapás

Kérnék még egy utolsó falatot, de a vacsorám elvetted előlem. Kiszórtad a tányéromból, így a földön éhesen hevertem. Míg Te a szenvedésemen nevetve elrepültél a távolba, az emberek között elvegyültél szándékosan elkerültél. És nem jöttél vissza, már csak a képekről láttalak, mégis nyitva hagytam ajtóm és betegesen vártalak.
De a szívem kulcsát átadtam másnak, a gyomromnak, így én akadtam horogra ruhám, már foltosra kopott, utánad kutattam a kezem még fogod, de már ez is egy álom, mi után futhattam mivel az időt mulattam és hogy csak te kellesz nekem, még oly régen tudattam.
Te ezt mindig viszonoztad, az ajándékot kibontottad, most Te mosolyogsz vicsorogva vagy mosolyogtál és szerettél, mára már a kedvelés is elmúlt, az éjszaka is megnyúlt, az utolsó levél lehullt. Itt van a felejtés, eljött az idő, hogy újra Te rohangálsz fejemben. Rólad beszél szám, Rád emlékszem, mert megértesz, vagy megértettél, de most is csak megmérgeztél egy pillantásoddal, a sírom ásod majd, de talán ráébredsz, hogy kincset találtál, mit eldobtál magadtól, magára hagytál, nem láttál a haragtól.
Én elhiszem, hogy jobb neked, hittem is és hiszek is. Ha fáradt vagy, akkor a hátamon viszlek Itt a túlélés mezején Te biztonságba leszel, de az én vérem ered még. Én meghaltam már belül és reggel csak a szemem ébred, ahogy nézem a foglyokat és a szavakat vésem a mindenek fájába, mikre az éhes madarak rászálltak, és a szenvedésemen nevetve elrepültél elvegyültél örökre elkerültél.