Történetek

Tovább vihorásztunk, nem tudom észrevették-e a szándékomat. De nem is érdekelt. Ha egyszer a célegyenesben vagyok, majd akkor ráérnek dönteni, mit akarnak. Jó lett volna mindkét lányt megkapni, és tudtam, hogy vagy meglesz mindkettő, vagy egyik sem...

Lassan felállok. Nem érzem kezem, se bármely testrészem, teljesen átfagyott mindenem. Sötét van, csak a lámpák világítanak. Senki sincs az utcán kihalt és üres. A velem szemben lévő hídhoz sétálok, megfogom a hideg, vas korlátot. Hideg és csúszós. Egy percre becsukom szemem, és látom mindazt, amit itt hagyok. Már senki sem sír értem, senki sem hiányol, és senki sem aggódik. Arcomon a könnycseppek megszaporodtak. Már nincs bennem félelem senki, se bánthat. Itt befejeződik minden...

Nem változtattam semmit, valami mégis megváltozott. Érzem. Éreztem akkor is, és tudtam, hogy ő is érzi. Hihettem valaha is azt, hogy amit tettem, az következmények nélkül marad? Mindegy, hogy mit teszünk jót vagy rosszat. A következmények ellen nem tehetünk semmit, csak sodródunk az árral…

Odasétálok a kocsihoz, és a csomagtartóból kiveszem a nejlont, amibe a testét fogom csavarni. Figyelek rá, hogy ne legyek véres, de ez szerintem ilyenkor elkerülhetetlen. Mikor berakom a testet a csomagtartóba, és rázárom az ajtót, nagyot sóhajtok, a nyári szellő kellemesen lehűt, mintha a természet is azt mondaná szép munka volt, itt az ideje, hogy megpihenj kicsit. A véres felső bedobom a teherautóba, és becsapom az ajtaját, a kést pedig egy farönkbe állítom...

- Tudom, hogy hülyén fog hangzani, de tegnap, a szembeszomszédunk nem húzta le a redőnyt, az ablaka pedig pont az enyémmel szemben van. Mindent láttam. Az éjszaka közepe felé mintha a mi tetőnket kezdte volna bámulni, de folyamatosan. A lámpa égett a szobájában így nem kellett sokat silabizálnom az eset megoldásán. Aztán villámlott egyet, hang nélkül. És, és a csajszi az ablakban állva összeesett. De már… már nem… neem… nem kelt fel azután. - Jessica szinte beleremegett a mesélésbe. -...

Tamás becsapja az ajtót, de nem indul el. Tényleg nem érti. Hiába töri a fejét, sehogy sem tudja miért csinálja ezt a lány, aki közben elindul az út mentén. Meredten nézi a távolodó alakot, majd mintha álomból ocsúdna, megrázza a fejét, elindítja a motort, és lassan utána gurul. Leengedi az ablakot, és úgy szól ki, de már nincs indulat a hangjában. Aggódik. Persze azt ő maga sem tudja, hogy vajon a lányért aggódik igazán, vagy csak a helyzet miatt, amit nem tud felfogni, de határozottan...

A szeretet, mint fogalom, mindenkinek mást jelent. Ez nem egy olyan szó, melyet szárazan definiálhatunk, akár egy matematikai összefüggést. Hiszen a szeretet megannyi formában érvényesülhet. Minden ember különböző, így a legősibb érzelem kifejezése is egyénenként változó...

Beállt a zuhany alá és hagyta, hogy a meleg víz lemosson róla minden szennyet, lemossa bánatát... és mint csaknem minden nap, amikor visszajönnek a Munabis király piramisából, most is szappanozni kezdte magát, sikamlós kezeivel masszírozta gyönyörű, gömbölyded melleit, eljátszogatott apró bimbóival, majd először a zuhannyal masszírozva fiatal punciját, végül mindkét keze igénybevételével érzékien megujjazta magát...

Kínos lassúsággal csusszantam lejjebb és lejjebb lábai között. Most is először a kezem kalandozott, csak azt követte szám. Milliről millire fedeztem fel mézescsuprát. Barbi folyamatosan próbálta közelebb nyomni fejemet pinájához, combjaival pedig szorosan körbezárta azt, így ha akartam volna se menekülhetek...

Nahát… Te olyan szépen mosolyogsz. Ráadásul rám. De nem is szépen, hanem inkább kajánul. Nem igaz? Csalogatsz, úgy érzem. Vajon oda merjek menni? Biztos? Hát jó. Még így húsz centiről is kaján a mosolyod. Komolyan! Na de jól érzed a ritmust! Hidd már el nekem, ha mondom! Egyébként hogy hívnak? Szép név…