Sötét volt. Az egész lakásban csend honolt. Az ablakokon minden redőny le volt húzva. A kis kertvárosi házban éjfélt ütött a nappaliban lévő toronyóra. A második emeleten felriadt egy fiú.
- Most elkaplak... - mondta maga elé, majd szépen csendben felkelt az ágyból, és az ajtaja felé indult. Fülét a kulcslyukra tapasztotta, és lélegzet visszafojtva figyelt.
Halk, kaparásra emlékeztető hang ütötte meg a fülét. Valami történik odalent. Egyre hangosabban és hangosabban hallotta, majd hirtelen ismét néma csend lett.
Résnyire nyitotta az ajtót, de persze semmit sem látott. Óvatosan kilopakodott és a szobájával szemben lévő lépcsőhöz osont, majd lehasalt.
Pár percig nem történt semmi, majd hirtelen valaki megérintette a fiú vállát. Azonnal felpattant, lerohant a lépcsőn, már amennyire a bukdácsolást rohanásnak lehet nevezni, befarolt jobbra a konyha irányába, és az első kis szekrénybe be is bújt. Zihálva vette a levegőt. Vajon ki vagy mi lehetett az odafönt?
Már azt hitte, kiszuszoghatja magát nyugodtan, amikor egy fekete alak haladt el a résnyire nyitott szekrény ajtó előtt. A hűtőajtó kilincsének kattanását lehetett hallani, majd ki is szivárgott a jégszekrényből a halvány sárga fény.
- Még egy kicsit, még egy kicsit! Suttogta magában a fiú. Már majdnem annyira nyitva volt a hűtő ajtaja, hogy láthassa az idegen arcát. Ekkor azonban egy hatalmas vödör szappanos víz hullott alá, és a betolakodó hátratántorodva bevágta a hűtőajtót. Hangos prüszkölés és köhögés közepette leverte az asztalról a Ming vázát és három Herendi tálat, majd a második csapdán - egy aljasul elhelyezett gördeszkán - elvágódott a talajon. A kis bujdosó kihasználta az alkalmat és kirohant a konyhából nyíló garázsba, majd bekúszott a bent parkoló kocsi alá.
Éveknek tűnő másodpercekig motoszkálás hallatszott a konyhából, majd egy perc hatásszünet után nyílt a garázsajtó. A cipőkopogásból sejteni lehetett merre jár a behatoló. De legalább volt cipőkopogása. Így a srác már biztos lehetett abban, hogy nem egy marslakó sétált bele fondorlatos csapdáinak első kettő példányába. Első kettő, mert még hátra volt vagy negyven jól elhelyezett fúrmány. Lám a következő. A kocsi mellett ügyesen elhelyezett riasztótávkapcsoló. A betolakodó rálépett, melynek köszönhetően háromezer herces velőtrázó muzsika csendült az idilli garázsban. Az idegen gyorsan összetaposta a távkapcsolót, mellyel csak azt érte el, hogy kikapcsolni sem tudta már a riasztót. Irány a következő szoba, gondolta a fiú és már rohant is a kerten át, majd a főbejáraton be az előtérbe. Itteni előre megtervezett rejtekhelye a család összes kabátjával teleaggatott kalaptartó mögötti sarok volt. Ideális egy ekkora fiúnak, mint ő. Senki sem veszi észre, és még az ajtó is eltakarja, ha netán kintről jönnek.
Időközben elnémult a riasztó, és ismét csend telepedett a házra.
- Most már nem menekülsz - mormogta magában főhősünk.
Ekkor a főbejárat kilincse megmozdult.
- Ajaj. Ez nem így volt eltervezve - suttogta maga elé a fiú, aki remélte, hogy a konyhaajtón jön vissza a betolakodó. Hát nem így lett. Így jöhetett az improvizálás. A pár méterrel mellette heverő, már egyszer használatba vett gördeszkáért nyúlt és a bejárat elé gurította. A "valaki" megállt, lehajolt, majd halkan kuncogva annyit mondott:
- Ez nem jött össze kis barátom.
Tévedett...
Abban a pillanatban, amint fejének körvonalai az ajtó mögött láthatóvá váltak, tarkójára szédült a kalaptartó, lefegyverezve egy-két percig.
Ezt a csatában beállt kis szünetet kihasználva a srác kiugrott a sarokból az előre gondosan elrejtett kakaószirupot a támadó arcába nyomta (már amennyire kivehette, hogy az lehet az arca), majd a nappaliba iramodott, és a hatalmas karácsonyfa alatt elbújt.
- Az utolsó állomás... Most végre elkaplak.
Közeledett... Lépései egyre csak hangosabbak és hangosabbak voltak.
Most vagy soha. Halk kattanás, és a fiú kezében aktiválódott a karácsonyfa izzóinak kapcsolója. És akkor ott állt, háttal a karácsonyfának. Egy hatalmas piros ruhába öltözött, valaki. Hátulról mikulásnak látszik. Előröl nem látni. Még. Ugyan is lassan kezdett megfordulni az alak. Ismét csak pillanatok választották el a fiút attól, hogy meglássa a titokzatos arcot, amikor lekapcsolt a karácsonyfa fénycsodája.
Áramszünet...
Halk csoszogás, kattanás, és néma csend.
Elment. Meglógott. Sosem derül ki-ki volt az.
- Minden év december 6.-án valaki belopózik a házba, és sosem tudtam még elkapni. Nem értem, hogy csinálja. Ahogy azt sem, hogy másnap, mikor berohanok szüleimhez, ajándékokat lóbálva a kezemben, apukám miért néz ki mindig úgy, mint akin átment egy tank, és három gyalogos hadosztály...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
2025-07-24
|
Történetek
Sokáig szótlanul mentünk, miközben a kamion falta a kilométereket. Addi provákáltam egy isőután,...
2025-07-20
|
Fantasy
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Hozzászólások