Történetek

A lányok sokszor mondják a fiúkra, hogy gusztustalan, szexmániás, hűtlen disznók, de közben néha sajnos észre sem veszik, hogy ők is tudnak, sőt szeretnek ilyenek lenni. Kell nekik a vadulás, az izgalom. Nem minden lány persze, de mostanában azt vettem észre, hogy egyre többen. Az én barátnőim is, ahogy idősödtünk, úgy változtak. Csak én maradtam meg a szende kislánynak, annak a bohókás kis mindenlébenkanál fruskának, aki voltam tíz éves korom óta. Hiába, én nem változom, belül mindig...

Eszébe jutottak a régi napok. Amikor egy nap több férfi is megfordult nála. Egy kora tavasz napon ez a fazon egy teljes napra beköltözött hozzá. Akkor egész nap szopott. Most ezen járt az agya. Soha nem akart semmit érezni a kuncsaftok iránt, ezt a férfit valahol mélyen azonban kedvelte. Amikor kemény faszát a szájába verte, gyönyörű érzés fogta el. De talán...

Azon az alkoholmámoros éjszakán a világ megszűnik létezni számomra, csak te voltál, és én. Lassan kezdtél bele óvatosan fel-fel pillantva rám vártad, mit reagálok arra, amit mondasz, féltél, hogy nincs bennem tartás, és melledre borulva zokogok majd...

Verseket olvasok. A méla nyáresti csend nehezen térdel mellemen, torkomat, szívemet néma melancholia szorítja és kedélyem hiányod – végső hiányod tudata – tartja lefogva. Szemem látja bár a betűket és sorokat, fülem hallja a rímeket, agyam mégsem fogja fel, mégsem érti, amit olvasok. Talán jobb lesz letenni a könyvet...

Most már ő is az én szemembe néz. Ugyanúgy elveszik benne, ahogy én az övében. Egyre gondolunk. Mint a mesében, amikor a szép hercegnő rátalál az ő hercegére, aki csak az övé, senki másé. Furcsa érzés söpör át rajtam, talán csak egy fuvallat. Tudom, hogy most már örökre mellettem lesz, mégis félek, mi történik, ha elmúlik ez a gyönyörű pillanat?

- Igen? - kérdőn néz rám, de abszolút nem ellenségesen. Pedig bárki lehettem volna. Egy srác, aki csak úgy rákiált az utcán, lehet, hogy ki akarom rabolni, vagy még rosszabb. Már vontam le magamban a következtetéseket, hogy biztosan egy nagyon kedves lány, és én is biztosan szimpatikus voltam neki, ha nem futott el előlem rögtön elsőre!
- Szia! Németh Dani vagyok. Egy suliba fogunk járni, illetve én már ide járok egy ideje, és hallottam, hogy te is ide fogsz, gondoltam jól jönne...

- Mi van? Nem dugunk? – szólalt meg végül a lány agresszíven.
- De, máris – a fiú nem akarta szóba hozni az iménti felfedezését. Simogatni kezdte a haját, hogy egy kis időt nyerjen. Mibe csöppent? Felszed egy könnyű kis csajt, és erre tessék! Nem tudott úgy tenni, mintha nem vett volna észre semmit...

Óvatosan leszállt a földre. Két szikla között megrekedt egy kevés víz. Óvatosan belekortyolt. Felcsipegetett néhány apró magot, mit a hamu alól kotort elő. Éhségét nem enyhítette, de a gyomor parancsának engedni kellett. És több nem volt. Visszament a fa tetejére, s egyre csak nézte a messzi horizontot. Néha, néha füttyentett egyet, választ remélve. De sehol senki...

- Kedves Németh Úr, rossz hírt kell közölnöm önnel. Tegnap éjjel az öccse, Németh Gábor közúti balesetet szenvedett, és beszállították hozzánk a Szent Márk kórházba.
- Micsoda?! - nem tértem magamhoz. Hogyan szenvedhetett az öcsém balesetet, hiszen még csak 10 éves volt és késő éjjel soha nem mentek sehová a szüleimmel.
- Úgy gondoltuk értesítjük, hogy az öccsét jelenleg az intenzív osztályon kezeljük, talán látni akarja.
- Hogy a picsába ne akarnám látni!...

Ha egy állat érzi a végét, nem hív papot, nem megy el templomba, nem látogatja meg rég látott családtagjait, vagy a számára fontos fajtársait. Az állat félrevonul, és egy nyugodt helyen kimúlik. Egyedül. Ebben hasonlítunk. Mindenki egyedül hal meg. Van, aki egy kórház rideg termében, van, aki az otthonában, egy pihe-puha ágyban, van, aki egy száguldó autóban. Bármennyien vannak is körülöttünk, meghalni mindenki egyedül fog...