Legyél büszke

Cogito ergo sum. Descartes szavai számomra mindig is meghatározóak voltak. Nem születtem királylánynak, így magam erejéből kellett és kell boldogulnom a mai napig. Gondolkodtam. Sokat, néha túlontúl sokat is. Terveztem, szerveztem, és úgy cselekedtem, ahogyan azt a leghelyesebbnek láttam. Néha nem törődtem a bukás következményeivel, mert ha azokat is figyelembe veszem, akkor még kevesebb terv válik valóra. Tanulmányaim kezdetén hamar megtaláltam azokat az ágakat, melyek közel állhatnak majd hozzám. Amennyiben csak két részre akarjuk osztani az emberi tudás összességét – reál és humán- akkor én a elvonatkoztatotthoz tartoztam. Hamar rájöttem, a materialista világot nem nekem építették őseim, abban én nem fogok kiemelkedő eredményeket elérni. Korán megtanítottak egy fontos és hasznos dologra.

A tudás az egyetlen dolog, amit nem lehet senkitől elvenni. Az összes többit igen. Nem bírok nagy vagyonnak, sem értékes csecsebecsékkel. Ennél nekem sokkal fontosabbak a polcomon sorakozó irodalmi, történelmi, metafizikai, filozófiai, asztronómiai ( nem összekeverendő az asztrológia-horoszkóp készítés „tudományával) könyvek. Egy társaságban nem áll el szavam, miután kimondom mástól kapott, más által megkeresett pénzem vásárolt autóm márkáját, nem nézek bambán, ha a magyaron kívül valaki más nyelven szólal meg. Nem jártam egyetemre, és a középszintű iskolát is döcögve végeztem el. Az a tudás mit belém akarnak erőltetni, mondván bármikor szükséged lehet rá, nem az én asztalom. Én csak arra vagyok fogékony ami engem valójában érdekel. Azok a dolgok, melyek képlettel felírhatóak, szabályok közé szorítottak, előre meghatározott úton előállíthatóak nem bírnak jelentőséggel, mert arra bárki képes, aki kellő időt és figyelmet szentel neki. Érhetne az a vád, miszerint azért fordulok a kötetlen felé, mert abba szabadon cselekedhetek, és az alkotást nem bírálja senki. Tévedés. A szabad és maga módján kötetlen a legvitatottabb dolog. Egy képlet csak egyféle képen az ami, ha egy betű más benne, akkor már egy másik képlet lesz, ilyen egyszerű.

De egy eszme, mely merőben más, mint a többi, eltérő, esetleg új utat mutató? Támadják. Minden oldalról. Támadják olyanok is, akik nem is értik, vagy semmi lényegeset nem tartalmaz számukra. Az irodalmi élet kihalóban van. A tudomány, mindent képlet mögé akar szorítani. Amit képlettel nem lehet leírni, az a világ számára nem létezik. Próbáltam a materialista világ szemével nézni az elkövetkezendő korok irodalmát és olyan művetek alkotni, mely majdnem mindenki számára érthető és egyszerű. Ezek csak szórakoztató jellegűek voltak, nem részei a tanításnak, mire az irodalom és a filozófia épül. Sosem szégyelltem azon cselekedeteimet, melyek az átlagostól eltérőek. Az átlagos cselekedetekre ott vannak a többiek, kiknek nincs más dolguk, mint megtenni azt. Mit jelent büszkének lenni? Mit jelent kiállni bárhová és boldogan üvöltve a világ szemébe mondani, azt amit tettünk. Az emberi jellemvonások közül a büszkeség a legdrágább. Éppen ezért ezt kell táplálnunk a legjobban és leginkább féltenünk.

Engem büszkének neveltek. Nem láttam mást a családomban csak emelt főket és minden esetleges problémára egy születendő megoldást. Pár nappal azelőttig azt hittem, büszkeségem soha nem fog csorbát szenvedni. Eddig nem fordult elő, hogy meghajoljak egy másik ember tudása előtt. Szenvedélyesen küzdöttem az igazam mellett, még ha nem is létezett, vagy már értelmét vesztette. Belőlem kigyomlálták a veszítés fogalmának az írmagját is, így a fogalom értelmét veszte bolyong az általam ismert szavak végtelen tengerében. Tudásom lehetővé tette a hasonló eredményeket elért emberek ismertségét és megtisztelő esetben barátságát. Eddigi rövid életem folyamán kevés céltudatos emberrel találkoztam, vagy ha rendelkeztek is ambícióval, akkor csak csak rájuk vonatkozott. Nem foglalkoztak egyszerű embertársaikkal, nem foglalkoztak mással, csak saját céljuk elérésével. Számomra a tudás mostanság majdnem minden. A sötétben tapogatózom. Tudom merre tartok, és ahhoz, mit kell elérnem, a tudásom is megvan hozzá, de egy titokzatos erő visszatart. Nem enged. Nem gátol, vagy visszatart. Egyszerűen megfoghatatlan létezéstudatával mérgezi elmémet.

Vannak pillanatok, mikor egy könyv gyógyírt jelent, mikor egy szó, felszakít néhány sebet, mikor egy finoman simogató kéz átsegít egy akadályon, de oly véletlenszerűek és oly rendszertelenül jönnek, hogy mire hatásuk értelmet nyerne, már el is múlt. Ígéretet tettem a múltam másnak, de magamnak. Ahhoz tartanom kell magam. Nem fordulhat elő meghátrálás, vagy kudarc. Már kezdtem feledni, mikor egy újabb szó robbant be elmémbe. Ereje messze meghaladta az elmúlt hónapok, talán évek minden továbbsegítő szavát. A közembernek nem nagy szó, minden nap használja. Mindenki ismeri, és mindenki elfogadja, mint az élet velejáróját. Az emberek azt hiszik, mikor kimondják, akkor egy szakmát mondanak ki. Tévednek. A szó maga egy tudományos minősítés. Elismerése annak, hogy valaki éveket áldozott életéből, arra, hogy azt a szót a neve elé írhassa.

Mikor meghallottam meglelődtem. Csak másnap eszméltem rá mekkora jelentőségű szó valójában. Nem hagyott nyugodni. Valójában, most ebben a percben sem hagy. Magam is vágyom egy ilyen megtisztelő előnévre, de így, hogy manifesztálódott és beszélhettem vele megsokszorozta jelentőségét. Köszönöm Neked, hogy megmutattad, miként lehet elérni azt amit akarunk, köszönöm, hogy élő példával jársz előttem. Tisztelet, ámulat és néma irigység lett osztályrészem. Eddig büszke voltam elért tudásomra és hittem az elmúlt évek nem múltak el felettem nyomtalanul. Fejet hajtok tudásod előtt.