Történetek

Cassidy megfordult a hang irányába. Bryan volt az. Nekidőlt a falnak, és sajnálkozó pillantást vetett a nőre, aki lenyelte előtörni készülő könnyeit és keserűen elfordult.
- Miért? – kérdezte. Több szó nem is jött ki a torkán.
- Nos, kezdjük azzal, hogy minden elismerésem neked, Cassidy. Tényleg. Tudod, mi, drogcsempészek nagyon óvatosak vagyunk, ha konkurenciáról van szó. Te kikerültél minden csapdát, így nem túl sok választásom maradt. Rád küldtem valakit, aki majd a szíveden...

Megyek. Nem tudom hova, és miért. Megyek. Kihalt utcákat, romokat, halottakat hagyok magam mögött. Mindenhol a halál, és a pusztulás. Visszaemlékszem az esemény előtti napokra, amikor mindez, ami most már számomra valóság, a legtöbbek számára még csak rémálom volt. Kivéve néhány embert, akik már akkor tervezgették a világot elveszejtő csapást...

Amikor nekikezdte visszanyerni öntudatát, az első élménye az volt, ahogy megcsapta orrát a klór csípős, émelyítő szaga. Aztán kinyitotta a szemét, és a homályos foltokból lassan kibontakozott egy kórterem képe. A körülötte mozgó embereket csak tompán érzékelte: olyan benyomása volt, mintha hosszú évekig csak aludt volna, és most kezdene magához térni zsibbadtságából...

Tudom, hogy én vagyok a sokadik. De annyira viccesen szánalmasan nevetséges ez az egész emo-dolog – vagy „emós dolog”, hogy egész egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Sajnálom. A francokat sajnálom...először nem tudtam mire vélni. Csuklóból a futómadár jutott eszembe, de az már kihalt, nem? Ja, az emu. Akkor passz. Abban viszont hasonlítanak, hogy az emok is eléggé madarak, a pali fajtából...

Fél óra múlva ő vizsgálta a beteget, és előtte valahogyan nem volt szégyen sírni, sírni, amit már ki tudja, mikor csinált utoljára. Az orvos hozatott neki egy teát egy nővérrel, amitől egy kellemes meleg áradt szét a bensőjében azon a fázós, téli reggelen. A doktor gyengéden magához húzta mikor sírt, és csendesen, nyugodtan arról beszélt neki, hogy ő egy rendes lány, és még bármire viheti, ha igazán elszánt. Bármire viheti, ő. Képes mindarra, amiről addig csak álmodott, és ahogy ez az...

Amint leállította a motort, a nő egy szó nélkül kikapcsolta a biztonsági övet, és a sofőrre hajolva megmarkolta ágaskodó farkát a nadrágon keresztül. Most a férfi nyögött fel hangosan. Bal kézzel megragadta a nőt, és arcát a szájára húzta. Az első csók édes volt, energia ital ízű, de nem csak attól. A nő volt édes...

A nő nem állt meg, nem lassított, még csak arra se vette a fáradtságot, hogy hátraforduljon, inkább még jobban begyorsított. Hosszú haja uszályként lobogott a lebegőben, miközben végigrohant a macskaköves úton. Tudta, egyetlen fegyvere a futás, ha megadja magát, elbukik, és mindennek vége… örökre...

A bulit követően elhívtam magamhoz, azt akartam, hogy velem töltse az estét! Mindennél jobban vágytam rá, az érintésére, a bőre selymességére; és igent mondott… A szobaajtóm küszöbét egymást forrón ölelve, és vágytól kéjes szemmel léptük át. A ruhák villámgyorsan a földre hullottak, de már nem faltuk olyan hevesen egymást, az érintések minden pillanatát kiélvezve simultunk egymáshoz, mellünk, hasfalunk és forró puncink szinte eggyé vált...

Álmodd, hogy dús sugarú rét az ágyad, s a virágok szirmai este sem bújnak össze. Amikor mind Téged simogat. Amikor a Hold mindig Rád mosolyog, s tejfehér fényt varázsol. Csak Neked...

- Mama, elmenjek magával? Ha keresztülsétálok a temetőn, hamar odahaza vagyok.
Bólintott. Elvettem szatyrát. Kis gereble volt benne kicsi ásóval, locsolókanna.
- Leltárazni teccik vagy csak megnézi, jól fekszik-e mindenki?
- Csak körülnézek. Neked szabad ezzel viccelned, úgy-e?
- Úgy...