Jégherceg 3. rész

Biztosan nagyon kikerekedtek a szemeim, amikor megláttam az ajtóban Mr. Hudson-t. Én azon csodálkoztam, miért nem estek ki a helyükről a meglepődöttségtől. Sikerült összeszednem magam és egy „Jó reggelt!”-et nyögtem ki végül. Erre ezt a választ kaptam:
- Majdnem sikerült elkésnie az első munkanapján. De remélem ez nem az utolsó is egyben.
Ez a reggel is jól folytatódik. Nem elég, hogy teljesen eláztam, ideges vagyok az első nap miatt, amit már a Főnök is megemlített, de ő még fokozza a dolgokat azzal, hogy arra nem méltat legalább, hogy köszönjön. Ráadásul ezt a két mondatot sikerült úgy elmondania úgy, hogy közben egy arcizma sem rándult meg, csak engem nézett. Mielőtt még bármit mondhattam volna, megint beszélni kezdett.
- Ugye nem így fog jönni minden reggel dolgozni? – ezt kérdezve nézett végig rajtam.
- Nem, Uram! Csak az esernyőm és én más elképzelésen voltunk, ezért vagyok vizes - mondtam ezt idegesen és persze fázva. Teljesen átáztam, a szél is fújt, de a Főnökkel még mindig az ajtóban beszélgettünk. Nem is beszélgetés volt ez. Az eleje inkább csevej, de ez már szinte kínzás. Amíg nem válaszolok minden kérdésére, addig nem enged be a házába. Már vacogtam, amikor végre a nálam magasabb férfi elállt az útból, hogy bemehessek. Besiettem, és rögtön megcsapott a kellemes meleg. Bár fájt az arcom, fájtak az ujjaim, a lábujjaim, mert annyira átfagytam.

Tettem néhány lépést, és akkor fordultam meg kissé ijedten, amikor a mély hangot hallottam elég közelről a hátam mögül. Megint elhangzott egy kérdés. Tartalma annyi volt csupán, hogy hoztam-e váltóruhát. Természetesen nem, mivel nem hittem volna, hogy bőrig ázok, mire ideérek. Szóval erre a kérdésére csak ráztam a fejemet. A Főnök így felelt:
- Akkor jöjjön velem, Miss Harrison!
Ezzel elindult a lépcső melletti bal oldali folyosó felé. Kíváncsi lettem, hová megy, így utána indultam. Kár volt egy másodpercig is álldogálnom, mert szem elől tévesztettem. A folyosó, ahol álltam eszméletlenül szép volt. Fehérek voltak a falak és a mennyezet is, és nem volt kérdés számomra, hogy a ház többi része is hasonlóan egyszínű lehet, bár még a konyhán kívül és ezen a folyosón kívül nem voltam máshol. Azért mégsem volt teljesen hófehér az egész, mert fenn egy széles díszcsík volt, amelyen bordós árnyalatok voltak. A mennyezet magas volt és ezen a folyosón öt fehér burájú lámpát számoltam meg. A falakat képek tették otthonosabbá, melyek aranyozott szélűek és kb. egyforma nagyon voltak. A folyosó végéig volt leterítve egy szőnyeg. Mindenfajta minták díszítették, és ezen is voltak bordós árnyalatok. Megálltam kb. a folyosó közepén, és egy képet néztem. Tájkép volt, ahogyan a legtöbb. Nem is tájképnek mondanám, mert nem maga a táj szépsége kötötte le az ember figyelmét, hanem a naplemente. Olyan gyönyörűen festették le, hogy aki meg akarja örökíteni azt a pillanatot és a házában akarja tudni, annak mindenképpen kell egy ilyen festmény.

De bármennyire gyönyörű is, azt az élményt nem tudja visszaadni, amit akkor érzek, mikor az utolsó napsugarak simogatják az arcomat, mikor sárgás fénybe burkolózik a táj. Itt a városban nem igen látni a napnyugtát, de Londonban, mikor az ember kinn áll a mezőn és ezt a látványt rejti el az emlékezetében…

Az álmodozásomnak, emlékezésemnek vége lett, ugyanis valaki megköszörülte a torkát mögöttem. Nagyon megijedtem,kicsit még ugrottam is, olyan messzire vittek a gondolataim. De hamar visszatértem a földre, mikor belenéztem abba a jeges szempárba. Egy szót sem szólt, csak besétált a sok ajtó közül az egyiken. Míg beértem én is, azon gondolkoztam, miként csinálja ez a férfi azt, hogy folyton ott terem mögöttem. Olyan halkan jön- megy.
A szoba egyszerű volt, túlságosan is egyszerű ehhez a házhoz képest. Kicsi volt, egy ágy állt az ablaknál, mellette egy kis éjjeliszekrény. Egy szék és kisebb méretű asztallal az ággyal szembeni falhoz volt tolva. Egy hatalmas szekrény pedig a sarokban volt, ajtaja nyitva állt. Előtte állt a Főnök és pakolt valamit. Majd egy nadrágot és egy hosszú ujjú felsőt vett ki belőle.
- Remélem jó lesz magára! Ezek Martha ruhái, úgyhogy lehet a méret nem fog passzolni, de amíg a maga ruhái megszáradnak, jók lesznek.
- Köszönöm!- mondtam meglepetten. Nem gondoltam sem azt, hogy ruhát akar adni, de azt meg végképp nem, hogy törődik másokkal is magán kívül.

Hozzáértem a kezéhez, miközben átvettem a ruhadarabokat. Annyira hideg volt a keze. Nem is tudom mi mást vártam, hiszen ő egy két lábon járó jégkocka. De az én kezem még mindig nagyon hideg volt az esővíztől, mégis hidegebbnek éreztem a bőrét. Kicsit zavarba jöttem, ezért gyorsan megkérdeztem, hogy hol van Martha. Mint mindig, most is fagyosan válaszolt:
- Martha fél 7 -re szokott jönni, így van ideje, hogy 7-re elkészítse a reggelimet. Mindig pontosan jön,így ha csak egy mód van rá, kérem kövesse a példáját. Most magára hagyom, hogy átöltözhessen, utána pedig megbeszéljük a feladatkörét.
Azzal fogta magát és elment mellettem, majd ki az ajtón. Jó illata volt, eddig ezt nem is éreztem. Végülis nem is érezhettem, mert ennyire még sosem volt közel hozzám. Nem olyan jellegzetes macsós illat jött róla, hanem olyan kellemes, férfias. Hozzáláttam ahhoz, hogy lehámozzam magamról a víztől rám tapadt ruhákat. Nem izgatott, hogy az ajtó csak kilinccsel volt bezárva. Nem nézem ki ebből a férfiból, hogy rám nyit vagy kukkol. Jó volt megszabadulni a vizes daraboktól. Felvettem a nadrágot és a felsőt. A nadrág nem farmer volt, csak egy sima melegítőalsó, amit otthon is használok. Kicsit nagyon volt rám, éppen nem esett le rólam, nem úgy, mint a felső. Az ujja annyira hosszú volt, hogy ha leengedtem a kezem nem lehetett látni az ujjaimat. Így azt jól feltűrtem, de azzal nem tudtam mit kezdeni, hogy az egyik vállam teljesen kilátszott. Így is elég nagy volt a felső kivágása, arról nem is beszélve, hogy ki volt nyúlva. Hiába igazgattam, az eredmény ugyanaz. Máskor nem zavarna, de most nagyon is zavar. Végülis nem nagy dolog, a ruháim hamar megszáradnak, mert ráteszem őket a radiátorra. Így is cselekedtem, majd kiléptem a szobából a folyosóra.

Az órámra néztem és örültem, hogy már elmúlt fél 7. Martha már biztosan itt van, gondoltam, és elindultam a konyha felé. Út közben finom illatok csapták meg az orromat. Palacsinta illatát éreztem. Eszembe jutott, hogy nem reggeliztem, és abban bíztam, hogy a szakácsnő megszán néhány palacsintával. Ahogy odaértem a konyhához, láttam, hogy igazam van. Martha tüsténkedett a tűzhelynél és valami felismerhetetlen számot dúdolgatott. Nem akartam megijeszteni, azzal, hogy ráköszönök, inkább kopogtattam az ajtón. Hátrafordult és elmosolyodott:
- Jó reggelt, Kate! – majd visszafordult a tűzhelyhez.
- Neked is Jó reggelt! Nagyon finom illatokat éreztem. - mondtam, majd beljebb mentem a konyhában és leültem az egyik székre az asztalhoz, ami a konyha közepén állt.
- Remélem éhes vagy! Palacsintát sütök, és direkt többet csinálok, hogy te is tudj enni belőle. Mr. Hudson imádja, biztosan te is fogod. – mondta, majd egy kisebb szedőkanállal egy újabb adag tésztát tett a forró serpenyőbe.
- Persze, hogy megkóstolom! Nem is kérdés. Egyébként nem baj, hogy felvettem a ruháidat? Tudod, teljesen eláztam és a Főnök ezeket adta, hogy vegyem fel, míg a saját cuccaim megszáradnak.
- Semmi baj, Kate! Ne zavartasd magad! De kicsit nagyok rád, nem? - majd hátrafordította a fejét és a meztelen vállamra bökött a fejével.
Nem vagyok egy szégyenlős fajta, de éreztem, hogy elpirulok.
- Tényleg nagyok egy kicsit. A ruháról jut eszembe: van valami munkaruha vagy abban vagyok amiben akarok?
Martha széles mosolyra húzta a száját és ennyit mondott:
- Nincs semmilyen uniformis, ne ijedj meg! Csak öltözz kényelmesen, ez a lényeg. Nem jó, ha egy passzos farmerban próbálsz meg hajlongani.
Csak mosolyogtam és helyeseltem. Nagyon örültem annak, hogy nem kell beöltözni. De jobbnak láttam az újdonsült kolléganőmet megkérdezni, mint a Főnököt.
- Miss Harrison!- szólt megint a mély hang, ismét a hátam mögül. Ez már kezdett kicsit zavaró lenni, és persze megint összerezzentem. Martha nem is ijedt meg, csak folytatta tovább, a palacsintasütést. Hátrafordultam a széken és a férfira néztem.
- Jöjjön, mert meg kell beszélnünk néhány dolgot!

Megvárta, amíg felkeltem a székről, és csak akkor indult el a dolgozószobája felé. Követtem őt, és csak akkor vettem észre, hogy reggel még nem volt rajta zakó, csak egy világoskék csíkos ing. Persze tökéletesen kivasalva, de ezt most takarta a fekete zakó. A dolgozószobája az emeleten volt. Felmentünk a szőnyeggel borított lépcsőn, majd a lépcső tetején balra fordultunk. Itt egy nyitottabb rész volt, szerintem kör alakú, ahonnan ajtók nyíltak. Azt hittem, itt is folyosó lesz majd, de rögtön jobbról egy kétszárnyas, elhúzható barna ajtó volt szépen kifaragva. Mr. Hudson kezeivel két irányba húzta az ajtókat és belépett. Bementem utána, és teljesen elámultam. Annyira gyönyörű volt minden. Az eddig tapasztalt hidegség és fehér falak helyett, egy olyan szobában voltam, ahol a sötétbarna szín volt a domináló. Szintén képek voltak a falakon, érdekesebbek, mint amelyeket korábban azon a folyosón láttam. A szoba hatalmasnak tűnt, még így is hogy a közepén egy nagy asztal állt, szintén barna színű, mögötte pedig a falnál könyvespolcok, tele könyvekkel, egészen a mennyezetig megpakolva. Az ablaknál volt egy dohányzóasztal ízléses fotelok ölelésében. De ami megfogta a figyelmemet, az egy akvárium volt. Egy óriási akvárium. Ilyet még sosem láttam. Mindenféle színű, nagyságú és fajtájú halak úszkáltak békésen a tiszta vízben a növények között. Megnyugtató volt nézni az apró állatkákat, aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg majd nekem kell gondozni a halakat és takarítani az akváriumot. Gyorsan elillantak a nyugodt gondolataim, mert amilyen ügyetlen vagyok, biztos…
- Akkor kezdjünk bele Miss Harrison!- ébredtem fel és zavartam válaszoltam:
- Öömm..igen, igen.

Furcsán nézett rám Mr. Jégkocka, nem is csodálkozom ezen. Lehet, hogy már most őrültnek tart, pedig nem is ismer. A férfi az íróasztala mögött állt, majd leült és néhány papírt vett elő az egyik fiókjából. A fejét lehajtotta, de szemmel tartott, majd közölte, hogy nyugodtan üljek le. Közelebb léptem a két szék közül az egyikhez, amelyek az asztal előtt álltak. Faragott lábú székek voltak, vörös színű, szerintem bársony huzattal. Leültem és vártam. A Főnök a papírokat csúsztatta elém és egy tollat is mellé.
- A szerződése. Minden lényeges dolog benne van. Nyugodtan olvassa el, és ha valamilyen kérdése van, ne habozzon feltenni őket!
Mondta Ő, majd az íróasztal lapján összekulcsolta az ujjait. Róla nem képzelem, hogy átver, úgyhogy inkább azt mondtam, hogy mondja el röviden, ami fontos és utána aláírom. Eddig hiába figyeltem az arcát, semmit sem tudtam leolvasni róla. Most azonban mintha egy enyhe meglepődöttség suhant volna át az arcán.
- Én a helyében elolvasnám a papírokat. Nem akarom, hogyha a későbbiekben kérek Öntől valamit, azt mondja, hogy erről Önt nem tájékoztattam és nem tartozik a munkakörébe. Szóval a félreértéseket megelőzve nézze át őket! Magára hagyom néhány percre, úgyis el kell intéznem egy fontos telefont.
Ezzel felállt, és kiment a szobából. Gondoltam, nem tiltakozom, így olvasni kezdtem a szerződésemet. Gyorsan átakartam futni, de a munkaköri leírást alaposan elolvastam. Olyasmik álltak a papíron, hogy mosni, vasalni, takarítani a házat és minden egyéb ilyen dolog, valamint alkalmanként főzni, ha esetleg Martha valamiért nem tartózkodik a házban. Majd a három oldalas papír legutolsó lapján, annak is a legalján azt állt, hogy: „ A sikeres munkavégzés és a maximális teljesítmény érdekében a felül írott személy tartózkodási helye a munkavégzés ideje alatt megváltozik, oly módon, miszerint a London Street 211 számú, Jack Hudson tulajdonában lévő házba költözik.”
Először azt hittem, hogy rosszul látok, mert összefolytak a betűk, de miután negyedszer is elolvastam, tudtam nem tévedek, és ezért kérte annyira, hogy olvassam el ezeket. Értetlenül ültem ott és ismételtem magamban a szavakat. „Jack Hudson tulajdonában lévő házba költözik.” Még hogy nekem kell ide költöznöm?! De mégis minek? Ennek semmi értelme. Otthonról simán betudok járni, ha lesz pénzem. De egy másik dolgon is megakadtak a szemeim. Jack-nek hívják. Eddig nem is tudtam a keresztnevét, mivel nem mutatkozott be, és még Marta sem említette. Kicsit olyan a neve, mint egy maffiózónak, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, mert ez a fickó inkább egy múzeumba való viaszbabának.

- Elolvasta a szerződést? – kérdezte a fagyos kísértet.
Hogy csinálta, hogy észre sem vettem, mikor jött be. Ez a Főnök tényleg kezd kicsit megijeszteni.
- Igen, elolvastam, és valami nagyon nem tetszik benne !Gondolom, Ön is tudja, miről beszélek!- mondtam mérgesen.
Fagyos nézett rám, de ezen már meg sem lepődtem, de most mégis más volt. Ahogyan rám nézett akkor, szinte leírhatatlan. Másképp nem tudok fogalmazni, de a szemei jeges villámokat dobtak felém. Ajkait szólásra nyitotta.