Történetek

Emlékszem még, mikor egy-egy orvosság került receptre, ezek is zömében olyan készítmények, amit a patikusok méricskéltek össze. Manapság négy-öt vény a minimum, amit a páciens kap. Rosszabbak a szerek, okosabbak az orvosok, betegebbek a betegek? A patikus már húzza a száját, ha készítendő cuccot kap, mert az olcsó és babramunka. Nincs ezzel gond, ritka, mint a fehér holló, hisz nem a mai, de már a tegnapi orvosok többsége nem is emlékszik arra, hogyan kell ezeket felírni, nemhogy az összetételükre......

Doktor úr, kérem, hadd kezdjem a legelején. Tegnap láttam egy nőt meghalni az utcán. Ott ment előttem, egyszer csak megállt és összecsuklott. Odarohantam, hogy segítsek, de ahogy megláttam az arcát, megdermedtem...

- Mondja csak, a barátja varázsló? - kérdezte gyanakodva az édesapa.
- Persze. Harry Potterről van szó.
- OH....de hiszen tudjuk, hogy ő roppant tehetséges varázsló volt. Úgy értem, már a patrónus bűbájt is el tudta végezni harmadéves korában.
- Hát, mondjuk ez igaz...
- És a másik dolog, ami az elméletét megzavarja, az az, hogy a lányunk kvibli. - folytatta Éva...

A fiúban éreztem azt a kimondhatatlanul erős, vad gyűlöletet, ami bennem is megvolt fiatal koromban. Akkor én is egyedül maradtam. Gyűlöltem a világot, és benne mindent és mindenkit. A lányból sugárzott a szenvedély, mintha … - Doorsmak megakadt a szava, de nem ösztönösen, inkább saját maga nyelte le mélyre gondolatait. Aztán mégis csak folytatta:
- Mintha újból Jezabelt éreztem volna. Mit gondolsz ? Megöregedtem és közben megbolondultam volna? – kérdezte mélyen a társa szemébe nézve......

Miért áldozná fel az életét egy férfi, ha csak a testére vágyik? Ki is dobhatná vagy a saját lakásában meg is gyilkolhatná. De nem teszi, helyette inkább saját életét helyezi Richka kezébe, hogy döntsön felőle. Az újságírónak sikerült teljesen összezavarnia őt, megdönteni az eddigi hiedelmeit, és bizalmat gyújtani egy ismeretlen ember iránt, akiről eddig semmi különöset nem gondolt. Most valahogyan mégis eszeveszetten vonzódott társához, aki kissé komolytalan mosolyával követte figyelemmel...

- Elég! Ne hazudozzatok! Mindketten átvertetek! Barbi, mindent elmondtam neked, mindig veled voltam, mindig segítettem. És most így hálálod meg, hogy lefekszel a barátommal? Undorító vagy. És te, Tamás? Ennyire szerettél? Mindent megtettem érted, minden kívánságodat teljesítettem. Mennyire hülye voltam. Hogy nem vettem észre? És pont ma, pont azután, hogy a főnököm megpróbált megerőszakolni...

Aztán, mire feleszmélek, már végzett is. Sőt, rögtön kettőt csinált... Leterítünk egy puha takarót a földre, suttogunk, nevetgélünk, körben elhelyezkedünk, és tágra nyílt szemekkel várjuk, hogy a kedves Művésznő, mikor gyújtja meg a spanglit. Élesen kattan az öngyújtó a csöndben, beleszív párat, mint aki pipázni készül, és akkor végre vöröses narancssárgás fényben fürdik az alkotás vége...

Az egész egy decemberi szombat estén kezdődött. A sráccal véletlenül találkozott a tekintetünk, első pillanatban volt közöttünk valami. Azt hittem ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy látom. De a sorsunk másképp alakult. Hétfőre kiderült, hogy egy suliba járunk, majd pár napnyi néma szemezés után a barátnőim közül engem választott. Minden szépen indult, elkezdődtek az egyre hosszabb beszélgetések, és úgy tűnt, minden jó lesz. Aztán valami megváltozott...

Végezzünk hát történelmi áttekintést! Szükségünk van a néhány fogaskerékre, a történelmi ismeretmorzsákra. Beláthatjuk: vezetőink gyakran kerültek olyan helyzetbe, mikor nem volt jó választás. Sőt. Talán még kisebb vagy nagyobb rossz közti választás sem. A király hasonló szerepbe osztva: cselekvésképtelen. Bánk a nép és nemzet jelképe: hisz és hűséges a vezetőkhöz, míg lehet. Gertrudis? A magyarság rossz szelleme: lerombolja és lerombolják mindazt, ami szent, és ami szép...

Hideg, ködös reggel volt, amikor megérkeztek, csöndesen, ahogy az ősz lopózik be a lombok közé. Fekete ruhát viseltek mind, amint szokásaik megkívánták, arcuk sem rezdült, csak a szemük villogott éber-keményen, így lepve meg a tudatra nem eszmélt tájat. Nem szóltak – nem volt kenyerük a beszéd -, de mégis egyként mutatkozott meg az akarat minden mozdulatukban; tekintetük sem kereste szomjasan céljukat – jól tudták, miért jöttek, s tudták hol találják...